Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-04-30 / 18. szám

309

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

310

vükig férkőzni. Különösen midőn a férfi első gyermeke megkereszteltetéseért jön, a komoly beszélgetésre talán a legeslegkedvezőbb állapotban van, mezben valamikor találhatják őtet. Lelke nyitva áll az elérzékenyedés miatt és megdöbbent az élet rejtéjétől; egész szivéből óhajtja a legjobbat tenni gyermekéért; s ha önök felmutatják, hogy a legjobb, mit érte tehet, ha összeköttetésbe jön magával a szent befolyás nagy forrásával, nincs más alkalom, melyen jobb benyomást tehetnének talán reá.

A másik alkalom, mit emliteni kívánok az, midőn az ifjúság az egyházba lép. Jól emlékszem, hogy tanuló koromban a lelkész! kötelességek egy részére sem tekinték oly nagy félelem és remegéssel, mint erre; mert meggyőződésem volt, s most is az, hogy e forduló pontnál kötelességünk a személyes üdvözülés kérdését a legnyiltabban és ünnepélyesebben tudtára adni minden úrvacsorához járulandónak, és a lelkészi hivatal elleni árulás, ha elszalasztjuk ez alkalmat.

Lehet, hogy önök közül némelyek hasonló érzelmekkel gondolnak erre, s azért örömmel mondom, hogy a gyakorlatban közel sem oly nehéz az, mint távolról látszik. Maguk a hozzájuk fordulók elvárják önöktől, hogy hitteljesek legyenek; s ha azok, becsülendők érte, de ha nem, elkedvetlenednek. Alkalom adtán sokkal őszintébbek, mint önök várnák. Ez kétségtelenül kényes munka, s őrizkednünk kell a szigorúságtól és holmi inquisit-orkodástól; de a legáldásosabb eredményt adja. Ez a lelkész esztendejének aratási ideje, midőn látja, hogy fáradozása nem hiábavaló. S még az egyről másról való bármily rövid beszélgetés is a realitás szikráját szítja föl munkánkban, mely hetekig nem alszik ki; és ha a lelkész oly nagy becsülésben áll, hogy sok ilyen iránta bizalommal viseltetőt fogadhat, megszerzi ■ az ügyességet, mit semmi más meg nem adhat, hogy miként teheti ujját hallgatói legbensőbb életének igazi üterére.

Miklós Géza.

Házassági reform.

(Folytatás)

Az izraeliták házassági ügyeit szabályozó 1863-diki kir. udvari reudelet a r. kath. egyház gyakorlatától eltér ez esetre vonatkozólag. E rendelet 27. §. szerint a zsidóházastársnak a keresztyén vallásra áttérése által a házasság fel nem oldatik, de a 24, 25, 26. szakaszokban elősorolt okoknál fogva felöldathatik. E tekintetben a következő szabályok szolgálnak zsinórméitékül: a) ha a zsidó házastársak egyike a keresztyén vallásra áttér, mind az elválás, mind pedig a házasság felbontása esetén mindenekelőtt az illetékes kér. lelkész köteles a kér. hitre áttért házastársnál a kiegyezkedést fenn előírt modorban megkisérteni, mely esetben szabadságában áll ezen kiegyezkedést a zsidó házasfélnél is megkísérlem, ha ez utóbbi ez iránti felhívásának önként engedne. Ha ezen kísérlet sikertelen maradna, akkor az illetékes bíróság ezen kiegyezkedési kísérletet mindkét házastársnál ismétlendi és sikertelenség esetén a fenn előszabott mód szerint hivatalában eljárand". ... A lelkész tehát csak békéltet; ez azonban kötelessége. Az itélethozás az illetékes világi bíróságra van ruházva.

Igaz, hogy ezen udvari rendelet Magyarországon törvény erejével nem bír. A törvénykezési gyakorlatba azonban átment. A tiszta zsidó házasságok felbontásánál egészen ez az útmutató, valamint akkor is, ha a zsidó házasfelek egyike protestáns vallásra tér át. Es igy végre is érvényes; érvényes, de csak részben, mert a r. kath. egyház semmit se ad rá. Az ő kánonai u. i. országos törvény erejével bírván, e királyi rendelet épp úgy nem kötelezi a r. kath. egyházba áttért zsidó házas felet, mint a r. kath. papot. Ha válni akar, az egyházi törvények szerint teheti azt meg.

Tegyük fel, hogy a hite mellett megmaradt fél az ismertetett szabályszerű megkérdeztetés után azt feleli, hogy nem akar keresztyénné lett házastársával együtt élni. A kér. fél ekkor felszabadul és uj házasságra léphet. így nyilatkozott a magy. kir. curia is. (1887. febr. 31. 791. sz.) Hát a zsidó vallásban megmaradt fél is felszabadult-e egyszersmind? Házasságra léphet-e minden további eljárás nélkül? Nem léphet. Bármily furcsa is — mint Sztehlo K. mondja — ennek saját személyére nézve válópert kell folytatni és pedig talán egy olyan férfi ellen, a ki az ország törvényei szerint már érvényes házasságban él.

De ■— tovább menve — tegyük fel, hogy bírói utón ő is elválasztatik s uj házasságra akar lépni. Állami szempontból semmi akadály nem áll útjában. A zsidó rabbinak azonban a bírói ítélet magában nem elégséges; e mellett múlhatatlanul megkívánja a válólevelet. Sőt neki ez a fődolog. Ha megvan a válólevél: megesketi a rabbi, ha nincs: nem. A bírói elválasztó Ítéletet szívesen elengedi, de a válólevelet nem. A nő tehát csak abban az esetben léphet házasságra a rabbi előtt, ha volt férje szíveskedik neki válólevelet adni. Válólevél kiadására u. i. nem kényszeríthető a most már kath. férfi. Igaz, hogy a törvénykezési gyakorlat szerint a válólevél kötelességszerű kiadása ítéletileg ki szokott mondatni, de azzal a hozzáadással, hogy ha az átadás vagy elfogadás megtagadtatnék: akkor a házassági kötelék végleges felbontásának teljes érvényű igazolásául a bírói Ítélet szolgál A rabbi azonban az ítéletre épp oly keveset ad, mint a mily sokat ád a válólevélre. A zsidó rabbinak dogma szerint való eljárása ez esetben épp úgy megakadályozza egy az állami szempontból törvényes házasság létrejövetelét, mint a kath. papé bizonyos esetekben. A keresztyénné lett és megnősült férfinak a rabbi szerint épp úgy két felesége van, mint bizonyos esetekben egy prot. férfinak a katolikusok szerint.

Elég különös az is, hogy a kath, vallásra áttért férj csak úgy biztosíthatja magát arról, hogy volt házassága, bár ő a válólevél kiadása által volt nejével teljesen szakított — fel nem éled, ha keresztyén nővel házasságra lép. Az is furcsa valami, hogy ha a katolikussá lett férpnem nősül újra, a válólevelet azonban átadja volt nejének s ez a nyert szabadság folytán újra házasságra lép egy zsidóval, a mely házasság azonban később neki nagy tér-