Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-01-08 / 2. szám

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 32 31 közé utazott. Működését csodálatos eredmény kisérte, mert a vadak közül igen sokakat megnyert a Krisztus tudomá­nyának. De ezért a régi vad élethez szító pogányok még inkább gyűlölték, mint testvérjét s elhatározták elveszíté­sét. Midőn tehát egy alkalommal Gordon épen a megtér­­teknek prédikált s a bibliából István vértanú haláláról szóló részt olvasta fel, épen mikor ezen szavakhoz ért: „Uram Jézusom, vedd magadhoz az én lelkemet:“ két po­gány rárohant s leütötte őt. Paton atya látta, a mint a kiömlő vér pirosra festette a biblia leveleit, de már segí­teni nem lehetett. E szörnyű eset sem riasztotta vissza Patont és társait a térítés munkájától s fáradozásaikat nagy áldás koronázta. Ma már 200 benszülött lelkész se­gít a missináriusoknak s az egész sziget csoport evange­­lizácziója biztosítva van. — Köszönetnyilvánítás. A theologiai képzőtársu­lat elmulaszthatatlan kedves kötelességének ismeri ez utón is kifejezni hálás köszönetét nt. Keszi Haydu Lajos ta­nár ur iránt, ki ez évben is kegyes volt egy pályamunka díjazásáról gondoskodni. Adja a Mindenható, hogy az alma materről mindig áldó kegyelettel emlékező ezen köz­­iiszteletü tagja egyházunknak sokáig gyönyörködhessék nemes lelkű adományainak hasznos gyümölcseiben. — Gyászeset. F. hó 6-ikán, azaz pénteken temettük iogymnasiumunknak egy jóravaló s tehetséges növendékét, Schramek Lajos VII. oszt. tanulót. Halála annál fájdal­masabb és meglepőbb mind szerető szüleire s testvéreire, mind tanárai és tanulótársaira nézve, mivel az életerős s mindeu súlyos bajoktól megkímélt ifjú szinte megérthet­­len, kimagyarázhatlan indulatoktól hajtatva önkezével ve­tett véget reményteljes életének. Még rövid idő előtt szép remények közt szőtte terveit, hog} — mint kiváló te­hetségű rajzoló — művészi akadémiára megy; mikor egy­szerre, minden kitudható indok nélkül, maga semmisítette meg életéve] együtt a hozzáköthető minden szép remé­nyeket. Fájdalmas szívvel állunk korunknak ezen beteges s — fájdalom — nem ritka jelensége előtt, ügy látszik, hogy e rohamra haladó korszak számtalan elfoglaltságai és küzdelmei között ifjúságunk mindinkább elveszti a nagy dolgok véghezviteléhez annyira szükséges vidor életked­vet s főleg azon szilárd erkölcsi és lelki erőt, mely meggá­tolná a beteges, pessimista gondolkodást. Hány fiatal öre­get látunk, a ki gyermekies gondjait már oly sötét szív­vel hordozza, mint valami aggastyán, ki ezer reménye meghiúsultát siratja. Nem utolsó baja ez korunknak s sze­rintem nincs más orvossága, mint a vallásos érzésnek mi­nél erősebb ápolása ifjainkban s a határozott ideális irá­nyú nevelés. A túlságos realizálás sehogy sem felel meg az ifjúi lélek természetének; kora érést idéz elő, mint a túlságos, perzselő napfény, de egyúttal a derült életked­vet s a rugékony lelki erőt a legtöbb esetben meglan­­kasztja vagy sokszor teljesen lerontja. Szegény ifjú, te is korod betegségének lettél áldozata! Nyugodjál bé­kében ! Nagytiszteletü Esperes Úri A vallás és közokt. m. kir. Minister 27015. sz. a. kelt leiratában tudatja, hogy hivatali előde megbízásából Posner K. L. és fia térképészeti intézete Bpesten kiadja a vármegyék nagyarányú iskolai fali térképeit, a földrajzi oktatásnak a népiskolákbani helyes és sikeres tanítása czéljából. Eddig 37 vármegye térképe készült el, és pedig a következők: Abauj, Torna, Arad, Baranya, Bars, Bács- Bodrog, Békés, Bihar, Borsod, Brassó, Csanád, Csongrád, Esztergom, Fehér, Győr, Háromszék, Heves, Kolozs, Ko­márom, Liptó, Mármaros, Mosony, Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun, Pozsony, Sáros, Somogy,Sopron, Szabolcs, Szatmár, Sze­­pes, Szilágy, Tolna, Torontál, Ung, Vas, Veszprém, Zala, Zólyom. E felsorolt megyék fali térképein kivlil készültek kis kézi térképek is nevezett vállalatnál, a tanulók kézi használatára. A leiratból olvashatólag azouban az .iskolák nagy része a térképeket mai napig sem szerezte meg. — Ezen közöny — eltekintve attól, hogy a vállalat fentartását is veszélyezteti — kétessé teszi a földrajzi oktatás sikeres és eredményes voltát. Ez okból fölkérem Nagytiszteletii Esperes urat, hogy a hatósága alá tartozó iskola székeket szíveskedjék oda utasítani, hogy a menyiben ezt még nem tették volna legalább saját vármegyéjük térképét nevezett vállalatnál mielőbb rendeljék meg, a kis térképek megvételét pedig a tanítók a tanítványoknak könyebb tanulhatás czéljá­ból ajánlják. Kiváló tisztelettel vagyok R.-Komáromban, 1892. de­­czember 20. Nagytiszteletüségednek kész szolgája 115- Pap Gábor. 1893. ev. ref. püspök. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : NÉMETH ISTVÁN. Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN főmunkatárs nevére czimzendők. Pápán, 1893. az ev. ref. főiskola betűivel, ny. Kis Tivadar.

Next

/
Oldalképek
Tartalom