Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-07-02 / 27. szám
453 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 454 a mit az istenországáról mond a biblia. Nem mondhatjuk róla, hogy ime itt van, vagy ime amott van, mert az láthatatlanul munkálkodik a szivekben. — Nem kell annak erőszak, nincs szüksége kivülről jövő kényszerítő behatásokra, munkálkodik a maga ereje által s ha kitör a szivekből, nem ismer maga előtt akadályt. Majd ha a felvilágosult közszellem felismeri a maga valóságában azt a hatalmas tényezőt, mely a református egyházban van, s ennek a nemzeti közművelődés terén több századon át kifejtett hasznos és sikeres munkásságát nemcsak szavakban, de tettekben is elismeri: akkor lesz teljesen szabad vallásgyakorlatunk, akkor lesz tökéletes egyenjogúságunk. Nem elfelejtett ártikulusok között, nem papíron, hanem valóságban! Kercza. RÁcz István. Semi-Parasitismus *)• »Vigyétek véghez a ti idvességteket« Pál apostol. »Valamely állat viszonyaiban előforduló minden olyan változás, mely által az a táplálékhoz könynyebben hozzá juthat és magát könyebben biztonságba helyezheti, úgy tekinthető, mint annak a degeneratioját eszközlő törvény.« E. Ray Lankester. A parasiták a természet szegényei. Olyan élő lények azok, melyek táplálékuk megszerzésével nem igen fárasztják magukat, hanem a náluk szorgalmasabbaktól elkölcsönzik vagy ellopják. Ezen irányzat a természetben oly mélyen van gyökerezve, hogy növények és állatok egyaránt lehetnek élősdíek; és mindezek a nyomorúság különböző fokozatán találhatók, egyik még tesz valamit önmagáért, a másik, az elfajultabb egyáltalán semmit se. Vannak bizonyom növények, a melyek dicséretesen kezdik az életet, valódi gyökeret vernek a talajba és egészen olyanokul tűnnek fel, mintha önerejükből akarnának élni. De miután egy kis ideig igy föntartották magukat, fölkap«szkodnak a szomszédos fák törzseire és ágaira. Egy kis experimentálás után az epiphita végleg megszűnik önfentanásáról gondoskodni, ezentúl a kész táplálékot veszi magához — kiszívja ama növény nedvét. Ezen élösdi állapotban nincs már többé szüksége a táplálkozási szervekre — a természet azért el is veszti azokat. Innét az ily kifejlett élösdi növény a botanikusok előtt a siilyedését jelzi egy növénynek, gyökér, ágak és levél nélkül, melynek csak törzse van, az is oly haszontalan, hogy még saját súlyát sem bírja meg. A fagyöngyből pl. a parasita hajlam némileg még előbb kitör. A nemzedékek oly hosszú sora gyakorolta azt, hogy a fiatal egyedek át örökölve ezen szokást, rendesen egyszerre mint parasiták kezdik az életet. A fa*) Egy fejezet H. Drummond nagy érdekű könyvéből »a természeti törvény a szellemi világban* czimű munkából. gyöngy bogyói — melyekben a leendő növény magva van — fejlődtek úgy kiváltképpen, hogy ezen degeneratiot szolgálják. Enyvesek lévén, könnyen oda tapadnak a közeli tölgyfa vagy cserfa ágaira és a zsenge fagyöngy kezdettől fogva élősködik. Az állatországban ilyen lazzaronik még számosabban találhatók. Csaknem minden állat élő szegények háza, menedékhelye eg}7 vagy többféle eprivanak vagy entozoának, ellátván őket ingyen nemcsak lakással, de az életre minden szükségesekkel is. De miért gondolkodik a természet búvár oly keményen az élősdiek felől ? Miért beszél róluk mint elfajultakról, és miért veti meg őket, mint a legnemtelenebb teremtményeket ? Mit tehetne egy állat többet, mint hogy egyék, igyék és holnap meghaljon ? Egy magasabb Organismus tápláló gondozása és védelme alatt jobban elietik; könyebben ihatik, vidámabban élhet és talán nem is pusztul el oly hamar, miért ne élhetne hát igy ? Az élősdiség ezek szerint nem-e élelmesség? Nem-e elmés módja az élet javai megszerzésének és ügyes kikerülése a fáradozásnak ? Ha bár az ilyen életmód önző és lehetőleg aljas, de mégis mondható-e, hogy erkölcstelen ? A természetbúvár erre röviden megfelel. Az élősdiség szerinte egyike a legsúlyosabb bűnöknek, megrontása az evolutio törvényének. Fejlődjél, fejleszd ki minden tehetségedet, érd el fajodnak a képzelhető legmagasabb tökéletességét — ez az első és legnagyobb parancsa a természetnek. De a parasita nem törődik fajával és annak tökéletességével. E kettőre van szüksége: eledel és oltalom. Hogyan szerzi meg ezeket, az rá nézve nem fontos dolog. Mindegyik önmagának él, tehát elszigetelt, tunya, önző életet élnek. Figyelemre méltó, hogy a természet, látszat szerint, minden tiltakozás nélkül megengedi az ilyen zsarolást. Mert a parasita tisztán csak fogyasztó. És igy a „természet tökéletes háztartása“ nem bűnös, a midőn felbátorítja ezen speciesek ezreit, — melyek sem magok, sem mások javára semmitsem munkálnak — hogy csak éljenek fényesen mások költségére? De ha mélyebben tekintünk a dologba, be kell látnunk, hogy a természet ezen élelmességre nem bátorítja az élösdi állatokat és növényeket, hogy igy kerüljék ki az életért való küzdelem törvényét, sőt inkább szigorúan lép fel ellenök. És nem hagyja őket fényités nélkül — miként mi gyanítjuk, mert a legszigorúbb és legrettenetesb büntetéssel látogatja meg őket. A parasita nem csak önmagának árt, de másokat is megront. Nem engedelmeskedik saját létele alaptörvényének és ártatlanokat terhel, másokat adóztat meg. Ha a természet igazságos, ha a természetnek van bosszuló karja, ha csakugyan nyújthatja a haragnak telt és keserű poharát, bizonyára ki is tölti ezekre a kétszeres bűnösökre. Lássuk milyen a büntetésük. A tengerpartok, vagy az aquariumok figyelmes látogatói ismerik azt a csinos kis teremtményt, melyet remeteráknak neveznek. Ezen állatka különössége abban áll, hogy lakásul némely más állat elvetett kagylóját használja és itt, miként Diogenes a hordójában, él magányosan, de mégsem tétlenül.
