Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-06-18 / 25. szám
423 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 424 a király ellen elkövetett gyalázatos hűtlensége és árulása, újabb bizonyítékokat terjeszt a törvényszék elé. Ebből látható, hogy a főpapok annyi eredménytelen kísérlet után, hogy a kötelezvényeket aláírassák, most már elhatározták, hogy haza — és felségárulásért ítélik majd el a vádlottakat. Ezért kellett volna legalább némileg valószínűvé tenni e vádakat az újabb tanúvallomásokkal. Felolvasták tehát azokat s most is olvashatjuk a törvényszéki tárgyalás hivatalos jegyzőkönyvében. A legtöbb közülük pápai és veszprémi katonák vagy polgárok vallomása. S hogy milyenek voltak .... elég néhányat megemlíteni. „A tanuk közül sokan hallották, hogy a prédikátorok Vitlmyédivel levelezésben, állottak, leveleztek a török basákkal s az erdélyi protestánsokkal.“ De hogy mi volt e levelekben, egyik sem tudta megmondani. „Örömmel várták a lázadó kuruczok jövetelét.“ No, ez meglehet, de épen nem csodálkozhatunk rajta. „A túl a Dunán lakó lelkészek titkos gyűlést tartottak, melyen arról is tanácskoztak, hogy miként lehetne Bécset elfoglalni?“ Nevetni-lehetne rajta, ha az egész dolog olyan szomorú nem volna! „A pápai diákok sipokkal és zászlókkal mentek a mezőre; a királyi ügyész szerint azért, hogy tüntessenek a lázadó kuruczok mellett, tényleg pedig, hogy ifjú szokás szerint katonásdit játsszanak. A törökkel is czimboráltak, mert amint egy pápai katona vallja, csak nemrégiben is 12 kálvinista pap a kanizsai basához futott s nagy összeg pénzzel vásárolt tőle védelmet. Azt pedig több tanú is erősíti, hogy szószékről biztatták híveiket, hogy a törökkel tartsanak. Legjobban felhasználták eme vád erősítésére ismét a nógrádi bég eljárását, ki ama bizonyos szolgabiró talpára 500-at veretett. Ezt a derék béget a diósjenői kálvinista pap annyira megnyerte, hogy továbbra is védelmébe vette a környékbeli prédikátorokat s nem engedte őket Pozsonyba menni. Sőt még tovább ment. Vépy Benedek esztergomi kanonok és szent-benedeki jószágkormányzóuak a prímáshoz intézett levele szerint őhozzá ez a bég 2 követet küldött, kik először is azt tudakozták tőle, hogy miért czitálták Pozsonyba a kálvinista és lutheránus papokat? Mert királyuk ellen vétkeztek, — felelte a kanonok. Mire aztán kirukkoltak a követek a bég izenetével: „Esküszik a bég Mohamed prófétára, hogy ő, ha valamelyik prédikátornak baja történik, minden egyes prédikátorért 4 katholikus papot nyuzat meg elevenen. Ezekhez hasonlított a többi vallomás és vád is. A mi ha mind igaz lett volna, a megjelent lelkészeket és tanítókat még akkor sem terheli, mert személyesen és név szerint egyik ellen sem igazolták, hogy akár Vithnyédivel levelezett, akár a törökkel vagy a kuruczokkal czimborált volna. Sőt még olyat sem tudtak egyet is megnevezni, a ki Bécset akarta volna elfoglalni. Az újabb vádakat tartalmazó vallomások és levelek felolvasása után a vádlottak védője azokról másolatot s átnézésükre időhaladékot kért. Időhaladékot azonban csak a következő napig kapott. Számára azonban ily rövid idő is elég volt, hogy a világos igazság védelmében az öszszes hamis vádakat tönkre silányitsa. Sorba vesz valamennyi súlyosabb vádat s mindegyikre kimutatja, hogy vagy légből kapott s értéktelen, amire, ily súlyos vádat; mely élet és vagyonvesztést vonna maga után, alapítani nem lehet, vagy pedig — ha talán volna is benne valami kis valószínűség — az itt megjelentekre nem vonatkozik s érte felelősségre nem vonhatók. Ismételten sürgeti a kir. ügyészt, hogy az itt levő egyes vádlottak ellen személyenként bizonyítson valamit. Mert eddigi, általánosságban tartott vádaskodásaiból csak olyanféle következtetés vonható, hogy: „Péter vétkezett, tehát lakoljon érte Pál“ Heuszler Ferdinánd Menyhért vitte most a védelmet s oly ügyesen, hogy egy pár czáfolatát érdemes elmondani. így az ügyésznek amaz általános vádjára, hogy a prédikátorok Vitnyédivel beszéltek, azt mondja, hogy az ügyész vádjának csak akkor volna értéke, ha kimutatná, hogy lázadásról és összeesküvésről folyt a levelezés s még akkor is igazolnia kellene, hogy hol, kik, mimódon és mikor leveleztek? Ama nevetséges vádra, hogy a törökkel való czimboválásban bűnösök, mert a kanizsai basához, nógrádi béghez . . . stb. futottak oltalomért, azt feleli, hogy vádlottak puszta itt létükkel megczáfolják mindama vádakat, mert ha itt vannak, hát akkor a törökhöz nem futhattak. Szegény királyi ügyész, szegény lármás öreg! ugyan kemény kezekbe kerültél most. Látod, a hamis utón mily szégyenbe juttattad vén fejedet? Rólad, kinek hivatalod szerint az igazság bajnokának kellett volna lenned, kitűnt, hogy tudva ártatlanok életére törsz. Miután a védő összes hamis fegyvereidből kivetkőztetett, ismételt sürgetéseire, hogy az itt levő vádlottak ellen bizonyíts már valamit, ezeknek a bűnösségét mutasd ki, — csak ezt tudtad felelni: Magyarország összes prédikátorai lázadók, — tehát az itt jelenlevő pápai, veszprémi, füleki . . . stb. prédikátor is lázadó s mint ilyen büntetendő. Gyönyörű kis következtetés, csak az a hibája, hogy az eleje nincs bebizonyítva, sőt egyátalán be sem bizonyítható s igy a vége okvetlen hamis. De azért a törvényszéknek nagyon tetszett ez az okoskodás és annyira felvilágosította a bírák elméjét az ügy állásáról, hogy most már képeseknek érezték magukat ítéletet hozni, melynek kihirdetését a következő napra, ápr. 4-ikére tűzték ki. IV. Fejezet. Az ítélet kihirdetése. Még mindig a kötelezvények aláírására sürgetik őket. Vége a kíméletnek. Egy hónap óta tartott már a tárgyalás és e hosszú idő alatt minden eszközt felhasználtak a vádlottak megrettentésére, de a várva-várt eredmény mégsem következett be. Harmadfél száz lelkész és tanító közt nem akadt egyetlen, ki aláírta volna valamelyik kötelezvényt. Szilárdan állottak ártatlanságuk érzetében ; velük szemben min den mesterkedés hajótörést szenvedett. A magas törvényszék nem gondolta, hogy ennyire jusson a dolog s igy most kénytelen volt tovább menni a megkezdett rossz utón* Épen mint más bűnös, kit egyik vétek a másik biin torkába hajt.
