Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-10-08 / 41. szám

675

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

67 6

kölcsönözte a takarék-magtár a gabonát az egyháztagoknak. — Igen, de a 20°|0-ot természetben kellett aratáskor visszaadni, a ki vett 4 véka gabona ára a kivitelkor 30 frt volna, s a helyette aratás után visszaadott öt véka ára 10 frt és igy nyeresége volt a kölcsönzőnek, mert takarék-magtár hiányában 30 írton kellett volna megvenni azt a 4 véka vető magot, a mely helyett aratás után 5 véka — de akkor csakis 10 frtot érő — magot kellett visszaadnia. — Takarékmagtárak felállitására buzditandók volnának mindazon gyülekezeteink, melyek eddig ennek felállítását elmulasztották. — Az egyptomi József bölcsességéből tanulhat a jelen nemzedék is.

A végrendeleti hagyományok gyülekezeteink nagy részében a folyó szükségletek fedezésére használtattak fel, pedig ezek nem rendes, hanem rendkivüli jövedelmet képeznek, melyeket költségvetéskor számításba venni nem lehet. Ezek nézetem szerint alapítvány természetűek s mint ilyeneket kellene kezelni s folyó szükségletek fedezésére csakis kamataikat fordítani, már azért is, hogy a hagyományozók neve az az alatt kezelt alaptőke által örökittessék, s épen ezen kegyeletes eljárás által a szép példának követésére mások is felbuzdittassanak. — Én kérem is a főt egyházkerületi közgyűlést, jmondja ki minden egyházat kötelezőleg, hogy a végrendeleti hagyományok alapítvány természetűek, azoknak csakis évi kamatai fordíthatók a közszükségletek fedezésére. — Ha ily szabályrendelete lett volna kerületünknek, akkor most sok gyülekezetünk anyagilag oly szilárd alapon állna, hogy nem kellene félnünk azon viharoktól, melyek a teljes vallásszabadság, sőt a törvényesitett felekezetnélküliség mellett első sorban azon egyházakat fenyegetik, melyeknek a fennállhatás egész terhét hiveikre kivetett adóból kell fedezniök.

Törvényünk hiányai.

Egyházi törvényünk fő hiánya — a sok közü1 — bizonyára az is, hogy a lelkészi hivatalra képesitő kellékek között egy bizonyos életkor betöltése nem kívántatik, — továbbá hiányzik a gyakorlatban töltött idő mennyiségének megállapítása is. Innen van azután, hogy a kijelölő bizottság, illetve az egyházmegye, azon kellemetlen helyzetbe jő, hogy a rendes lelkészi állomásra pályázók között van, a ki még életének 24-dik évét sem töltötte be, tehát a polgári törvények értelmében még kiskorú, tehát apai, vagy gondnoki hatalom alatt kell állania, s jogérvényes cselekvényekre törvényesen képesítve nincsen,

s bár még előbb nehány hónappal iskolába járt, de mivel a lelkészt képesitő kellékek között, a gyakorlatban tölteni kellő idő megállapítva nincsen, a megüresült lelkészi állomásra pályáz, pártot szerez és gyűjt, s ha a több, előbbkelő pályázók között, tekintve fiatalságát és még tapasztalatlanságát — a kijelölő bizottság mellőzi: ő zúgolódik legjobban, kárhoztat mindenkit, — a rövidebben látó választók mellette kardoskodván, csinálja a zavart, a békétlenséget, s az egyházi jó rend föntartását megnehezíti.

Tudjuk, hogy a legalsóbb fokú bírói hivatalt sem viselheti az, ki életének 26-ik évét még be nem töltötte, s az elméleti vizsgák letétele mellett még legalább négy évet gyakorlaton nem töltött. De minden hivatalban, legyen az bírói, ügyvédi, orvosi, pénzügyi, a megkívántaid életkor mellé még a gyakorlatban is bizonyos számú évet kell tölteni mindenkinek, mielőtt rendes hivatalba alkalmaztatnék. Hát csak a mi papi hivatalunk nem kíván az egyéntől sem nagykorúságot, sem gyakorlatot ? Hiszen a mi papi hivatalunkban is fordulnak elő legalább is oly fontos végzendők, mint az alsóbb fokú bíróságoknál, a melyeknél úgy a kor tekintélye, mint a gyakorlatban töltött idő alatt szerzett tapasztalás megkivántatik. Ugyan miként tesz igazságot, miként tanácsol egy 20—22 éves fiatal ember, ki még néhány héttel ezelőtt deák volt, ha hozzá már őszbe csavarodott viszálkodó házas pár fordul, hogy a köztük, több rendbeli félreértések miatt fölmerült békétlenséget egyenlítse ki, gyermekeiket a vallás és erkölcs fegyvereivel fékezze, a szülőket türelemre, a gyermekeket kötelességeikre figyelmeztesse, — miként fedd dorgál és oktat szülőket a gyermekek körüli mulasztásukért ? stb. stb.

Szóval: megállapítandó volna, hogy rendes lelkészi állomásra csak az pályázhat, a ki életének legalább 25- dik évét betöltötte és mint segédlelkész legalább három évig már működött.

B. F.

A segédlelkészekről.

Des Cartes azon kezdi egyik értekezését, hogy ha mással nem is, de az eszével meg van elégedve mindenki. S valósággal úgy is van, hogy még a legegyszerűbb ember szájából is gyakran hallja az ember azt: „hogy hát van ám eszem nekem is“. Ebből folyólag a tisztelt káplán uraknak is, ha mást talán nem is — de annyit legalább meg kell engedni, hogy istenadta eszükkel meglegyenek elégedve ők is. Nem is igen hallatszik ez ok miatt panasz.

De talán csakis ez az egyedüli, miből eleget bírnak, mert más tekintetben — ha valaki — úgy ők igazán egyedül arra vannak utalva, a ki ruházza a mezők lilioma t, táplálja az ég madarait.

Igaz, hogy nem is végeznek valami égrekiáltó nagy munkát, mert legtöbb az anyaszentegyház szekerét csak pénzért vásárolt préd. könyv segélyével igyekszik tolni.

Nagy eszmékért nem igen lelkesednek; a szépnek,