Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-01-15 / 3. szám
43 DUNÁNTÚLI PROTESÁTNS LAP. 44 uak egyszerre legelszántabb bajnoka lett.“ „Sem észtani, sem lélektani utón nem tudjuk megoldani amaz átalakulás benső titkát.“ (Áz ős keresztyéuség történelme Dr. Baur.) Minek hát azt az utravalót oly nagyon feszegetni, mikor a damaskusi utón valaminek csak mégis kellett történni, mikor utánna Pál több napon át betegen fekszik, azután pedig Arábiába megy (Gal. I. 17.) és csak 3 év múlva megy ismét vissza Jeruzsálembe. Az egész beszéd különben is igen tudományos izii és a nőket, kik hallgatták csak sajnálni lehet. Itt egy kis felosztási helytelenség után ismét az evangéliumhoz tér vissza szerző ur, elmélkedvén az evangélium tartalmáról. E tanítás átolvasása után önkény te lenül is az jutott eszembe, jó szerencse, hogy szerző urat nem dogmatika tanárnak liivta el az isteni kegyelem, mert ugyancsak sok nehézséget okozott volna hallgatóinak. A rideg tudásnak szárazsága, az elméleti fejtegetéseknek elvontsága e beszédekben már mind jobban-jobban előtérbe lép. E tanítás szerint az evaugelium tartalma mindössze abból áll, hogy bekövetkezett-e ránk nézve is az idők teljessége s hogy mi az Istennek igazsága ? E tanítás csak theol. tanárok számára való. Az ez után jövő tanítás a Krisztus váltságáról szól. Természetes ez is tökéletesen Pál felfogásának megfelelően van tárgyalva. Azonban a váltságnak ily utonni megszerzése föltétlenül megkiván egy damaskusi utat és történetet. A „hit“-rőli beszéd egy régi adomával indul meg. Nem tudom helyes-e ez egészen, én még nem sok adomát hallottam szószékről!? A tanítás maga új szellemben, új formában és eszmemenetben igen figyelemreméltóan tárgyal a hitről s helyes egész, addig mig oda nem ér szerző úr, hol azt fejtegeti, hogy a hit hallásból vagyon : ez már egy kissé gyenge és erőtelen; a befejező rész azonban ismét erőteljes. Ezek után jő a „kiválasztás.“ — Hisz. a ki Isten kegyelme folytán hihet, iidvözül az, a ki az elhívás folytán üdvözölhet. Itt-ott felcsillámló élénkséggel van tárgyalva a jó részben bizony csak közönyösséget és tétlenséget eredményező dolog. De ráadásul még egy legalább rám nézve roppant meglepő és föltűnő rész is van benne; ugyanis a 164-ik lapon a majom elméletet hallom hirdetni az elhívás, kiválasztással egy szűr alatt; talán csak nem transcendens az Isten, hogy magára hagyván a világot, engedi azt évezredekig eljárni, mig egy-egy faját újítani szándékoznék. De ez a nagyon különös rész nem is jól illik bele a szövegbe, mivel a tárgytól eltér s egészen uj eszmekörbe kényszerit. Azokat a nagy és felséges dolgokat pedig, melyeket kiválasztottjai által hozott létre az Ur, nagyobb változatossággal s terjedelemmel kellett volna tárgyalni. A sok kegyelem, kiválasztás és elhívás után jön egy szép tanítás az Istennel való békességről; azzal az óhajtással, hogy bárcsak megtalálnátok a békességre vezérlő utat s arról ne térnétek le soha. (173. 1.) A légbuzam és bűnös gyermek példája hosszadalmas, a nélkül, hogy a figyelmet valami nagyon képesek volnának lekötni avagy felébreszteni. Ezután jön végre a cyklus utolsó tanítása, mely a keresztyén tartozásáról szól. Az egész nagy biblia-ismerettel — mit különben az egész füzet tanúsít — és szép, világos nyelven van Írva, de Pál tanrendszerének is csak inkább következménye. Ezzel elérvén a cyklus végére, K. B. urnák csak elismeréssel és méltánylással adózhatunk azért, hogy terhes igája mellett még ilynemű munka elvégzésére is képes időt szakítani. De azt hiszem, hogy Pál rendszere a maga történeti kerete és eseményei nélkül nem lesz képes soha új világot alkotni; mit valósziniivé tesz az is, hogy maga szerző ur is jónak látta tanításaihoz segédeszközül egy a legconservativ^bb orthodox Gesz superintendensnek művét használni. Már pedig ha a só megizetlenülne, akkor mit használnánk forrásul a sózáshoz. De mindennek daczára Pál tanrendszere a füzetből áttekinthető és tisztán látható; kár, hogy Pálnak a Kr. visszajövetelére vonatkozó hitéről is nem tétetik említés az egész cyklusban egy szóval sem. Pedig tény, hogy Pál hitte és tanította ezt is. mint ez a Thess. IV. 15-ik verséből: „mert ezt mondjuk néktek az Urnák szavával, hogy mi élők, kik megmaradunk az Urnák eljövetelére,“ továbbá a I. Kor. XV. 51 és 52-ik verséből: „imé titkos dolgot mondok néktek: Jóllehet nem mindnyájan alusznak, el“ stb. is nyilván való. Ezen cykluson kivtil van még öt egyházi beszéd is a füzetben, melyek közül a virágvasárnapi leginkább kimagaslik úgy tartalmánál mint irályánál fogva. Az adventi, lelkészavatási, s az új-tátraiüredi igen szépek, de már a közönséges egyházi beszéd nagyon, de nagyon válogatott hallgatóságot igényel. Mégcsak a népszerűségre vagyok bátor megjegyezni annyit, hogy ez szerintem nem áll egyébből, mint a világosságból és könnyen érthetőségből, ennek pedig a díja mindenütt a hála és elismerés. A kötetet a legmelegebben és legszívesebben ajánlom mindenek figyelmébe s befejezésül még csak annyit, hogy a kötet tiszta jövedelmének fele a budapesti ev. ref. belmissio czéljaira fog fordittatni. Seregély Béla ev. ref. s. lelkész. Végszó Somogyi Figyelő vádjaira. Legutóbbi soraimban azt irtain, hogy részemről ez ügyet befejezettnek jelentem, s. f. válasza után azonban még ha béna volnék is, tollat kellene ragadnom, hogy állításainak valótlanságát kimutassam. Mikor még a t . . . . egj-li. megye közgyűlésén voltam jelen, egy világi egyéntől hallottam, hogy neki olyan ruha kellene, a melyik papi önérdekből s olyan czipő, ami papi irigységből készülne, — akkor tudja, hogy soha sem szakadna el egyik sem. E mondást az időben félszegnek, nevetségesnek tar
