Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-04-16 / 16. szám
273 DUNANTÜLI PROTESTÁNS LAP. 274 s az egész kérdésnek lehető békés megoldására irányuló törekvést a tervezettől elvitatni nem lehet. És mégis aligha éri el czélját, a békés megoldást. — Mert — nem is említve, hogy a r. kath. egyház a házassági törvényhozást és .bíráskodást magának tartotta fönn örök időre, tehát vég lehelletéig küzdeni fog érte, — legalább is kérdéses az egyház hozzájárulása ahhoz, hogy a pap úgy tekintessék, mint állami megbízott, ki a házasságkötéseket, mint közhitelességü tanú csak tudomásul veszi és nyilvántartja; tehát, hogy a pap éppen a házasságkötésnél merőben állami közegnek takintessék ! Polgári hatóság előtt csak abbban a kivételes esetben köttetnék házasság, ha annak tudomásul vételét a pap megtagadná. De éppen az ilyen esetek lennének felette nagy kárára az oly nagyon hangsúlyozott teljes és tökéletes polgári házasságnak. Mert amint már előre elkezdte a klérus állami gyermekeknek nevezni azon vég) es házasságból születendő gyermekeket, kik majd a tervbe vett partialis anyakönyvekbe vezettetnének be: épp igy felhasználná a klérus a gúnynak és csuífá tevésnek minden módját a kivételesen polgári közeg előtt kötött házasságok ellen. Ez az áldástalan küzdelem aztán teljesen elvenné hitelét ennek a különben bizonyos esetekben anynyira szükséges és az állam legfőbb hatalmából folyó intézkedésnek. Attól az egy ponttól eltekintve, mely a házasságkötés rendes formájául meghagyja a pap által való összeesketést, csakugyan teljes és tökéletes polgári házasságról van itt szó. Csak egy lépés kell hát még — és benne vagyunk a kötelező polgári házasságban, mely egy cseppel se idéz elő nagyobb vihart, mint a tervezet szerinti. A kötelező polgári házasság is meghagyja, jobban mondva megengedi a pap által való összeesketést, mert nem tiltja, hogy miután a felek dolgukat a polgári hatóságnál elvégezték, a paphoz, az oltárhoz is elmenjenek. E radikális intézkedés aztán nem adna alkalmat arra, hogy házasság és házasság között, mely az állami törvények értelmében egyformán érvényes és tiszteletre méltó, különbséget tegyenek; egyiket a másik mellett kicsiuyeljék. A kötelező golgári házasság mellett nyilatkozott a haza bölcse. Deák Ferencz is 1873-diki hires beszédében. „Előttünk van — mondja — és remélem nem hosszú idő múlva a ház asztalára kerül, a polgári házasság kérdése. A polgári házasság, nézetem szerint, absolute nem vallási, hanem tisztán polgári kérdés. A két mód közül, melyet eddig követtek, az egyik az engedélyezett polgári házasság a másik a kötelező. Nem tehetek róla, én az elsőt nem tartom logikai alapon nyugvónak, nem tartom helyesnek, és, magára az egyházi rendre is sértőbbnek tartom, mint a kötelezőt. Mert ha nyersebb nyelven mondanák ki a fakultativ polgári házasságról szóló törvényt: ez annyit tenne, hogy az állam azt mondja alattvalóinak: fiaim, ha házasodni akartok menjetek papjaitokhoz, adjanak azok össze benneteket; de ha össze nem adnak, akkor jöjjetek hozzám, majd összeadlak én. Ellenben a kötelező polgári házasság egészen más. Ott az állam azt mondja, hogy a házasság nem csak egyházi szertartás, hanem polgári szerződés és pedig a legfontosabb, mely alapja a legitimitásnak, a successionak; én tehát, mint állam, megkívánom, hogy ezen polgári szerződés előttem köttessék ; annak egyházi részét azután végezzétek el a magatok papjánál. Ebben sem sértő, sem abszurd, sem helytelen nincs. Mindezeket fokonkint meglehet tenni. Ily értelemben elevenítette föl a kérdést évről-évre Irányi Dániel is az országgyűlésen, mint egy tekintélyes párt elnöke. A hangulat azonban a törvényhozás termeiben olyan volt, hogy a kormány ilyen javaslattal nem mert előállani. Azt azonban a legtöbben érezték, hogy valamit mégis kellene már tenni e téren. E köz szükségérzet szüleményeként tekinthető Szilágyi Dezsőnek 1883-dikí követkéz» indítványa: „Utasítsa a ház a minisztériumot, hogy a házasság, mint polgári viszonynak minden állampolgárra kiterjedő kizárólag kötelező szabályozása és a házassági viszonyt tárgyazó peres ügyekben az állami bíróságok kizárólagos bíráskodása iránt mielőbb törvényjavaslatot terjesszen be*).“ Ez az indítvány a házasság megkötésé, nek formáját nem érinti. Lehet azonban, hogy ő maga is úgy gondolta, hogy ha indítványa elfogadtatik, a kérdés akkor majd úgyis magától előjön. E föltevést megerősíti Szilágyinak, a most már igazságügyi miniszternek 1890. nov. 26-áu tartott beszéde, melyben kijelenti, hogy a készülő házassági törvényjavaslatban az lesz az alapelv, hogy a házasság jogviszonyának kizárólag kötelező rendjét az állam fogja megállapítani minden állampolgár számára egy törvényben, minden különbség nélkül. Az állam tehát a házassági jogviszonyok terén úgy a törvénykezést, mint a bíráskodást, mint kizárólagost s minden polgárra együttesen meguidandót átveszi s ezzel kapcsolatban mint kiegészítő része a házasság megkötésének polgári formája is a háznak javaslatba fog hozatni“ **). Ilyen előzmények után jött létre a szóban levő tervezet. Annyi kétségtelen, hogy az abban lerakott elveknek életbeléptetése is nagy vívmány, mert a házasság megkötésének feltételei egységesen, a polgári jog alapján állapíttatnak meg, valamint a házassági viszonyból folyó minden jog és kötelezettség; a házassági bíráskodás is egységesen szerveztetik. A protestáns egyház — a szorosan vett Magyarországról szólok — egy sérelmétől megszabadul. Mert tagadhatatlanul sérelem volt az a proL egyházra, hogy mig pl. a r. katholikusok válópereiben a szentszékek Ítéltek: addig a protestánsokéban meg a világi bíróságok; és milyen szeszélyesen; egyszer néhány évig igen könnyen ment az elválás, aztán meg pusztán alaki szabályok miatt végtelen huza-vonával. Ezért hát mi üdvözölhetjük a kormányt őszintén. Jogainkat nem csorbítja, csak szabályozza. Az elválásra vonatkozó elveinket s azt, hogy a házasság végre is nem szentség (sacramentum) érvényre juttatja. De hogy a kormány e lépését kellőleg mérlegelhessük, megérthessük és méltányolhassuk, szükséges, habár csak röviden is, szemügyre venni házassági jogunk jelen állapotát. Látunk itt erős bonyodalmakat, felette káros összeütközéseket. A sok felekezet eltérő jogszabályai okoz**) A házassági javaslat a törvénykezés előtt. Irta Kovács Gyula, Bpest, 1889. 10 **) Dr. Bartna B. A polgári házasság és a házassági bíráskodás. Prot. Szemle, 1892. 313.1.