Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-09-17 / 38. szám
627 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 628 azokat. Olyanokká, hogy a ki végig tekint egyházi életünk terén, öröm töltse el lelkét, látván a haladás és életrevalóság jelenségeit. E feladat megoldására azután összes szellemi és anyagi erőinket mozgósitani kell. S mivel különösen az anyagi erőnek nem valami nagy tömegével rendelkezünk, siker csak úgy remélhető, ha minden munkánkat megfontolt czéltudatosság hatja át- Mert nagy és maradandó dolgok alkotásának semmi sem oly nagy ellensége, mint a bizonytalan, a pillanat hatása alatt álló kapkodás. Oly dolgok várnak most kerületi gyűlésünkön elintézésre, melyek megoldása esetén epochát alkotó lehet egyházkerületünk életében ez a mostani év, méltó arra, hogy kezdője legyen a biztosan bekövetkező mozgalmasabb új időknek. — Ilyen fontos és következményeiben igen messze kiható dolognak tartjuk a veszprémi egyházmegyének lapunk múlt számában közlött leiiratát a kerületi gyűléshez, melyben azt kéri> hogy nagyszámú, elgyengült gyülekezeteinek megmenthetése ezéljából állandó, évenkénti segélyt adjon a kerület az államsegélyi pénztárból, a mely állandó segélyből ama gyülekezetek fentartására szolgáló tőke, vagy fekvőbirtok volna sze_ rezhető. Nem nagy ugyan az egyelőre kért öszszeg, csak 400 frt; csakhogy ez csupán kezdet volna, mert igen sok oly gyenge gyülekezetünk van még, mely épen ily czélu állandó segélyre szorul s azok jogos kérelmezése esetén a kerületünk számára adott államsegély egész összege fölhasználva lenne. És pedig kétségtelen, hogy nemcsak rendeltetésének megfelelően, hanem a legczélszerübben és leghasznosabban lenne felhasználva. — Mert a mily bizonyos, hogy egyházunknak legfőbb érdeke az, hogy minden egyes gyülekezetünk fenmaradjon s ép erőhöz jusson, ép oly biztos, hogy ez a czél amaz elgyengült gyülekezeteinknél csak állandó tőkeképzésre szolgáló segélylyel érhető el. Nemcsuk jogos és okos tehát a veszprémi egyházmegye kérelme, hanem szinte elodázhatlan. Már rég igy kellett volna felhasználni az államsegélyt s akkor most már egy csomó bajokkal küzdő gyülekezetünk mint kicsiny, de biztos erősség tekintene le az őt ostromló hullámokra. Hogy nem igy használták fel, az az eddigi jó indulatu bár, de nem jól megfontolt eljárásnak tudható be. Nagy és jelentékeny fejlődést idézhet tehát elő gyülekezeti életünkben az államsegélynek ily módon való felhasználása. Csakhogy egy nagy akadály van megvalósitása útjában, t. i. hogy ez államsegélynek egy jelentékeny része eddig a főiskola segélyezésére fordittatott s ez az összeg a főiskola fentartásánál ezután sem nélkülözhető. Már pedig kerületünknek nem kevésbé vitális érdeke az, hogy a főiskola eddigi keretében fentartassék, sőt hogy még tovább fejlesztessék s minden szükségesekkel lehetőleg elláttassék. Mert csak úgy lehet virágzó, úgy tehet nagy szolgálatokat protestáns egyházunknak, mely iskolái nélkül hazai viszonyaink között olyan lenne, mint katona puska nélkül. Kerületi gyölésünk bölcseségének azt kellene tehát lehetővé tenni, hogy az iskola segélyezésére forditott összeg máshonnét legyen pótolható. S erre nézve meg van a mód; csak fel kell használni az állami törvényektől nyújtott kedvező alkalmat: államsegélyt kell kérni a gymnasium számára. Ha államsegélyt kérünk és kapunk a gymnázium számára, nemcsak a gyülekezetek segítségére rendelt összeg szabadul fel, hanem egyúttal főiskolánk is oly helyzetbe jut, hogy minden szükségesekkel ellátva hivatását akadálytalanul betöltheti s bátran versenyezhet minden hasonló intézetekkel. Sőt lehetővé válik az összes egyházmegyéktől oly méltán óhajtott és követelt tanitóképezde felállítása. Szinte könyelmüségnek volna tehát nevezhető, ha kerületünk nem sietne államsegélyt venni igénybe a gymnasium számára, mikor ez csak kiszámithatlan haszonnal jár minden veszedelem nélkül. S bizonyára nem mondható czéltudatos eljárásnak, hogy már három évvel ezelőtt nem igy történt. Ha a tanitóképezdének ötletszerű megszüntetése helyett már akkor államsegélyt kértünk volna, mint indítványozva volt, mennyivel előbb volnánk most! Mostani gyűlésünk dönt ama fontos kérdésben is, hogy belépjen-e kerületünk gymnasiumi tanárkarával az országos tanári nyugdíjintézetbe, vagy ne? Olyan dolog ismét, a mi fontosabb mint a milyennek első tekintetre látszik. Mert a gymnásiumi tanárkarra nézve ez föltétlenül szükséges és hasznos, de a fentartó testületre, tehát a kerületre újabb terheket ró, habár nem túlságosakat is. És érett megfontolás után mégis azt kell mondanunk, hogy ez a belépés kerületünkre nézve majdnem kívánatosabb és szükségesebb, mint a közvetlenül érdekelt gymnasiumi tanárkarra. Miért ? Kettős okokból. Mert azon esetben, ha ke
