Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-07-09 / 28. szám
475 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 476 rából s dühében az ördögnek ajánlotta lelkét, ha ezután csak egynek is kegyelmet ad, még ha azt ígérné is, hogy kath. hitre tér. Mi alatt a börtönbe szállíttatnak, már karvalyként környékezik őket a jézsuiták s próbálgatják, hogy szomorú helyzetük nem íngatta-é meg lelki erejüket s nem lehetne-é valamelyiket megtántoritaní? Álnok szavakkal és okoskodásokkal igyekeznek őket letériteni az igaz útról s a szent ügynek árulóivá tenni. Egy krasznahorkai jezsuita félre int három gömörmegyeí lelkészt; elmondja nekik, hogy egy gömöri pártfogójuk felkérte őt, legyen jó indulattal segítségükre. Köszönöm, — felel az egyik lelkész, — bizony jól tette, ha egy kis költséget küldött számunkra. Pénzt ugyan nem küldött, mondja a jézsuíta, hanem arra kért, hogy rögtön szállítsalak benneteket haza, mihelyt a kötelezvényeket aláírtátok. Magam csak nem bizonyíthatom, felel a lelkész, hogy lázadó vagyok, hiszen Gömör megye mindig példás hűséggel viselkedett a haza és a király iránt. Erre azután már kereken kimondta az igazságot ama jézsuita: „Sem Gömör, sem te, sem én nem vagyunk pártütők, hanem vallásod rebellis.1''' Mondanom is fölösleges, hogy a jézsuiták minden furfangos mesterkedése is eredménytelen maradt; egyet sem tudtak e derék hitbajnokok közül megtántoritaní’ Még az nap kihoztak közülük 20-at a birtönből s fedett kocsikra rakva, erős katonai fedezet alatt különböző várakba szálitották, még pedig 7-et Sárvárra, 7-et Kapuvárra, 6-ot pedig Eberhardba. A többi 21 még egy egész héten át maradt a pozsonyi börtönben, hol imádkozással és szent énekek énekelésével vigasztalták aggódó lelkűket, mikor békét hagytak nekik a tolakodó jézsuiták, kik zaklatták őket áttérésre csábitó beszédeikkel. Jól eshetett telküknek ezen idő alatt pozsonyi luth. testvéreink meleg részvéte, kik a prímás és a papok minden fenyegetései daczára sem szűntek meg őket étellel s más szükségesekkel ellátni. Hűséges jóltevőik voltak még Csizmadia Ádám és Toldi Márton pápai nemesek. Egy győri hitsorsosunk pedig fejenként mindegyiknek 1 aranyat ajándékozott, hogy nélkülözéseiket némileg enyhíthessék. De e kegyes adományoknak kevés hasznát vehették, mert jun. 6-án a prímás parancsára minden pénzecskéjüket, sőt még jobb ruháikat is elvették a katonák, azután pedig ezeket is Leopoldvárba szállították. A kálvinista lelkészek és tanítók közül 47-en kerültek börtönökbe, hogy vértanukként szenvedjenek anyaszentegyházunkért s hazánk szabadságáért. A törvényszék előtt megjelent 57 férfiú közül tehát csak 10 kerülte el a vértanuságot. De csak kettő irta alá a kötelezvényeket Hárman (a banai, igmándi és kis-béri lelkészek) engedélyt kaptak az Ítélet kihirdetése után, hogy rövid időre haza mehetnek ügyeik elintézése végett. A budai basa azonban megakadályozta visszatérésüket s igy a további szenvedésektől megmenekedtek. Öten pedig minthogy nem éreztek magukban elég erőt a szenvedések elviseléséhez, szinte az Ítélet kihirdetése után elmenekültek Pozsonyból s a török uralom alatt álló biztosabb vidékeken folytatták hivatalukat. V. Fejezet Hogyan bánnak velük a börtönökben ? Micsoda sors vár azokra, kik az embertelen kinzások közt meg nem törtek? Ha a különböző börtönökbe hurczolt lelkészek és tanítók ottani sorsáról olvasunk, meglepő és valóban szivet facsaró látvány tárul fel lelkünk előtt. Úgy tetszik, mintha egy verseny folyna le a részvét és borzalomtól fágyolozott szemeink előtt; egy verseny, mely szomorúbb minden elképzelhetőnél, és mégis lélekemelő. Kínzók és kinzottak közt folyik a verseny. Amazok szinte önmagukat múlják felül az ördögi gyötrelmek kieszelésében, melyekkel az üldözöttek testét megtörhetik s azután szabad lelkűket megalázhatják. Ezek viszont mintha már nem is gyenge, földi röghöz kötött emberek volnának, mintha nem is éreznék már a test kínjait: szilárdan, jaj és panaszszó nélkül viselnek el minden verést, kínzást és kigondolható szenvedést, mintha csak kéj elégnének a gyötrelmekben, melyeket egyházuk és hazájuk üdvéért kell elszenvedniük. Sőt néha mintegy keresik a veszélyt és a halált, semhogy egy hajszálnyit engedjenek hitükből és meggyőződésükből. Verseny ez a test és lélek között, hogy melyik erősebb a a földi emberben. A kínzók hatalmukban tartják a testet s a makacs ellenállástól neki dühödve gyötrik és zúzzák, hogy hatalmukba keríthessék a lelket is. A kinzottak pedig érezve lelkűkben az isteni ihlet erejét, rendületlenül tűrnek mindent s megmutatják kínzóiknak, hogy csak a test fölött van hatalmuk, a lelket meg nem alázhatják. Séllyei Istvánt négy társával együtt május 29-ikén szinte elindítják a berencsi várba, hogy ott megtörjék szilárd ellenállásukat. Bilincsekbe verve, katonákkal vegyest ültették őket szekerekre s rájuk parancsoltak, hogy szólni ne merjenek. így vitték őket Stomfán keresztül, hol a vámszedő katholíkus létére is szívesen és résztvevő szívvel osztá meg velük vacsoráját. Berencsen az első éjszakát undorító helyen kellett tölteniük, de azután Tardi Ferencz várparancsnok eléggé tűrhető börtönbe vitette őket s emberségesen bánt velük. Ez az aránylag boldog állapot azonban csak pár hétig tartott, mert a jézsuiták utján, kik folytonosan nyomukban voltak az üldözött lelkipásztoroknak részint térítgetés, részint leselkedés végett, értesült erről a vörös Kollonics. A szelíd lelkű várparancsnok szigorú dorgálásban részesült s meghagyatott neki, hogy a foglyokat a halálos bűnösöknek szánt, mély sziklaüregbe zárassa, (mely inkább sír volt mint börtön), napi ellátásukra egy kis darab fekete kenyéren kívül az eddigi kilencz krajczár helyett csak hármat fordítson s ha eddigi hibáját jóvá akarja tenni, a lehető legszigorúbban bánjék velük. Most kezdődött a súlyos szenvedések ideje. Az a szikla odú, melybe vetették őket, tömve volt piszokkal és férgekkel, úgy hogy a rettenetes bűz miatt, mely ezt a szűk helyet eltöltötte, csaknem eszüket vesztették. A férgektől pedig sem éjjel, sem nappal nem volt nyugodalmuk. A kijárás oly szűk és alacsony volt, hogy négykézláb kellett kimászniok, ha szabad levegőre bocsátották őket. E rettenetes hely és a nyomorúságos élelmezés csakhamar megtették hatásukat: a foglyok inkább csontvázak
