Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-12-18 / 51. szám
MZ DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 8 24 ssük sikere, legyenek az ajánlatok Pápa vagy Komárom előnyére, megbecsüllietlen helyzetet teremtenek az egyházkerület előnyére a jövő nehéz küzdelmeihez. Mig ellenben a kötelességszerü közreműködésnek félreismerés vagy közönyből való elmulasztása a jövő nehéz feladatai előtt igazolhatlan és helyrehozhatlan bajoknak válhatik kútfejévé. Akik a főiskola jövő biztonsága érdekében teljesítik kötelességüket, azok szivében megmarad az áldozatkészség és a munkának legszebb jutalmául a legszentebb kötelességek teljesítése által nyújtott megnyugvás igaz érzete! VlL. TANÁCSBIRÓ. Egy kis ellen kritika +). Ajánlva THURY ETELE urnák. T. Uram! Ön szives volt e lapok 49-dik számának „Könyvismertetés“ ez. rovatában „A János evangeliom világnézete“ ez. munkámmal is foglalkozni s róla akként nyilatkozni: „Maga a tárgy igen fontos, de szerzőnk a német theologusoknak többnyire eredetiben idézett, művelt magyar ii3relvünk helyett germanismusra valló felfogásával adja elő és igy nagyon száraz lesz tolla alatt az ige, az eszme apostolának fenséges gondolatvilága. Szegéuyes theol. irodalmunkra igaz, hogy igy is nyereség, de Stromp tud annál sokkal szebben is Írni, azért felrójuk, e nagy Mnt“. — Ennyi az egész. Rövid, de súlyos Ítélet, a melyből tulajdonképeu az tűnik ki, hogy az én egész „hoszszadalmas értekezésem“ tulajdonképen nem egyéb, mint közönséges irodalmi foltozás, csak épen hogy nem plágium, mert hiszen én nem a magam nézeteit mondom abban el, de a „német theologusoknak felfogását“ idézem, azt is „többnyire eredet i ben “. Hát tessék elhinni, hogy sokkal többre becsülöm az olvasó közönséget is, magamat is, semhogy azt holmi habarékkal zaklassam; magam pedig idegen toliakkal parádézzak előtte. De ismerem és hiszem Öd is ismeri az irodalmi tisztességet is, mely a kritikában komoly tárgyilagosságot igényel minden előtt, s e szempontból engedje meg t. bírálóm, ha rövid Ítéletével kissé hosszabban foglalkozom. Önnek, mielőtt lakonikus ítéletét kimondotta, azt kellett volna megvizsgálni, vájjon 1. eredeti, vagy másolat-e munkám egész conceptiojában, 2. eredeti, vagy másolat-e a részletekben ? e két kérdés aztán elvezette volna Önt a feleletre, ha irodalmi foltozás-e az vagy nem. A mi az első kérdést, a mű egész conceptióját illeti, úgy látom, azt Ön „hosszadalmasnak“ találta, de csak azért, mert értekezésemet aligha végig olvasta. Ezt pedig két okból gyanítom. Először azon megjegyzéséből, hogy az én munkám a német theologusok többnyire eredetiben idézett felfogását adja elő. Nos a munka 89 oldal hosszú s egy oldalon van 43 sor—3827 sor; e 3827 sorból eredeti *) *) Közöljük ez önvédelmet, nehogy tisztelt kollegánk részrehajlással vádolhasson; kötelességünk azonban megjegyezni, hogy mi T. E. úrnak a Szemlére vonatkozó rövid ismertetésében S. munkáját illető olyan nyilatkozatot, mely némely kifejezéseit indokoltakká tenné, nem látunk. Szerk. idézet az egész munkában összesen 15 sor van, ebből is német csak 12 sor, a többi 3 franczia. Történetesen mindjárt az első oldalon két német idézet van s ebből Ön tán arra következtetett, hogy hát bizonyára a többi oldalakon is igy leszen ... De más okom is van arra, hogy kétségbe vonjam, ha munkámat végig olvasta-e? Mert ha ligen, akkor észre kell vala vennie az egész gondolat menetet, a mely annak vázát alkotja s a melynek folyamán, ha tán „száraz lett is nagyon toliam alatt az ige, az eszme apostolának fenséges gondolatvilága“ de végül az inductio kérlelhetetlen következetességével rá vezet arra, a mi nekem kitűzött feladatom volt, hogy mi hát tulajdonképen azon világnézet, a mely a Jánosevangelium hátterét képezi ? Ez volt nekem, t. Uram, a feladatom és nem az Ige, az eszme fötött „művelt magyar nyelven“ dithyrambusokat zengeni!— S a gondolatmenet a következő: 1. Mi a Jánosevangelium világnézete szempontjából a kérdés veleje? Erre megadja nézetem szerint a feleletet a prológus s annak lógosz eszméje. S itt szükségkép mindjárt kritikailag tárgyalnom kellett az ide vonatkozó epochális felfogásokat is, tehát Baurt, Dornert, Weissot, etc. etc. a kiket hogy nem egyszerűen eredetiben idézek, de ellenkezőleg velők szemben állást foglalok, ha Ön munkámat elolvasta, észre is vette volna (3—14 1.). 2. Kitűnvén, hogy a Jánosevangelium világnézete szempontjából a logos-eszme központi jelentőségű, most már azzal kellett foglalkoznom, hogy mert a jánosi logos, mint hypostasis van gondolva, s mert a traditió-vallók iskolája a lógósnak kizárólagos ó szövetségi származása mellett érvel — hová nyúlnak vissza a logosz-eszme gyökérszálai? S itt ismét szükségszerűen végig kellett tárgyalnom az ó szövetség s rabbi theologia, az alexandiiai hellenismus, különösen Philo lógosz-felfogását s immáron — mert a jánosi felfogás a priori a philóival mutatkozik rokonnak s mert a traditióvallók tagadják, hogy a philonismus János apostol életében Palestinába eljuthatott volna — azt kellett kutatnom, ha igaz-e az vagy sem? Arra jutottam, hogy nem igaz, de sőt hogy ellenkezőleg a phílói tanok igen hamar elterjedtek Palestinában is s hogy mégha János apostolt tartjuk az evangélium szerzőjének, ő is megismerkedhetett azzal (14—37 1.). 3. De most előáll a kérdés, ha vájjon szerzőnk csakugyan érintkezett-e a philonismussal s e végből (37—89 lap) vizsgálat alá vettem magát az evangéliumot, s e vizsgálatom eredménye az volt, hogy a Jánosevangelium csakugyan nem egyéb, mint „a páli keresztyénségnek az ősi zsidó keresztyénség legyőzése után, philói talajon és a hellenista kér. tanfejlődés behatása alatt előállott fejlődés terméke“. Ez az eredmény igy végső formulázásában nem enyém csupán, tehát nem eredeti, de hiszen én nem is követeltem annak eredetiségét, ellenkezőleg jegyzetben hozzá tettem azon német szerző nevét is, a kinél leghasoulóbb formulázásra találtam. De hát hiszen az természetes is, mert mihelyest valaki elismeri, hogy a Jánosevangelium philonista egyén műve, minthogy ez egyén keresztyén is: kell, hogy az ő felfogásának alap elemeit a kér. tanfejlődés s a philói speculácíó képezzék. A meghatározó jegyek
