Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-12-04 / 49. szám
785 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. A prédikátor mintaképei. Dr. Stalker Jakab után angolból. VI. Felolvasás. (Vége.) Ha egy lelkész megengedi magának, hogy helyet adjon az eféle érzelmeknek, veszve van. Soha sem tudja az megnyerni az embereket, ki nem hisz bennük. Az igaz lelkipásztornak a legaljasabb férfiban és asszonyban is az egész emberi természet kinyilatkoztatását kell látnia; és a mező polgárában, sőt még a bölcsőben fekvő csecsemőben is oly összeköttetéseket, melyek az ég magaslatáig és az örökkévalóság távoláig terjednek. Mind az, mi a legnagyobb királyban vagy császárban, megvan legszegényebb alattvalójában, és a külső elemek, melyek a leggyengédebb vagy épen szent asszonyt alkotják, megvannak a legközönségesebb asszonyban, ki az utczán megy. Az emberi természet hárfája teljes ott összes húrjaival; és nem tagadja meg zenéjét attól, kinek van bátorsága kézbevenni és merészen verni húrjait. Az a nagy prédikátor, ki bárhol beszéljen — magas vagy alacsony állásúak közt, egyenest azon elemekre megy, melyek minden emberrel közösek, és az emberek belátására és tapasztalására támaszkodik, hívén, hogy az ész józan sugallatai és a lelkiismeret rettentései, a nemesség és jóság érzelem. a szeretet szenvedélye és a könyörüietesség mindenkivel közösek *). Szabad legyen jelen felolvasásomat pár szóval bezárni ama nagy tárgyról, melyre egy egész felolvasást haszonnal lehetne szentelni. Biztosabb tanácsot nem tudnék adni Önökuek mint, hogy lelkészi működésük kezdetét az ifjúságra való gond jelelje. Ez a munka minden másnál jobban felbátorítja Önöket, és valószínűleg, minden másnál jobban megszerzi Önök számára a gtüilekezet kedvelését. Hogy eredmény dúsan munkálkodhassanak a gyermekek között, ismerniök kell életüket, birniok kell a belátást érdekeik, izgalmaik, jutalmaik, reményeik kicsiny világába. Ezt nem uehéz megszerezni, csak legyünk egyszerűek és természetesek. A gyermekek örömmel közelednek papjukhoz és bizalmasok lesznek iránta, csak legyen ő is nyájas azok iránt. Egy régebbi nemzedék papjaitól félelmes távolságban tartózkodtak. Ha rosszalkodtak vagy rendetlenkedtek, a pap látogatásával fenyegették őket, ép mintha a redőrrel ijesztették volna, vagy az iskolaszolgával, vagy a világ egy még rettenetesebb foglalkozású egyénével. Hisszük, hogy ezen állapot már elmúlt, és a legtöbb egyházban a pap látogatását ijesztés helyett ígéretnek tartják. Ma napság büszke a lelkész, ha egy gyermek repül az utczán hozzá és zajos bizalmaskodással fogja még ruhája szárnyát; vagy ha egy csoport gyermek *) „Nincs szív, melynek ne volna regénye, nincs élet, melybe ne volna elrejtve egy titok, töviseivel, szúrásaival. Gond, remény, komédia, tragédia mindenütt, még a vénség kövületei alatt is, mint az ásatagok egymásra fonódott alakjaiban, fölfedezhetjük az ifjúság küzdelmeit és gyötrődéseit. Ez az eszme a költők és prédikátorok varázspálczája. — Amiéi. beszorítja a szoba sarkába és — fájdalom s büntetés ellenére is — követelik, bogy mondjon nekik mesét. Még a nyájasságnál is fontosabb a gyermekek iránti őszinte tisztelet. Becsülnünk kellene felfogásukat. Midőn nekik prédikálunk, adnánk a tőlünk telő legjobbat. Merem mondani, hogy a gyermek-predikácziók legnagyobb része, soha sem volt, a felnőttekéhez hasonlóan, leírva. A prédikátor, kigondolván két-háromféle megjegyzést és összehorgászván két-három mesét, imigy-amugy eszében tartja azokat s a szószékbe lép és a pillanatra bízza a beszéd irályát. Ha valaki mindig ezt a predikálási modort gyakorolta, természetesen, egész jól van; de ha nem, áz már hiba. A gyermekekre igen nagy hatással van a szép elrendezés és a zengzetes nyelvezot; ők nem tudják mi van tetszésükre, de érzik azt; és ha a pap bir az eredeti gondolatok és az ékesen szólás hatalmával, sehol sem használhatja nagyobb szabadsággal, mint midőn hozzájuk iutéz beszédet *). Valóban tökéletes tévedésben vannak, kik azt tartják, hogy a gyermek-predikácziók oly különbözők más beszédektől, hogy csupán e szószéki előadásról remélhetjük, hogy hallgatnak reá. Nem könnyű dolog rábírni a gyermekeket, hogy hallgassanak mind arra, mi a templomban hangzik; a gyermek-predikáczió csalétek figyelmük megnyerésére; de hídnak is .kell lenni, mely rávezesse őket, hogy hallgassanak mindenre mi ott hangzik. S ha ezt megszokták, legfigyelmesebb hallgatóink. Egy 12—13 éves fiú csaknem mindent megért, és nincs szigubb bírálója a beszéd eszme menetének, vagy buzgóbb méltánylőja a esodálásra méltó helyeknek. De mig becsüljük az ifjak felfogásait, van valami más, mit még inkább szükséges hinnünk. Ne csináljunk féldrámát a vallási benyomásokból, hogy a gyermekek elméjébe bevéssük azokat. Elfeledjük saját gyermekségünket és a megindultságot, mely igehirdetés közben gyermeki szivünkben gerjedezett — mily láthatók lettek előttünk a láthatlau dolgok; mily közel vala Isten szeme, a sötétségen keresztül reánk fénylvén, miként lágyult el szivünk Krisztus szenvedéseire, hogyan dagadt az önzetlen vágyaktól a hős alakok történeteinek hallásakor, mily hallhatóan szólt bennünk a lelkiismeret hangja, és hogyan reszketünk a halál, Ítélet és örökkévalóságra való kilátásokkor? Minők akkor mi valánk, más gyermekek most olyanok; és mi velünk történt, velük is megtörténik. A ki hiszi ezt, és tiszteli amazt, az lesz arató a gyermekség mezején. Semmivel sem biztosíthatjuk állandóbban magunk számára az öregek érdeklődését, mint ha érdeklődünk az ifjak iránt. A gyermekek iránti erőltetett érdeklődés, mit csak szemükben mutatunk, természetesen képmutatás lenne, és megvetésre méltó. A gyermekeket önnönmagukért kell szeretnünk. Teljes joggal növelhetjük még az ifjak iránti érdeklődésünket, ha figyelembe vesszük, hogy *) Ha szabad említenem saját gyakorlatomat: Én egész papságom alatt prédikáltam a gyermekeknek havonként egyszer; és mindegyik vasárnap délelőtt énekeltettem egy gyermek-éneket, délután pedig egy gyermek imát mondtam. TOTEST ANS LAP.______________________________________78fi 49*
