Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-08-06 / 32. szám
Negyedik évfolya m. 33. szám. Pápa, 1893. augusztus 6. DUNÁNTÚLI ELŐFIZETÉSI DÍJ: Helyben és vidékre postai szétküldéssel egész évre 4 frt, félévre 2 frt. Az egyház és iskola köréből. V ‘X XHIRDETÉSEK DÍJA: 4 hasábos petitsor többszöri közléséért 5, egyszeriért 7 kr sorja. Ezenkívül bélyegdij 30 kr.-X MEGJELENIK MINDEN VASAÍtNAP. TARTALOM: Régi czél, új eszközök. (Folytatás.) Rácz István. — Parasitismus. (Vége.) Csizmadia Lajos. — A gályarabok története (1674—1676.) (Folytatás.) Borsos István. — Vegyes közlemények. Hivatalos rész. Pályázat. Régi czél, új eszközök. (Folytatás.) Mi volt az az alap, melyből a reformatio kiindult ~8 a mely'•annak elterjedésére legtöbbet tett ? Jf biblia. — Mi volt az, a mit tnagy reformátoraink első sorban szükségesnek láttak a nép kezébe adni? A biblia. Ha azt akarjuk, bogy a protestantismus ezután is betöltse magasztos hivatását s egyházunk a nagy versenyben is tisztességgel megállja helyét, és a netáni megpróbáltatásokat is diadallal átküzdje: elő kell vennünk ama régi, kipróbált fegyverünket, a bibliát. — Hirdetnünk kell az igét nemcsak az alkalmas, hanem az alkalmatlan időben is. — Kezébe kell adni népünknek ismét a bibliát, mint a régi időkben, hogy legyen az disze, ékessége házának, világitó szővétneke tudásának . . . úgy, mint a régi időben. Biblikus öregeink lassankint kihalnak s úgy látszik, hogy elköltözésükkel alaposan meggyengül az az egyszerűségében is bájos bibliai jellemvonás, a mely épen egyszerűségével imponál. A mai kor gondolkozásmódjában, jellemében már nehéz feltalálni a bibliai vonást, himporát letörölte avatatlan kezeivel a mindig felszinen úszó könnyelműség. — Azt pedig, ha letöröltetett, mázolással meghamisítani nem lehet. A mai kort — nagyszerű vívmányaira való tekintetből — sokan villany-kornak szeretik nevezni, de épen ily joggal, sőt talán találóbban nevezhetnék sport-századnak is. — A mai társadalom úgy a közjótékonysági, mint tudományos és egyéb téren hemzseg a sportsmen-ektől. — Az utóbbiakról nem szólva, nézzük csak a közjótékonyság sportját. — Tudjuk, hogy kivált nagy városokban, hol a szegénység mellett a vagyon is jobban koncentrálódik, a különféle elnevezésű jótékonysági egyletek gomba módra 'sátorodnak. A vagyonosabb, s * tnagukra valaÄr (néha sokat) adni szerető emberek közt alig van olyan, a ki valóságos vagy tiszteletbeli elnöke, titkára, pénztárnoka ne lenne egy ilyen egyletnek vagy jótékony asztaltársaságnak. — Ez meglővén, megkezdődik a chablon-szerű munka. — Mindenekelőtt a nagy férfiú előnyös átalakuláson megy keresztül. Az, a ki előbb talán nem is volt tisztában azzal, hogy a jótékonyság voltaképen milyen fán terem, a jótékonyság hivatott fáklyavivőjévé lesz s mint ilyen az iránt ex offo érdeklődik, tőle kitelhetőleg lelkesülni igyekezik s a czél elérése érdekében minden befolyását érvényesíti. — A mi ezutáu jön, az eléggé ösmeretes.— A jótékonyság hangzatos jelszavai alatt eltánczolják, elpezsgőzik a sok drága pénzt abban a meggyőződésben, hogy jótékonyságot cselekedtek az árvák, a ruhátalanok, a szükülködők érdekében. — S meglehet, hogy az árvának alig jut az elfecsérelt pénzből egy zsemlye, vagy egy vacsorára való fekete kenyér. De hát az a vallásosság, az a jótékonyság, a mely nem a piaczokon veri mellét, hanem mint a publikánus, mélyen megalázza magát és titkon szegi meg kenyerét az éhezőnek, hol van? Talán nem e világból való? Az a jótékonyság 32 A »DNANTHU EV. REF. egyházker. hivatalos közlöny*.
