Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1892-02-28 / 9. szám

H armadik évf olya m. 9 */am. Pápa 1892. február 28. DUNÁNTÚLI ELŐFIZETÉSI DÍJ: Helyben és vidékre pos­tai szétküldéssel egész évre 4 frt, félévre 2 frt. As egyház és iskola köréből. íl DDNÁmi EV. REF. EGYHÁZKER. HlVATAUß KftZLÖSYE. HIRDETÉSEK DÍJA: ■í hasábos petitsor több­szöri közléséért 5. egy­szeriért 7 kr sorja. Ezen­kívül bélyegéi] ;í0 kr. __________________# MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. TARTALOM: A böjt református egyházunkban. II. K. A mai idő szellemi küzdelme. Emil. — Oomeuius. (Folyt. köv.) Szakai Károly. — Iskolaügy: Az országos ref. tanáregyesület terve. Kis Ernő. ■— Felhívás a Oomenius kiállítás érdekében. — Tár ez a : Emlékezzünk régiekről. Fiilöp József. Vegyes közlemé­ny e k. A böjt reíormátus egyházunkban. Időnként jelennek meg Dunántúli Prot. La­punk hasábjain czikksorozatok melyek gondol­kodóba hozzák az elméket, felrázzák a szunnyadó léikeket. A múlt számokban istenitiszteleteink­ben hiányzó egyöntetűség szükségességét han­goztatja egy valaki, — hogy van e arra szük­ség, kellene e egy általános szabályokkal körül irt szertartásos kézi-könyv szerint teljesíteni Is­ten iránti magasztos kötelességeinket népünk lelki üdve érdekében?! azt mindenki elismeri és óhajtja. De kinek kellene ily szakkönyvet szer­keszteni? Azt hiszem, hogy erre egyházi felsőbb­­ségünk van hivatva, amint hogy Egyházi Tör­vényünk 89 §-ának d, és e, pontjai az egyetemes zsinat feladatává teszik az istenitisztelet alakjá­nak és rendjének lényeges vonásokban megálla­pítását s az ünnepek meghatározását. Jár az idő, s ki nem halad vele, vagy elmarad, vagy eltiportatik. Zavarba jövünk annál a kérdés­nél, észszerű e a mi eljárásunk reform, keresztyén egyházunkban itt és ott, ebben és abban, megáll e az evangyéliom értelmében, a mit és amint cse­lekszünk?... Itt van előttünk a naptár szerint éven kint előjövő böjt, böjti urvacsorázás, hús­hagyó kedd a maga pogányos szereplésével. Mindig megakadok e napokon, hogy mikép egyeztessem szokásunkat az Ur evangyéliumával, hol ez mondatik „avagy böjtölhetnek e a vőle­gény ágyasházának fiai, mig velők van a vőle­gény? Eljönek pedig a napok, mikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölnek.“ Mát. 9: 14. 15. Ki nem emlékeznék ama szomorú időkre, keserves böjtre, mikor nem volt zene, nem volt táncz, mikor a menyasszony sírva esküdött, el­hullott fiaik után nagy bánatukban az apák megereszték szakállaikat, a nők szabadon bocsá­­ták lengő fátyolaikat, s a bujdosó nem találá honját a hazában. Akkor volt ám az igazi böjt, melyet az Ur szerzett nekünk! De a szomorú idők elmúltak; uj eget és uj földet láttunk ezek­kel az újra megnyílt szemekkel. Nem gyerme­kes dolog-e a szokáshoz, mi nem üdvös, ragasz­kodni! Nem vettük-e az Úrtól amaz intést „őriz­kedjetek a farizeusok kovászától“ — „a só, ha megizetlenül, nem egyébre való, hanem hogy kivettessék.“ Hány papnak sikerült ott, a hol szokásban volt — a húshagyó keddi dobzódáso­­kat, bohóczkodásokat megszüntetni, akkor midőn vasárnap poenitentiát hirdetett a hétre ? avagy ki­­elégitette-e a lelki áldozásra megjelent híveinek elegendő száma ? ! Nem érdemem, de az Ur igéjének hatalmas ereje, a Szentlélek munkája dicsőíti meg magát a népben, midőn karácsony, husvét, pünköst szent ünnepein nem marad el az urasztalától egy lélek sem, nem is volna az reá nézve ünnep, ha különben cselekednék; de már fájó kebellel állok az urasztala előtt böjt első vasárnapján, midőn szokás szerint a zajos farsangi napok el-9

Next

/
Oldalképek
Tartalom