Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-08-13 / 33. szám

557 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. likus hit gyalázatára éhen veszni. E kérésre kaptak egy kevés kenyeret, mit erőtlenségük miatt alig voltak képe­sek megrágni. E mély Ínségben kapták meg Weltz György segítségét, ki kenyeret, bort és pént küldött számukra. Ettől fogva sorsuk türhetövé változott. Miután némileg magukhoz tértek, deczemberben Népolyba szállíttatnak többi társaikhoz. Megérkezésük után a Szent-Jakab bör­tönben rögtön fölkeresi őket Weltz György s vigasztaló szavakkal bátorítja, hogy már közel van a szabadulás. Mindegyiknek egy aranyat ajándékozott, azután pedig élelmiszereket küldött számukra. Orvosról is gondoskodott, a ki sebeiket gyógyítsa. Annyi kimondhatlan szenvedés után ez a részvét és gondozás még a börtönben is meg­nyugvással töltötte el lelkűket s az áttérésre csábitó Ígé­reteket és ijesztgetéseket bátran utasították vissza. Nagy testi gyengeségük miatt a nehéz gályarabmunkáktól mind­végig megszabadultak. A csurgói ev. ref. főgymn. vagyon­mérlege. (ajánlva e b. lap érdemes olvasóinak) Azt hiszem, nem kerülte ki figyelmét e lapok olva­sóinak nt. Szabó János csurgói gymn. pénztáros ur és alulírott között a csurgói ev. ref. főgymn. pénzügyi hely­zete fölött folyt vita, mely, pro et contra, több közlemény megjelenésére szolgált okul e b. lapok hasábjain. Ugyan is Szabó ur e lapok 11-ik számában megjelent „Egy kis ébresztő“ czimü czikkében bírálat alá vette a gymn. pénz­tár fejlődési mozzanatait, legutóbbi pénzügyi helyzetét s közleményét ezen szavakkal végezi „Ebből folyólag ma már deficzittel küzd a pénztár; a múlt évben is 2500 fo­rint körül apadt a pénztári vagyon, az idén pedig — a mint látom, — még sokkal nagyobb lesz az apadás“. Ezen állítással szemben, a 13-dík számban olvasható közlemé­nyemben, positiv számadatokkal igazoltam azt, „hogy a csurgói gymn. pénztár ez idő szerint nem küzd deficzit­tel.“ Válaszomra viszon választ adott Sz. úr, ő is számok­kal akarta támogatni állításait, csakhogy azok a számok a valóság világában nem szerepeltek. A mire, folyó év jun. 4-én megjelent közleményemben többek között ezt feleltem „nincs messze az idő, midőn Szabó ur saját szám­adásával fogja ön magát rectificálni.“ Hogy igazam volt, mutatja a gymn. pénztáros ur által f. hó 1-én Kaposvá­rott tartott egyházmegyei közgyűlésre beterjesztett száma­dásához mellékelt következő mérleg. Vagyon mérleg volt az év elején 1. Pénztári maradvány 19388 frt 26 kr 2. Kamatozó tőke 106901 frt 05 kr 3. Kamathátralék 6820 frt 54 kr 4. Haszonbérhátralék 273 frt 40 kr 5. Éviadományhátralék 2064 frt 47 kr Összesen: 130447 frt 72 kr van az év végén 1. Pénztári maradvány 7085 frt 56 kr 2. Kamatozó tőke 122754 frt 57 kr 55$ 3. Kamathátralék 5779 frt 36 kr 4. Haszonbérhátralék 332 frt 65 kr 5. Éviadományhátralék 2122 frt — kr Összesen: 138074 frt 14 kr Szaporulat 2626 frt 42 kr, Kelt Szenna, 1893. jul. Szabó János főgymn. pénztáros. íme tehát még két hónap sem mult el, s a mit mond'* tam már is teljesült: Szabó úr mint gymn. pénztáros magé czáfolta meg magát, önmaga igazolt engem. Igazolta azt* hogy nincs 2500 frt deficzit, hanem van 2600 forint pro­­ficzit, daczára annak, hogy a költségelőirányzaton túl még 2000 forintot meghaladó kiadást tett a pénztárnok ur. Tartozom ennek nyilvánosságra hozásával magam iránt; tartozom azok iránt, kik a csurgói főgymn. ügyei iránt érdeklődnek ; de tartozom e b. lap mind azon tisz­telt olvasói iránt való tekintetből, kik közleményeinket fi­gyelemre méltatták. Kadarkút, 1893. aug. 4. Mozsonyi Sándor. ref. lelkész. VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — Egyházkerületünk ez évi rendes közgyűlését, melyre a meghívók már szét is küldettek, szeptember hó 20. s következő napjain tartja Pápán. A gyűlést előzőleg szeptember hó 17-én a főtísztelendő és nagyméltóságú el­nökség vezetése mellett egy, egyháziak és világiakból álló fényes küldöttség mutatja be kerületünk hódolatát dicső­ségesen uralkodó felséges Urunk és királyunk előtt, ki az őszi hadgyakorlatok alkalmából Kőszegre, tehát kerüle­tünk területére jő. A gyűlési meghívó szerint a consecra­­tio szeptember 19-én a nyilvános istentisztelet alkalmával lesz. Hogy az alap- és lelkészképesitő vizsgálatok mely napokon tartatnak meg, azt részletesen lapunk jövő szá­mában közöljük. — A drégely-palánki egyházmegyében a tiszfc­­újitás a következő eredménynyel folyt le: esperes egy­hangúlag Nagy Gida, gondnok gróf Gyürky Ábrahám, egyh. jegyzés tanácsbiró Juhász Lajos, vil. jegyző s ta­­nácsbiró Laszly István, pénztárnok és tanácsbiró Oroszy Jenő, könyvtárnok s tanácsbiró Illyés Lajos, egyházi ta­nácsbiró Nagy Lajos, világi tanácsbirák Kallós János (egyszersmind ügyész is), Kovács Sebestyén Endre és Ko­­vách Ferencz. Szívből üdvözöljük az új tisztikart s Isten áldását kérjük közhasznú munkásságukra! — A b.-somogyi egyházmegye nyári közgyűlését folyó hó 1-én tartotta Kaposvárott, mely gyűlésen a csur­gói főgymnasium eddig volt nagyérdemű, ügybuzgó igaz­gatója, dr. Yida Károly ur, újra megváiasztatott 6 évre. Adja Isten, hogy ezen már eddig is nagy elismerést szer­zett főgymnasíumunk az ő bölcs és tapintatos vezetése mellett a magyar nemzetiségnek és protestantísmusnafe megvívhatatlan védbástyája legyen és maradjon továbbra

Next

/
Oldalképek
Tartalom