Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-07-02 / 27. szám
451 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 452 henőt, nem állhat meg az út felén. — Ezután bekövetkezhető esélyekért nem hagyhatja figyelmen kivül a meglevő tényeket. Az előttünk fekvő törvényjavaslat pedig körülbelül ezt teszi. A kicsiny dolgokkal részletesen foglalkozik, a nagyok felett át sikamlik, legjobb esetben függőben hagyja. Védi a várat ott, a hol senki sem támad, a hol legfeljebb az ezután következő generatió támadhat; ott pedig, a hol a támadás folytonos, a hol a falak már-már omladoznak, még csak sejtetni sem engedi a védelmi eszközöket. A 24. §-ból 15 az ezután alakulandó (törvényesen elismert) vallásfelekezetekről szól. — A megalakulás joga nem adatik meg, ha ,a kifejtett hitelvek vagy tanok a fenálló törvényekkel stb. ellentétben állnak (7. §.) s ha az egyházi határozatokban, ima vagy tankönyvekben ily szellemű rendelkezés, határozat vagy tan foglaltatnék, a törvényesen elismert vallásfelekezetté nyilvánítás a kormány által haladék nélkül viszszuvonandó (17. §.).“ Mind megannyi helyes és elismerésre méltó elvek. Az állam megvárhatja, hogy azon egyházak, melyeket ő védelmében részesít, ne legyenek neki ellenségei. — De miért hogy ez.elv nem alkalmaztatik a most meglevő, bevett vallásfelekezetekkel szemben is? Miért, hogy az állam alkudozik, tárgyalásokat folytat az egyik felekezettel s a helyett, hogy igazán szabadelvű szellemben hozott törvényes intézkedéseinek tartósan hatályt szerezni igyekeznék: modus vivendit keres, — bizonyos feltételek alatt (egyházpolitikai reformok) hajlandó a klérus szájaízének meg nem felelő rendeletét visszavonni s magának az 1868: Lili. t. czikknek reviziója, sőt talán hatályon kivül helyezése elől sem zárkózik el ? Az indokolás e kérdésre azt teleli, hogy „a törvényjavaslat lehetőleg kerüli a már eddig is törvényesen bevett felekezetek viszonyainak érintését.“ Pedig épen a meglevő felekezetek közötti viszony az, a hol a legnagyobb baj van. — Ez az, a mi a közvéleményt izgalomba hozta, — ez az, a mi az állami tekintélyt már-már alapjában kezdte ingatni, ez az, a mi e törvényjavaslat világra jöveteléhez is megadta az impulsust s ez az, a mit gyökeresen nem orvosol sem ez a törvényjavaslat, sem a polgári házasság, sem az állami közegek által vezetendő anyakönyv. — Itt experimentálással, félrendszabályokkal, kerülő utakon czélt érni nem lehet, csak a gyökeres orvoslással. — S ha az állam jónak látja a maga érdekeit már eleve megóvni az ezután keletkező felekezetek netáni túlkapásai ellen is: bizony, előbb-utóbb le kell számolnia azon „hitelvi akadályokkal“ is, melyek az utóbbi időkben oly fontos tényezőknek bizonyultak. Óhajtottuk volna továbbá látni a felekeze“ tek közötti egyenjogúság, vagy viszonosság kérdésének (a mi a vallás szabad gyakorlatával szorosan összefügg) ha rendezését nem is, legalább a rendezésnek kilátásba helyezését. — Mert bár a törvényjavaslat indokolása kimondja, hogy a vallásfelekezet! állam ideje lejárt s hazánkban nemcsak tényleg, de jogilag is túlhaladták azt 1791., 1848., 1868. évi törvényeink: de nem lehet elfelednünk, hogy ezeknek némelyike, a legnyomósabb, az 1848: XX. t. ez. mely a felekezetek közötti tökéletes egyenlőséget és viszonosságot megállapította, s az egyházi és iskolai szükségleteknek közálladalmi költségek által fedeztetését elrendelte: máig sincs végrehajtva.— Úgyszintén nincs végrehajtva (legalább mindenütt) az 1791: XXVI. t. ez. 6. §-a, mely szerint „építkezések alkalmával egyik fél nem tartozik segiteni a másiknak,“ mert például Vasmegyében a szombathelyi kath. fógymnasium építkezési költségeit épen úgy fizetik a reformátusok, mint a katholikusok. — Fizettük 2 óv óta, s fizetnünk kell valószinüleg a jövőben is. — Ha tehát a régebbi országgyűlések is kilátásba hetyeztók a vallások egyenjogúságát, — ha a jelen törvényjavaslat figyelme még azon egyénekre is kiterjed, a kik különben lehetnek igen tiszteletre méltó egyének, de semmiféle elképzelhető felekezetben nem férnek meg : már akkor szinte természetesnek találtuk volna, hogy ez a törvényjavaslat, a vele szoros összefüggésben levő „viszonosság“ kérdésének rendezéséről legalább elvi kijelentéseket tegyen. — Ezt azonban nem találjuk benne. A most meglevő felekezeteknek még a nevét is mintha félne kiejteni. Ezekre nézve directe csak annyit mond, hogy a reájuk vonatkozó eddigi jogszabályok változatlanul fentartatnak. — Tehát megmarad az 1791. XXVI,— megmarad az 1848: XX. t. ez. is úgy, a mint van. — Vagyis: lesz tökéletes egyenjogúságunk papíron. Mert a mig egyik-másik egyház főpapjai — a kik még az állam nyelvét sem tudják vagy akarják megtanulni — százezerekre menő évi javadalmat élveznek ; a magyar államnak legmagyarabb népe pedig, a református nép, még a püspöki csekély tiszteletdíjat is a hivek krajezáros adományaiból gyűjti össze, — a mig a reform, egyház évi államsegélye oly csekély, hogy az, egy számban és erőben ily tekintélyes testülettel szemben legfeljebb alamizsna értékével bir: addig egyenjogúságról, viszonosságról beszélni legalább is korai dolog. Legfeljebb papiron lehet. E nagy horderejű kérdés megoldását hátráltatni, függőben hagyni lehet; de a napi rendről levenni, egyszersmindenkorra félretenni, hiába próbálná valaki. — Ha próféták nem támadnának Izráelben a kövek beszélnének. — A haladó korral együtt e kérdés megoldásának szükségessége is mindig előrehaladottabb stádiumba jut. De a megoldásig még várni kell. — A szabadelvüség olyan, mint a mustármag, mely kicsiny kezdetből terebélyes fává nő idővel. — A valódi liberalismusra sok tekintetben alkalmazható az*
