Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-06-18 / 25. szám
425 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 426 Most már akarva, nem akarva, ki kellett mondaniuk az ítéletet. S eddigi tetteikből bármily gonosz és lelkiismeretlen embereknek ismertük meg őket, azért ne gondolja senki, mintha ezt örömest tették volna. Még a legelvakultabb emberben is van valami emberiesebb érzés s lelkiismerete fel-feltámad, hogy tiltakozzék az égbekiáltó gazságok ellen. így volt ez a magas törvényszék tagjainál is. Talán még a vörös Kollonics is visszaborzadt néha, hogy annyi ártatlan emberre kimondja a halálos Ítéletet. Szerettek volna gonoszságuk megpecsétlése nélkül érni czélt, hogy lelkiismeretük számára maradjon egy kis egérüt. Talán azt hitték a jámborok, hogy majd a jó Isten előtt is megvédhetik magukat ilyenféle jezsuita fogással: nem mi Ítéltük el őket, hanem a kötelezvények aláírásával maguk vallották magukat bűnösöknek. De már nem volt remény, hogy az eddig használt eszközökkel erre bírhatják őket. Mivel pedig czéljukat bármi áron el akarták érni, tehát kénytelenek voltak rájuk kimondani az ítéletet, mely czéljukhoz képest nem lehetett más, mint halálos. Ennek meghallgatására április 4-ikén az összes vádlottakat ismét a prímás palotájának nagy termébe idézik. De még most is egy utolsó kísérletet tettek megtántorításukra, hogy ha lehetséges — elkerüljék az Ítélet kihirdetését. Mert érezték, hogy az az Ítélet nem a vádlottakat, hanem őket, a magas bírákat, bélyegzi meg mind örökre. Azért, mikor mindnyájan összegyülekeztek, Szelepcsényi prímás ünnepélyes hangon emelt szót: „En Isten és a világ előtt mosom magam, hogy nem vagyok oka a ti romlástoknak, hanem ti magatok okoztok magatoknak minden bajt, mert annyiszor felajánlott atyai kegyelmemet nem akartátok elfogadni.1,1 S hogy keresztyéni indulatját s atyai kegyelmét annál jobban kimutassa, még most is utat enged a menekülni óhajtók számára. Kollonics püspök fölkel a törvényszék asztalától s közibük jön, hogy ajánlja nekik a sokat emlegetett kötelezvények aláírását. Felolvasta előttük mind a kétfélét, úgy a száműzetésre, mint a hivatalról való lemondásra kötelezőt. S hogy annál inkább lépre csalhassák őket, a kötelezvények azon kifejezéseit, melyek bűnösségük elismerésére vonatkoztak s igy leginkább sérthette ezeknek az ártatlan embereknek lelkét, megváltoztatták és sokkal szelidebbé tették. A kötelezvények felolvasása után élőszóval megígéri azt is, hogy bárki, ha valamelyiknek aláír, útiköltségeire 50 forint segélyt kap az állampénztárból. Annyi rémitgetés után s a kötelezvények formájának ilyen szeliditése mellett biztosan remélték Kollonics és társai, hogy e szegény, zaklatott embereknek nagy része ha eddig kitartott is, de most majd mégis aláír, hogy kikerülhesse az Ítéletet. Mert hiszen arról már teljesen meggyőződhettek, hogy magas bíróiktól semmi jót sem várhatnak, lévén azok előtt a legutolsó dolog az igazság. Magáról Ítélve azt várta, hogy majd csak úgy tódulnak hozzá aláírni a kötelezvényeket s felvenni útiköltségül az 50 forintokat. Utasításokat adott tehát, hogy miként csináljanak. „Azok, a kik hivatalukról mondanak le, hogy itthon maradhassanak, vonuljanak a terem jobbfelére; kik inkább száműzetésbe akarnak menni, vonuljanak balra: a, kik pedig egyik kötelezvénynek sem akarnak aláírni, azok vonuljanak a palota hátsó részébek Mihelyt a vádlott férfiak ez utolsó szavakat meghallották, abban a szempillantásban, minden ingadozás és késlekedés nélkül az egész tömeg kivétel nélkül gyorsan a palota legvégső részére sietett- Kollonics egy maga maradt a terem közepén s szégyenkezve, mint a kit arczul vertek, tért vissza birótársai közzé, kik szinte alig tudtak magukhoz térni a meglepetés miatt. Most újra tapasztalták, hogy milyen az ártatlan ember, kinek erős kővára az Istenben vetett hit. Széchényi György érsek dühbe borulva kezd beszélni hozzájuk, de hangját elfogja a haragos indulat s szavai dadogásba vesztenek el. Minthogy máskép nem boldogulhattak, kimondták hát rájuk a halálos Ítéletet. Az összes lelkészek fej- és jószágvesztésre Ítéltetnek az ügyésztől felhozott vádak alapján, mint öszeesküvők és hazaárulók. Ugyanezen Ítéletet mondták ki negyed nappal azután (ápr. 7-én) a tanítókra, mivel lelkészeikkel egyetértettek s nem jelentették fel azokat a király híveinek. Az Ítélet kimondása után a királyi ügyész (rögtön) kéri a törvényszéktől, hogy az elitéit lelkészek, mint a kik most már halál fiai, tüstént bilincsekbe veressenek s börtönbe vettessenek. De sem az Ítélet kimondása, sem a bilincsek emlegetése nem tette meg a kellő hatást, a mire számítottak. Nem tántorította meg e valódi férfiakat A törvényszék tehát azt határozta, hogy most még bilincsekbe nem verik őket, mert nincs elégséges bilincs; viszszatérhetnek a városba előbbi szálllásaikra s ott várják be a törvényszék további rendelkezését. S mikor a lelkészek mindezt szótlanul s rettegés nélkül hallgatták el, Szécsényi György kalocsai érsek nem tudja haragját viszszafolytani s rájuk szólt: „A semmire kellők, még csak meg sem> köszönik az Ítéleteik Rendítlietlen nyugalmuktól ingerelve a királyi ügyész is dühöngeni kezd ellenük, mire Sélyei István nyugodtan feleli: „Mi ártatlanok voltunk s most is azok vagyunk, ha pedig ártatlanságunkban nyomorgatnak bennünket, türelemre van szükségünkk Mely igaz szavak az ügyészt még nagyobb haragra lobbantják. „Így hát te biráidat igazságtalansággal vádolod; te vagy minden bajnak oka, mert a többiek eddig már aláírtak volna; fogd meg a nyelvedet, mert tüstént a legnagyobb békákba veretne olyan helyre vezettetlek, hol « kutya nem veszi ki kezedből a kenyeret. (Folyt, köv.) YÁac&&. Anno 1766. Die 10-a mens. Április. Nemes Somogy vármegyében Alsó-Segesd nevű helységben levő oratórium és Prédikátor iránt való inquisitiónak rendi vagyone szerint : I. 1. Nemes-dédiek-nek fassiójok: Király Ferenc nemes-dédi nemes személy, Annor. circiter 75, fatetur hoc modo: Tudgya minden bizonnyal, hogy Alsó-Segesden oratórium és Prédikátor volt, és felserdült
