Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-01-15 / 3. szám

45

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

46

tottam, minél tovább haladok azonban a papi pályán, annál inkább igaznak, valónak ismerem. Fájdalom, tény Beged}^ esperes ur jelentésének ama része is, hogy „néhány lelkészben nem csak a krisztusi de még a közönséges emberszeretet is hieing zik“

Valóban fáj az embernek lelke, mikor látja azt a szép egyetértést, összetartást, mi katonatisztek, törvény széki hivatalnokok, katholikus papok között uralkodik.

Mig nálunk az egyenetlenkedés, viszálykodás, önérdek hajhászás semmisitti meg a kollegiális szeretetet és hátráltat nemes missíónk teljesítésében. Somogyi figyelő vádjait semmi egyéb, mint az irigység s a tehetetlen düh sugalta.

Miért tisztelik, miért becsülik B.-t. oly sokan'?

Ha nekem nem sikerül kollegáim vonzalmát megnyerni, ha én még tanácsbiróságig sem tudtam felvinni, nincs más mód, mint azt, kit a közbizalom magasabb polezra emelt, lerántani, bele hurcolni „könnyelműség és vétkes mulasztások“ posványába, ekkor tán a szellemi törpeség is nagynak, bámulatosnak tűnik fel. Tudom, hogy van egy kicsiu3Tke „klikk“, melynek czélja erkölcsileg megölni azt, kit terve kivitelének útjában lát. — De kevesen vannak a szövetségesek s a rágalomba mártott nyilak a jellem s igazság szilárdságától visszapattannak, s igy hiú ábránd az, hogy az illető mint legyőzött marad a porondon s erkölcsi ravatala felett tán nem sokára Mephisto ördögeivel kacaghatnak. No de vegyük sorba a vádakat. — Kezdődnek a Somsich-féle népiskolai kamatokkal; erre nézve a rideg valóságot a „rectificatióban“ megírtam, tehát ismétlésbe bocsátkoznom fölösleges. — Ne azt kutassuk, mint volt a múltban, hanem hogy van jelenleg.

Ez idő szerint nincs egyetlen gyülekezet sem, amelyik illetékes járandóságát meg ne kapta volna. — Pénzutalványozás és pénzfizetés habár nem azonos, de rokon fogalmak, mit ott közelben a csökölyi iskolás gyermekek bővebben is megmagyaráznak.

Hogy Bokor Benő ur 18gl-ben mit irt az „Iskolai Szemlében,“ azt a luxust még én sem vehetem magamnak, hogy azzal bővebben foglalkozzam, annyival kevésbé az esperes, ki hivatalos dolgokkal túl van terhelve.

Másik vád az, hogy B. esperes ur 1889. tavaszán 450 frtot vett fel kölcsön a csurgói conviktusi pénzalapból.

Tehát annyira vagyunk már a lelketlenség terén, hogy büuül rójuk fel, ha a vérünkből való vér igénybe veszi a kölcsönzésre szolgáló pénzt. — De hogy ez a vád is mennyire éretlen és nevetséges, bizonyítja s. f. e sora: „a dolog 1892. augusztus havában elintéztetek1. Ha elintéztetett, ha teljesen rendben van, vájjon mi kifogása lehet valakinek 1892. decemberében az ellen, én azt józan észszel felfogni nem tudom.

Biinül tulajdonították B.-nek azt is, hogy a brekinszkai tanító fizetését miért nem utalványozta, (vagy ha e kifejezés érthetőbb) miért nem fizette ki tán év elején egy összegben előre és minek havonként'? Ez a gondolkozás mód is nagyon szűk látkörre mutat, mert hiszen, még a missionárius lelkészek is havonként utólag kapják az |

egyház gondnokától fizetésüket. Ez különben oly lényegtelen valami, hogy ezzel az időt sem érdemes tölteni, úgy szinte a domesztikai pénzekre vonatkozó vádat is megsemmisíti az a szigorú valóság, hogy megkárosítva egyetlen tanító, lelkész vagy egyház sem lett, mert előbb vagy utóbb illetményüket mind megkapták, mit még s. f, is elismer. — A pénz rendeltetési helyére jutott, más ezélra felhasználva nem lett. Miben nyilvánul tehát a rendetlenség, hol van a „súlyos visszaéllés,“ erre mutasson rá Somogyi Figyelő. — Ne mindig a múltról, hanem a jelenről beszéljen. — Erről azonban még a káini irigység sem tud moudaui rosszat, s igy mit a „rectificatióban“ Írtam, azt az utolsó betűig ma is fenn tartom.

Az a Félix-féle hasonlat még Somogyi fig3’elő kabátjánál is rosszabbul van szabva, s ha az ott szereplőket tekintjük, Ananias főpap, Tertullus és Félix fotográfiáját alighanem Somogyi figyelő és társainál ismerjük fel, mig Pál apostol és Lisiás hadnagyéhoz hasonló eljárást másutt kell keresnünk.

Somogyi figyelő denuncíáló közlemén3re vége felé ezt Írja: „Legyünk lelkiismeretes és pontos hivatalnokok, de ne legyünk egymás kezeit mosó czimborák.“ A Czimbora kifejezést legnagyobb indignációval utasítom vissza, s annak használását a papi tisztességgel megegyezőnek nem tartom.

Még arról is biztosíthatom Somogyi figyelőt, hogy sem anyagi, sem szellemi tekintetben szorult helyzetben nem voltam s a Félixéhez hasonló lelki állapotot az legjobban ismerheti, ki igy gyakran érintkezik hasonlókkal.

Engem nem az anyagiak, nem kicsinyes személyi motívumok, hanem elvek, eszmék szoktak vezérelni, sajnálom, hogy e téren nincs szerencsém találkozhatni.

Galamb.

— A Protestáns Szemle f. évi első füzete a következő tartalommal jelent meg: Adalékok az elkeresztelési vita megvilágositásáhuz Várnai Sándortól; Fáy András, mint protestáns Rácz Kálmántól; A profetizmus lényege és jelentősége Pukánszky Bélától; Képek Pázmány és elleneinek polémiájából Dr. Szlavik Mátyástól. A missio-tigygyel Csiky Lajos foglalkozik szakszerűen. Könyvismertetés és Irodalmi szemle zárja be a tartalmas füzetet. Addig is mig a füzethez mellékelt „Felhívást“ egész terjedelmében közölhetnénk, ajánljuk a Protestáns Irodalomi Társaság ügyét egyházunk minden igaz tagjának szives pártfogásába.

— Nagy-Igmáiidon Karikó János és neje evaug. refom. egyházunk legadakozóbb s legbuzgóbb tagjai csak pár évvel 1890. év jan. 1. napján egyházuk részére egy 55 frt értékű ezüst keresztelő kannát készíttettek, nieset az uj templom fölszentelése alkalmával adtak át a közhasználatnak; egyházuk iránti ragaszkodásuknak újabb jelét adandó, most midőn az isteni gondviselés kegyelméből 25- éve forog az elöljárói díszes hivatalban a férj, egyházuk ré-