Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1892-02-21 / 8. szám

127 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 128 — Chiiiiquy jeles müvének „Ötven év a r. kath. egyházban“ második kötete is sajtó alatt van, amint a következő előfizetési felhívás jelenti: „Sajtó alá bocsátot­tam Chiniquy Károlynak „Ötven év a r. kath. egyház­ban“ czimii műve 2-ik füzetét. A mű általános irányáról nem kell szólanom, mert az eléggé ismeretes. Mig az első kötet a gyermek és ifjú Chiniquyt mutatja be a kath. egy­ház, bizarr keretében pappá szenteltetéseig, ez a 2-ik fü­zet a gyakorlati téren küzdő lelkészt mutatja be hivatá­sának eszményi magaslatán, de egyszersmind a romauis­­musnak éles megvilágositása mellett. Különös érdekű lé­én d e kötet már csak azért is, mert egy oly kérdés is tárgyaltatik benne, a mely nálunk eddig alig talált a legkisebb méltatásra is, holott nagyon megérdemli a fontolóra és gondolára vételt; ez a mértékletességi tár­sulatok kérdése. A müvet előfizetőinknek április végén fogjuk megküldeni. Terjedelme 10—12 iv; előfizetés 1 irt; 5 példány után egy tiszteletpéldány. A mű megren­delhető Révész Mihály fordítónál Kun-Madarason és Szadi S' nyomdász kiadónál Karczagon.“ Fordító szívességéből lesz alkalmunk e második füzetből is mutatványt közölni még a munka megjelenése előtt. Addig is azonban a leg­melegebben ajánljuk e felhívást t. olvasóink pártoló figyelmébe. — A vallásiam kézikönyvek irodalmi téren ör­vendetes föllendülést tapasztalhatunk az utóbbi években. Fájdalom, a czéltól azonban, hogy a növendékek kezében könnyen érthető s megjegyezhető kézikönyvet adjunk, még mindig távol vagyunk. A növendék nyelvét s gondolko­dásmódját bármely kézikönyvben is érvényre juttatni ál­talában nehéz feladat, s különösen nehéz ez a vallástan (közelebbről hit és erkölcstan) terén. Három kézikönyv fekszik előttünk, t. i. Zsilinszky Mihály „Kei*, hit és er­kölcstan“ H. Kiss Kálmán „Reform, kér. vallástudományak* s Kovácsy Sándor „Bibliai vallástana“ — mindhárom má­sodik kiadásban. Az utóbbi munka már tárgya természe­ténél fogva is könyebben volt ugyan megírható, de e kö­rülmény nem von le semmit a szerző érdeméből, kinek sikerült benne egy igen használható bibliai ismertetést nyújtani. Zsilinszky kér. hit és erkölcstana, Hagenbach nyomán s Hörk József eperjesi tlieol. tanár alkalmazásá­ban szintén világos s — egyes helyektől eltekintve — könnyen fölfogható tankönyv, mi nem áll Kiss Kálmán Ref. kér. vallástudományára, mely — bár az első kiadás­sal összehasonlítva határozott javulást tüntet fel — még mindig nem alkalmas arra, hogy növendék örömmel ta­nulja belőlük a ref. egyház hit és erkölcstanát. — v. — A „Protestáns egyházi és iskolai lap“ a pro­testáns zsinatok második ülésszakában, mely márczius 9-én veszi kezdetét, ismét kétszer fog megjelenni heten­ként. Ez időszakra a Lap szerkesztője Szőts Farkas és kiadója Hornyánszky Viktor 1 frt ‘előfiz. dij mellett kü­lön előfizetést nyitnak. Az előfizetési pénz a • Lap kiadó­­hivatalába (Budapest, Akadémia bérháza) küldendő. — A presbyterian hitvallás megváltoztatására nézve a General-Assembly egy bizottsága készített egy tervezetet, mely a presbyteriumok elé terjesztetvén. 97 helyeselte, 65 alapos változtatást kívánt, 25 egészen uj hitvallást; 19 pedig a régiből nem akar engedni egy betűt sem Nehéz állapotok, melyekből az egység veszélyez­tetése nélkül bajos lesz kibontakozni. — Szives figyelmeztetés. Fontos kulturmissziót teljesítő népkönyvtáraink vezetőihez intézzük e figyel­meztetést s kijelentjük, hogy az általános művelődés elő­mozdítására a következő művekből 100—100 példányt osztunk ki díjtalanul, és pedig olyképpen, hogy a hozzánk intézendő felhívásra e müvek egy-egy példányát bérmen­­tetleniil megküldjük. Az ajándék-könyvek egyike vagy másika talán nem is vág bele egészen a népkönyvtár ke­retébe, de találkozhatnak olvasói közt olyanok is, kik e magvasabb müvek olvasásából szellemi élvezetet merít­hetnek. A kiosztásra szánt művek jegyzéke: Liebbald: Gyümölcsészeti egyveleg. Miletz: Katona József családja és élete. Kapy Gyula: Pálmaágak. Egyházi és alkalmi énekek férfikarra. Goetlie-Yáradi Antal: Faust. A tra­gédia 2-ik része. Szana : Újabb elbeszélők. — Hornyánszky Viktor könyv- és hirlapkiadóhivatala (Budapest, a M. Tud. Akadémia épületében.) — Értesítés és felhívás. Múlt évi szeptember hó elején előfizetési felhívást bocsátottunk ki, „Magyaror­szág ujabbkori Történelme (1820-tól 1886-ig.) Irta: Hőke Lajos“ czimii munkára, azt Ígérve, hogy az a jelen év első hónapjában megjelenik. Kétségtelenül beváltottuk volna szavunkat, ha a t. közönség e munkát olyan párt­fogásban részesitette volna, mint azt megérdemelné; de, .fájdalom, a mai napig sem jelentkezett (51) ötvenegynél több megrendelő és előfizető. Ilyen körülmények között egy huszonegy nyomatott ivre terjedő munkát nagy anyagi veszteség nélkül kiadni lehetetlenség. Még egy­szer a n. é. közönséghez fordulunk, kérve, hogy tömeges megrendelés által tegyék lehetővé a munka kiadását. Ka­szinók, olvasó egyletek, társaskörök hasznos szolgálatot tesznek, úgy az irodalomnak, valamint saját könyvtáruk­nak e jeles munka megrendelése által. Az érdekes kort tárgyaló munka előfizetési ára csak 1 frt 50 kr; tanító növendékeknek és az „Iskolai Szemle“ előfizetőinek 1 frt 20 kr. Megrendeléseket, előfizetéseket márczius hó vé­géig még elfogadunk s ha ez ideig nem jelentkeznék any­­nyi megrendelő és előfizető, hogy a munka kiadása bizto­sítva legyen, az előfizetési pénzeket visszaküldjük s a megrendelőket kötelezettségük alól felmentjük. Az előfi­zetések és megrendelések Csurgóra (Somogy m.) az „Is­kolai Szemle“ kiadó hivatalához küldendők. Csurgó (So­mogy m.) Adorján Miklós, az „Iskolai Szemle“ szerk. ki­adója. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: RÉVÉSZ KÁLMÁN. Főmunkatársak: NÉMETH ISTVÁN és BORSOS ISTVÁN. Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN nevére czimzendŐk. Pápán, 1892. az ev. ref. főiskola betűivel ny. Batisz Zsigmnnd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom