Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1892-12-25 / 52. szám

833

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

34

Mily boldog volna édes hazánk, ha minden magyar család, minden község és minden társadalom tagjait az a mindenható jéznsi vonzalom kapcsolna össze. És hogy ezt megadja Isten nekünk, jertek e magasztos ünnepen, menjünk a pásztorokkal és bölcsekkel a ma született Krisztus tiszteletére, vigyük hozzá ajándékainkat: a mi hitünket, szeretetünket, megalázódásunkat, kegyességünket, ernyedetlen nemes munkásságunkat, ember társaink és Istenünk iránt való munkás szeretetünket és megtapasztaljuk, hogy az ő atyjának mi is áldottai vagyunk.

Demjén Márton.

ev. reform lelkész.

A keresztyénség programmja.

Irta: Henry Drummond.

(Folytatás.)

Ä társaság megalapítása.

Némileg megdöbbentő gondolat, — de félre ne értessünk — hogy Krisztus, mig e földön volt, nem valami sok embert tartott meg. Sok evangélista volt és van olyan, a kik e tekintetben nálánál e földön többet tettek. Ő nem egyedül önmaga szándékozott a világot tökéletessé tenni, eleitől fogva hangoztatta, hogy a kik munkatársai lesznek, „nagyobbakat is cselekesznek, mintő. Bármily bámulatos módon terjesztette is ki figyelmét az egyesekre, mégis a főczél, mely szeme előtt lebegett, az vala, hogy az embereket bele vonja vállalatába, összegyűjtse őket egy nagy társaságba terve keresztülvitele végett.

Ezen társaság Isten országának neveztetik. Ezt a nevet nem Krisztus használta először; egy régi kifejezés ez, a jó emberek mindenkor reménykedtek és imádkoztak, hogy egy ilyen társaság létre jöjjön. De mindaddig sem definiálva, sem megalakulva nem volt, mig Krisztus annak megvalósítását élete feladatává ki nem tüzé.

Hogy mennyire betölté az lelkét s hogy mily lelkesedéssel látott hozzá, élete történetének minden lapja bizonyítja. Minden reformátornak van egy két olyan mondása. a melyeket szüntelenül haszuálnak, és a melyeket pusztán ismétléseik által kitörölhetetlenül belenyomnak koruk gondolkozásába és történetébe. Krisztusnak ilyen kifejezése volt az Isten országa. Minden mondásai között, melyek számunkra megőriztettek, ezt használta legtöbbször. Százszor is előfordul az evangeliomokban. Ha prédikált, csaknem mindig az volt a textusa. Beszédei. . . ezen társaság czéljának magyarázatai valának, és azon különböző tulajdonságok elősorolása, amelyektől a tagság függ, vagyis, hogy mit tegyenek és mit ne tegyenek. Még a midőn tényleg nem használja is ezen kifejezést, könnyű belátni, hogy minden, a mit mond vagy tesz, erre vonatkozik. A bölcsészek kategóriák szerint való gondolkozásról beszélnek, — mintha az elme egy különös helyiségben laknék, a melynek saját bútorai, festményei vannak, ahonnét sajátos látóköre nyílik és ezek valami bizonyos irányt és színezetet adnak mindannak, a mit gondol és mond az illető. Krisztusnak minden gondolata azon országra irányzódott. Bár néha azt mondá, hogy ő az elveszettek felkereséséért jött, — másszor, hogy az embereknek életet adjon, vagy hogy az ő atyjának akaratját tegye, ámde mindezek befoglalvák az ő társaságának tárgyai közé.

Senki sem értheti meg addig a keresztyénséget, mig fel nem ismeri, hogy az Krisztus gondolatainak vezéreszméje. Péter és Pál sok bámulatos és szükséges dolgokat tudnak mondani Krisztusról és az ő tetteiről, de mi most Krisztusnak gondolatát vizsgáljuk. Ne véljük, hogy az uj theória lenne. Az ő ajkairól vettük ezen tervezetet. Vigyázzanak, nehogy eltérítse önöket Krisztus programmá jának mint egésznek vizsgálásától valami isolált textus,— bárha úgy látszanék is, mintha mindent magában foglalna, a mi a keresztyén életre vonatkozik. Krisztus tanításának perspectivája még nem minden, de nélküle minden torz és helytelen. Egy versben sok jó van, de néha sok rossz is. Nem keresztyéni látvány az, ha egy kis lelket egész életén keresztül egy textuson látunk lovagolni és e mellett elitéli az egész világot, mivel benne nem talál egy magához hasonló társat. Nem a keresztyénségben van itt a hiba. Sőt inkább Krisztus országát ilyenek zárnák el a gondolkodó elmék elől. Valahányszor Krisztus vallása kicsinyes vegy visszariasztónak, szűkkeblű vagy inhumanusnak látszik, bizonnyal nem az egésszel van dolgunk, — mert az kifogástalan morális symmetria; nem is egy boltozattal vagy oszloppal, — mert annak minden része tökéletes, — hanem valami helyéről elmozditott hideg kővel, a mely még csak nem is sejteti a dicső épületet, a mely qől kihullott.

Ezeren és ezeren vannak, a kik a vallásos igazságokat ismerik, de azt már egyátalán nem veszik észre, hogy Krisztus társaságot alapított. Ennek oka részint abban keresendő, hogy az emberek nem a bibliát, hanem a textustokat olvassák, részint mivel nem a keresztyénséget, hanem a theológiát tanulmányozzák, részint pedig mivel az Isten országa zajtalan és láthatatlan. Alig mondatott valaha igazabb ezen országról, mint ez: Nem jő el úgy, hogy az ember eszébe vehetné.“ Tehát ennek az első felismerése a kijelentés erejével hat ránk. Egy ilyen társasághoz való tartozásnak érzete átalakitja az életet, épugy,. mint különböző érzelem tölti el az egyes lovagot, a ki pályáján bármikor is találkozhatik megsemmitő ellenséggel és azt, a ki egy, a világon diadalmasan keresztül vonuló hatalmas sereghez tartozik. Ezen egyetemesség jele legszerényebb munkánkon is felismerhető, ez a bajtársi érzet, ez a történelmi kapocs, ez az egy táborhoz való tartozás tudata, ez a diadal reménye egyiránt feltalálható Isten országának legcsekélyebb tagjában is.

A társaság -programmja.

Mielőtt Krisztus társasága megalakult volna, programmja már századokkal előbb felhangzott a világban.

52*