Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-12-04 / 49. szám
787 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 788 az emberi természet egyik legerősebb ösztöne arra készti az apákat és anyákat, hogy a gyermekeik iránt mutatott szívességet a legnagyobb jótéteménynek tekintsék, mivel őket megajándékozni lehet. Egy edinburgi lelkész *), ki a gyermek-predikácziókban, valamint szent foglalkozású működésének minden egyéb részében kitűnő eredményt ért el, egy alkalommal maga köré gyüjtvén a papnövendékeket, kik közt én is valék, egy eseményt monda el saját életéből, mely oly annyira szent, hogy az övét kivéve más ajak alighogy ismételheti, de — hiszem — megbocsátand közléséért, mint a mely a lelkészi siker egyik legigazabb titkának emlékezetes alakját képezi. Az nap reg. gél, midőn első állomásába beavatandó vala, elhagyd otthonát, hogy a vidékről a városba utazzék, és anyja az ajtóhoz mene, hogy elbúcsúzzék tőle. Bucsuzás közben, kezet kézben tartva, mondá neki: „Téged ma fölszentelnek, és meghallod kötelességeidet azoktól, kik nálam sokkal jobban tudják; de figyelmedbe akarok ajánlani egy dolgot, mit, lehet, nem mondanak meg neked — ne feledd, hogy valahányszor egy gyermek fejére teszed kezedet, anyjának szivére helyezted azt“. Miklós Géza. ev. ref. s. lelkész. Néhány szó a jogi képtelenséghez. Éppen a „Magyar Állam“ ama cikkével foglalkoztam, melyben felhivatik a róm. kath. papság, hogy az adventi napokban Krisztusnak előjövetelére, kinek egyedüli lénye a szeretet — akként készítsék elő híveiket, hogy gyűlöletet gerjesszenek bennök mind az iránt, ami a Jiberálismus jellégét magán viseli; — midőn megérkezik a „Dunánt. Prot. Lap“ és látom, hogy egy kis időre a kíilellenség támadását mellőzve, a belellenség erős vágásai ellen kell az igazságot és személyemet megvédelmeznem. Körmendy Sándor ur különösen a miatt gerjed nagy haragra, amiért azt állítottam, hogy az esperes választást illetőleg a másodszori szavazás ténye alól — miután egyike azoknak, kik, legtöbb szavazatot nyertek — személyét kivonni jogi képtelenség. Ez állításom most is teljesen fenn tartom s erre nézve érveimet egész tárgyilagossággal következőkben mondom el: Hogy mi az az individuális jog, mi az az egyéni szabadság s mit tanít a prot. egyházjog, azt hiszem megengedi K. ur, hogy e tárgyak felől némi ismerete, tudalma Galambnak is lehet. Ha valaki egy testületnek tagjává válik, kötelessége mindazon jogi követelményeknek magát alávetni, melyeket a testület magára nézve kötelezőknek tart. A b.-somogyi egyházmegyében lemondás folytán üresedésbe jött az esperesi hivatal, e tisztségre minden egyh. megyebeli rendes lelkész választható; tehát azt kimondani, hogy reám egyetlen gyülekezet se merészeljen szavazni, a jogi fogalmak összezavarása nélkül ann3Tival kevésbbé lehet, mert ez, az egyházak presbitériumának speciális joga. A személyre irányuló szavazás ténye alól tehát a szavazat adásra illetékesek jogának megsértése nélkül egy rendes lelkész sem vonhatja el magát. Az már aztán más elbírálás alá esik, hogy a szavazatok többségével megválasztott tartozik-e a reá ruházott tisztet viselni! — Ott mutatkozik az egyéni szabadság megsértése, midőn valamely kötelesség teljesítésére erőszakkal szorittatunk. Az egyénre irányított szavazat — magába véve, mig a többség azt nem sankcionálja, nem szab az egyes elé kötelességeket, az egyént elhatározásában, tetteiben nem korlátolja s igy annak szabadságát nem érinti. Hiszen községi biró választásoknál az egyén szabadságát akként védi meg, hogy a reá rótt kötelesség alól 100 frt fizetéssel vagy a gondnok 20 írttal menekül; a szavazatnak reá való irányítása alól azonban magát ki nem vonhatja. Én tehát jogi, valamint logikai felfogásomat nyugodtan bocsátom a tárgyilagos Ítélő bírálata alá. Meginterpeláltatom azért is, hogy az esperesi jelentésnek ama tételét, mely a pápai iskolának Komáromba leendő áthelyezéséről szól, alapokban miért nem közöltem. Ez már csakugyan az egyéni szabadság megsértése, mert hogy mit közlök a lapban és mit nem, azt mint tudósító, én bírálom el; azonban meglehet győződve bárki, hogy hírlapi cikkek írásánál, folyvást szemem előtt lebeg Deák Ferencz ama mondása „vagy igazat, vagy semmit“. Az esperesi jelentéshez felolvasása alkalmával K. ur éppen úgy hozzá férhet, mint én. E tárg3’ban részemről rectificatióra szükség nincs, mert bocsánat, de ismét e kifejezést használom „jogi képtelenség volna“ bármelyik egyházmegyétől az iskola áthelyezési ügyben érdemleges határozatot hozni akkor, midőn arra az illetékes hatóság által felhíva nem lett; majd ha a kerületi gyűlés hivatalosan átteszi ez ügyet az eg37h. megyékhez, az esetben lesz helye a határozathozatalnak. Hírlapi dolgokat, nem lehet egyh. megyei gyűlésen tárgyalás alá venni, ez ügy pedig még ebben a stádiumban van. Tétetik említés „pénzváltók“ asztalainak felforgatásáról „súlyos visszaélésekről,“ ezek azonban csak hangzatos frázisok, melyeket érvek hiánya miatt rectifikálni sem kell. Személyemre vonatkozó e kitételek „udvari jog védő“ „esperesi posta galambu K. ur tréfás kedélyét bizonyítják s haragra ann3Tival kevésbbé lobbantanak, mert én dacára a kíméletlen támadásnak K. ur személye és kora iránt nagyobb tisztelettel viseltetem, minthogy a személyeskedés terére lépnék. Cikke végén úgy akar feltüntetni, mintha engem a hatalom megbízott, felbérelt volna s igy „hozsánna“ után „feszítsd meget“ kiáltok reá. Ez súlyos vád; galambi szelidséggel tehát ama kijelentés mellett utasítom vissza, hogy e tárgyban a hatalom kezelőivel egyátalán nem érintkeztem, s azok galambi szárnyak védelmére nem is szorulnak. — A meggyőződés szabad n3rilvánitása még nem „feszítsd meg“ kiáltás. Avval a kijelentéssel végzem tehát soraim, hogy véleményem szabad kimondását senki kedvéért fel nem ál*) Rev. J. H. Wilson D. D.
