Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-01-08 / 2. szám
29 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 30 az szüriiből. Ne legyünk Miriones, bámultlan álmélkodók, kikről azt Írja Tertullian, bogy egyebek esetiből veszedelmet épitnek magoknak. Hanem gondoljuk meg, hogy azok esnek ki az ecclesiából, kik benu maradván is elvesztek volna és hogy sokképpen hasznos az ő kimenetelek nem az igazságnak tanításában, hanem az igazságnak keresésére való felserkentésben. Ezt is jól meggondoljuk, hogy az ilyetén emberek nem jutottanak egyszersmind ez romlásra — mert senki hirtelen igen latorrá nem lett —, hanem az bűnök, mint az lánczok karikái egymást utánnok vonszák. És az mint az részegségről Írja Sz. Ágoston, hogy egyedül nem jár: úgy az több vétkekről igazán mondhatjuk, hogy örömest seregben járnak, egymástól nem szakadoznak és valaki egy vagy két vétkekkel nem gondol, lassan és nem érezvén alább esik. Az nagy hajón, ha egy kis lyuk vagyon, kevesenként mégyen belé az viz, de végre ugyan elmenti: ezen formán kell gondolkodni az nagy emberek esetiről. Az kik utolsó romlásra vetemedtek, bizonyos, hogy belől szuféreg volt bennek,' mely noha lassan és láthatatlanul, de mind addig erőtlenitette őket, hogy osztán egyszersmind leromlottak és hit-vesztésre jutottak. Az mely alma belől férges, érés előtt lehűl és csak az marad fáján, az melynek belső épsége helyén vagyon : azon formán az kinek lelkében valami féreg vagyon, úgy mint kevétység, testi szabadság, alkalmatosság- vagy elsőség kívánása és egyéb világi vágyódás : az mind addig marja és rágja, mind addig szívja és emészti erejét az szívnek, hogy egyszersmind az földhöz veri. Mert igaz az Szt. Pál mondása, hogy az kik hajótörést szenvednek hitekben, elvesztik elébb az jó lelkiismeretet. Ha annak okáért példákat akarunk követni, nem azokat kövessük, az kik lelkünk ártalmára és veszedelmére valók, hanem azokat, az kik hitünk és jó lelkiismeretünk gyámolitására tartoznak. Kövessük az állhatatosságnak tökéletes példáját az Krisztust, az ki midőn kísértetnék, az ő mennyei hivatalának útjában állhatatosan megállóit. Kövessük amaz boldogult lelkeket, az kik az ő eredeteket megtartották. Szemünk előtt tartsuk az patriárchák, próféták, apostolok és sok ezer martyromoknak állhatatosságát, az kik mind régenten s mind penig az mi és atyáink idejében inkább akartanak megáldoztatni az ő hitek mellett való szolgálatért, hogy nem mint olyan nagy vétket cselekedni. Annak okáért mi is, mivel hogy ennyi sok bizonyságoknak fellege áll környülünk, minden terhet levetvén és minden környülünk való bűnt, nagy állhatatossággal az mi elünkbe adatott czélt kifussuk. Mokos Gyula. — Lapunk jelen számát mint az előzőt mutatványul megküldjük több helyre, igy különösen a kerületünkben levő minden lelkésztestvéreinknek; a 3-ik számtól kezdve azonban csak azoknak küldjük a lapot, kik addig előfizetési pénzt, vagy határozott megrendelést küldenek be. Az előfizetési pénzek és megrendelések Borsos István tanár ur nevére küldendők. —- A karácsonyi szünidő utáni összeírás január 3-án tartatott meg, és pedig a gymnásiumban reggel 8, a theologiai akadémiában 9 órakor. Daczára a már előtte való nap is nagyon kedvezőtlen időnek, növendékeink, kivált a gymuasiumban, mondhatni teljes számmal megjelentek, úgy, hogy az előadások azonnal meg voltak kezdhetők. — A pápai ev. ref. theol. akadémiának 1892 —3. isk. évre kitűzött pályakérdései a következők: 1) Értekezésül: „ A protestáns unió.“ Jutalma 10 frt. 2) Egyh. beszéd Titus II. 7, 8. versek alapján. Jutalma 6 frt. 3) Tanévet megnyitó ima. Jutalma 4 frt. 4) Versenyszónoklati darab: Dobos János „Az isteni büntető s jutalmazó igazság“ ez. egyházi beszéde. Jutalma 5 frt. 5. Urvacsorai beszéd. Jutalma 12 frt. A pályamunkák beadásának határideje 1893. május 1. — A theologiai akadémiában az első félévi colloquiumok idejét a tanári szék január 12—31-ig állapította meg. Minden esetre elég hosszú idő arra, hogy mindenki előállhasson a kijelölt időben, s a vizsgálatot kedvező eredménynyel tegye le. — A pápai evang. reform, egyházban a régi jó szokáshoz híven 1892. decz. 31-én a délesti istenitisztelet, alkalmával történt a gyűjtés a budapesti protestáns árvaház számára, melynek eredménye 8 frt 15 kr. lön. Perselypénz befolyt az egész év folyamán 105 frt 11 kr. Isten dicsőségére egy hitbuzgó egyháztag 5 frtot adományozott. Hol az áldozatkészségnek ily szép jeleivel találkozhatni, ott még, hála a Mindenhatónak, az ősök egyik legszebb erénye nem veszett ki teljesen. — A protestáns missionáriusok működése. Hogy mily áldásos munkát végeznek prot. missionáriusaink a pogáuyok közt, érdekes tudósítást olvashatunk róla a clevelandi (Amerika) „Kirchenzeitung“-ban A reformált egyházak torontói gyűlésén Paton nevű lelkész, ki már 34 éve működik mint hittérítő az Uj-Hebridák szigeteinek emberevő vadjai közt, elmondá, hogy miként foglalt tért a kereszt}7énség e vad-népek közt. Mikor 34 év előtt oda ment, az egész népesség vad emberevőkből állott, üt hittérítő vesztette el köztük életét, mielőtt a szellemi hatásnak legkisebb nyoma látszott volna. Saját élete is több Ízben a legnagyobb veszélyben forgott. Ma már az Uj- Habridákhoz tartozó 20 szigeten 14,000 keresztyén él, kik naponként kétszer tartanak istentiszteletet s még étkezésüket sem végzik soha imádság nélkül. Meginditóan rajzolta a két Gordon testvér szomorú sorsát, kik mindjárt kezdetben vesztették el ott életüket áldásos téritői működésük közben. Először csak az idősebb volt ott, kit a pogánysághoz ragaszkodó vadak meggyilkoltak. Mihelyt öcscse meghallotta szomorú sorsát, ez nem hogy visszariasztotta volna őt, sőt arra az elhatározásra bírta, hogy folytatja bátyja munkáját s ő is az Uj-Hebridák vadjai
