Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1892-01-31 / 5. szám

71

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

72

att igen nagy lön az elégiiletlenség, különösen a hajdúknál, s a fegyveres felkelés, már már az egész országban csaknem általánossá lön. Mindezen bajok lecsendesitése végett a Rudolffal ezek miatt csaknem végnieghasonlásra jutott Mátyás herezeg 1607 deczember 16 napjára, gyűlésre hívta össze Pozsonyba a magyar és ausztriai rendeket. Ezen gyűlés a bécsi és zsitvatoroki békekötés teljesedésbe vételét és fentartását ünnepélyesen kimondotta, e végre Mátyás herczeg. s a magyar és ausztriai rendek kölcsönös szövetségre léptek egymással, mely által kötelezték egymást, hogy czéljaikat még Rudolf ellenében is teljes elszántsággal érvényesitendik. E szövetség a bécsi békekötésnek a protestáns vallásra vonatkozó pontját az utolsó kassai gyűlés értelmében kívánta teljesedésbe vétetni. Midőn ez ellen Náprágyi Demeter győri püspök az egész kath. klérus nevében óvást tett; ennek a rendek egy szívvel és szájjal ellene mondottak, és Thurzó György által kijelentették, hogy a bécsi békekötést. vérük és életük feláldozásával is készek fentartani és védelmezni. Számosán voltak kik határozatba kívánták tétetni, hogy a ki a bécsi békekötésnek ellenmond, jószág és becsület vesztéssel biintettessék. Különösen II- lésházi erélyesen s ügyesen támadta meg Náprágyit, s annak minden álokoskodásait kiforgatta. A rendek pedig a hosszú és szenvedélyes vita után is. teljes egyetértéssel és elszántsággal megmaradtak a bécsi békekötés mellett. (Kovachich. Scriptures rer. hung, minores. Budáé. 17**8. Tom. I. 237—8. Diarium Conventus regnicolarum anno 1608.)

Miután a Rudolf és Mátyás közötti csakugyan fegyveressé lett visszálkodás azzal végződött, hogy Rudolf, a magyar koronáról. Mátyás részére végképen lemondott: ez utóbbi 1608. Jul. 29-dikén Bécsben kelt levelében, ugyanazon év September 29-dik napjára Pozsonyba általános országgyűlést hirdet, a végre, hogy a koronázás végre hajtassák, és hogy miután a béke és egyetértés némely ellenségei, a pozsonyi tanácskozmányt, a bécsi és török békét megtörni, megsemmisíteni s ez által a szomszéd tartományokat és a hazát újabb lázzadásba s előbbi nyomorába visszadönteni akarták: a béke és nyugalom. minél elébb visszaszállitassék. (Katona. Hist. crit. Tom. XXIX. 9 11.)

Nagy számmal egybegyűltek tehát a magyar országi rendek Szent Mihály napjára, s miután Mátyás csak Octob. 22-dikén jött le közzéjek. elég idejük volt most újólag köz megállapodásra jutni a teendők felett. A nemzeti visszahatás merész véleményekben nyilvánult. ,.Most van — úgy mondának — a szabadság és jóllét megállapításának ideje. Csaknem egy egész századon keresztül, hasztalan kiáltottuk a sérelmeket; szép Ígéretekkel de minden siker nélkül hányatott az újraszervezés véleménye; egyik országgyűlésről a másikra halogattatott az ügy; mikor lesz már ennek vaiahára vége V A most kijelelt királytól tehát vagy meg kell nyerni, vagy kicsikarni mindazt, mit ez előtt hiábavaló és hasztalan reménynyel vártak.“ Sőt voltak, kik ily meggondolatlanul nyilatkozának: „Jobb, hogy király nélkül legyünk, mintsem a nyomor és szenvedés szokott terhe alatt tovább is sóhajtozzunk.“ (Katona. Hist. crit. XXIX. 30. Kessler. ATI. 655.)

Legelőbb is tehát, még a koronázás előtt, a bécsi békekötés újra megfontolt, s a rendek kivánatához képest változtatott cikkeit terjesztették Mátyás elé, ki azokat általánosan kötelező erejű országos törvénnyé emelte. E törvénynek protestáns vallásügyre vonatkozó pontjai a következők :

,.A mi tehát a bécsi békekötés első cikkét illeti; elhatározták nemes Magyarország karai és rétidéi, hogy a vallásnak gyakorlata, szintúgy a báróknak, mágnásoknak és nemeseknek, mint a szabad városoknak, s az ország minden karainak és rendéinek, a maguk és a íiseus javaiban, mintszinte a határszéleken is Magyarország magyar katonáinak, kinek kinek a maga vallása, és confessiója, nem különben az azt önként és szabadon elfogadni akaró mezővárosoknak és falvaknak mindenütt szabadon hagyassák, és senki mindezek között, annak szabad gyakorlatában és használatában bár ki által is ne akadályoztassák. Sőt elhatároztatott, hogy a karok és rendek közötti lehető gyülölségek és viszálkodások megelőzése végett, mindegyik vallásnak saját kebeléhez tartozó főnökei vagy felügyelői (superintendentes) legyenek.“

(Vége köv.)

•-atXjT

VT

EGYHÁZI ÉLET.

Jánosnap-este Enyingen.

„Meglátod gyermekidet te asztalod körül, — renddel mint olaj vesszőt, kikben szived örül.“ Ez igen szép ajándék nem egyszer adatott meg nyilván, az Istenben hivő boldog embernek, ki 1855 óta vezérli híveit Euviugen az Ur utaiban, maga is kedvelvén az ő ösvényeit Nemcsak magát s övéit, de szeretett híveit is táplálta keze, esze, szive munkáival. Meg is áldá Isten az ő dolgait; látott s Isten kegyelméből lát az ősz János eocmgelísta jó állapotot. Ifjúságának vezére, férfi korának gyümölcsöző munkára segítője, öreg korának megjutalmazó]a az a jó Isten, a ki a benne hívőket szereti s a Sión hegyéről sok jóval látja és megáldja életüket.

Az enyingi ev. ref. egyházat fényre, jólétre emelte. Az ajkairól elhangzó igék, a követésre buzdító példás tettek, az elismerés és hála hervadatlan virágait hintik elébe folyvást, hogy ne legyenek öreg korának szeretett hívei között „nem szeretem napjai.“ Legutóbb is János nap estéjén, az orgona felszentelésekor — polgár emberek lelkesedéséből — ezelőtt négy évvel megalakult dalárda ATncze Sándor leánytanitó vezetése alatt megjelent váratlanul, észrevétlenül a lelkészlakon. Nyitányul: „A viharban“ (Diirnertől) cziuiíí nehéz darabot oly szépen, correctül adta elő, hogy a meghatottság, öröm, lelkesedés varázsa alatt könyek törtek elő szemeinkből. Még 4—5 darabot kitűnő sikerrel adott elő a 32 tagból álló dalárda.

\