Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-08-13 / 33. szám

555

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

556

gek iránt parancsoljon némi kíméletet, azt felelte: hiszen nem katholikusok.

De bármily vigasztalannak látszott is sorsuk, a spanyolok segélyére küldött hollandi gályákkal már közeledett a szabadulás vértanúink felé.

VIII. Fejezet.

A Theatéban hagyott 6 vértanú szenvedései. A gyilkos Moró Hiaczint Krisztus igaz követőjévé lesz. A hollandi hajóhad Nápolyban.

Elérkezik a szabadulás.

Mint már előbb említettük, éhség, betegség, különösen pedig lábsebeik miatt hatan annyira elgyengültek, hogy lehetetlen volt őket tovább szállítani. Ezeket Theatéban hagyták, a nélkül hogy élelmezésükről gondoskodtak volna. A lassú, de biztos elpusztulás várakozott tehát reájuk ez irgalmat nem ismerő, vakbuzgó nép között, mely nem is tekintette őket keresztyéneknek. Közöttük volt Miskolczy és Kórodi is, kiket rothadó lábaik miatt már Peskarában elszakítottak társaiktól, majd ismét tovább vittek utánuk. A szomorú bucsuzásnál, — mert hisz egyik fél sem igen remélhette, hogy e földön viszontlátják egymást, — a Theatéban visszamaradok csak arra kérték többi társaikat, hogy ne adjanak hitelt a majdan róluk költött rossz híreknek, mert elhatározták, hogy mind halálig híven kitartanak a szent ügy mellett, melyért eddig már oly sokat szenvedtek.

Három napon át egy rossz istálóban tartattak. A harmadik éjszakán az őrizésükre rendelt katona protestáns volt, ki lelke sugallatát követve, bemegy hozzájuk s bátorítja őket: „Atyámfiái! Isten legyen veletek, álljatok [szilárdan, oltalmazzátok a Krisztus ügyét s az Isten titeket bizozonyára nem sokára megszabadít A De nemcsak szóval buzbitotta szerencsétlen hitsorsosait, hanem előszedte csekély zsoldjából félretett garasait s nekik ajándékozta. Távozása előtt meglátogatta őket az a becsületes katonatiszt is, kinek felügyelete alatt jöttek ide Peskarától fogva. Meleg levest adat nekik, majd némi pénzzel is megajándékozza a nyomor és szenvedés fiait. Mély szánalommal búcsúzik tőlük: „Isten veletek ínség fiai; éhhalállal kell vesznetek ez irgalmat nem ismerő nép közŐttíl.

Egy reggelen a város börtönébe hajtatnak. Miskolczy Mihály rothadó lábán nem tud járni, tehát négykézláb mászik oda. A többiek botok és mankók segítségével vánszorognak. S mikor ez a szánalmas menet a város első tisztviselőjének ablakai alatt halad, az letekint rájuk s bámulattal és vallási gyűlölettel eltelve kiáltja: Óh ti ördögök vértanúi! Ott hevertek azután félmeztelenül a börtön kövezetén minden segítség és gondozás nélkül. Éjjel-nappal nyögésektől és kinfacsarta jaj kiáltásoktól hangzott a sötét börtön. Miskolczyt egyéb nyavalyáin kivlil a sok éhség és szomjúság következtében még vérhas is kínozza s borzasztóan szenved, mig végre megkönyörül rajta az Ur s május 19-ikén magához veszi sokat szenvedett lelkét. Kevéssel azután Kóródi János is teremtőjéhez költözött. A többi négy valamennyire kiépült súlyos nyavalyáiból, de csak azért, hogy folyton az éhhalál veszedelmeivel küzdjenek. Mert őreiktől egyáltalán semmi eledelt sem kaptak. Többi fogoly társaik, rablók, és gyilkosok, ételhulladékain tengetik tovább nyomorult életüket. Kérni szégyenlenek, hanem sóvár szemekkel lesik az eldobott kenyérhajat, csontokat, káposztalevelet, hagymaszárat és dinnyehéjat. ínségükben hiába Írtak a városi hatósághoz. A börtönből nem eresztik ki őket, de azért élelmükről sem gondoskodnak.

Végtelen nyomorúságukban végre segítséget küldött az Isten. Ugyanazon börtönbe csuknak gyilkosságért egy olasz nemest, Moró Hiaczintot. Ennek férfias szive mindjárt megesett az ártatlanul szenvedőkön. Tőle telhetőleg segít nyomorukon s minden falatját megosztja velük s viszont fogékony szívvel hallgatja tanításaikat a Krisztus igaz tudományáról, melyek háborgó lelkiismeretét megnyugtatják. Ha nem képes éhségüket lecsillapítani, inkább félrevonul tőlük, mert nem tudja nézni kínlódásukat. Különösen meleg vonzalommal ragaszkodott Harsányi Istvánhoz, kinek vigasztaló szavai sokszor lecsillapították nyugtalan lelkét s megnyerték a valódi evangéliomi tudomány hívéül. Bűneit szive mélyéből megbánta s nyugodtan várta Isten rendelését. Vértanúinknak ez a hiv barátja azonban súlyos betegségbe esett s mikor halálos óráját közeledni érezte, akkor is mindig uj barátjai s lelki atyái sorsa felől aggódott. Végóráján Harsányi kezét tartva, könnyes szemekkel mondá: Barátom István, én érzem végemet, ki gondoskodik ezután rólatok inségtekben ? Az Isten, — feleié Harsányi. Azután igaz bünbánattal s az Isten kegyelmében vetett hittel készült az örökkévalóhoz térni s Harsányi karjai közt kilehelte bánatos lelkét. S ha volt megtérő bűnös, ki kegyelemmel fogadtatott a Mindenható fényes trónusa előtt, úgy ez a Móró Hiaczint is bizonyára bocsánatot talált.

Hű barátjuk halála után ismét megjelennek náluk az éhség borzalmai, egyelőre azonban nem a legrettentőbb alakban. Mert Móró tanácsára már előbb Írtak kérő leveleket a város főbb papjaihoz, hogy ne engedjék őket éhen veszni a katholikus világ közepette. Kérésük különösen kegyes meghallgatásra talált egy jószivü piárista tanárnál, ki mint Krisztus urunk igaz követője, több Ízben segített az éhező nyomorultakon. Áldás legyen emlékén! A város püspöke, Kudolovics Miklós is küld ajándékot egypárszor, de már nem egészen önzetlen keresztyéni indulatból, mert csakhamar téríteni próbálgatja őket. S mikor erre Harsányi nyíltan megüzeni: „Az áttérésre nézve nem akarjuk, hogy tiszt. Püspök Uram elméje függőben legyen; irántunk erre nézve ne legyen semmi reménye; mert nem akarjuk testünk szabadulását vallásunk cserélésével1 — jótéteményei azonnal megszűntek. Ezután következő nyomorúságuk minden képzeletet felülmúl. Az étlenség miatt járni nem tudtak, szemük elhomályosodott, szájuk belseje és hónaljuk rothadni kezdett (bizonyára skorbut-féle betegségben), úgy hogy fogaik szinte észrevétlenül mállottak ki szájukból. A gyengébbek aléltan várják a halált, mely Huszti Mihály keszi és Szecsei János sági ref. lelkészeket csakugyan kiszabadította súlyos földi szenvedéseik közül. Már csak Harsányi I. r.-szombathi —, és Czeglédi Péter lévai ref. lelkészek valának életben. Harsányi most a börtönőrhöz folyamodik, hogy ne engedje őket a katho-