Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-08-07 / 32. szám
509 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 510 kérdés. Azt hiszem, nem akarta B. F. ur sem az iskolát, melyből mi papok kikerültünk, sem a mai társaságot, sem minket papokat kicsinyleni azzal, hogy úgy iparkodik feltüntetni, mintha a ruha kérdést nem ismernék, holott pedig a társaság ebben a kérdésben olyannyira kényes. Sem a felsőség, sem a társaság nem veti ki, erre joga nincs is, azt a papot, a ki ilyen kicsinyes kérdésben nem enged.*) A prot. mise első kísérlete gyanánt mutattam be a budapesti dolgokat. Most is azt vélem, hogy arrra nincs szükségünk, miszerint az üdvigazságot énekekben, karok által adjuk a hivek tudtára, mert ezt szóval világosabban, érthetőbben tehetjük; fül-gyönyörködtetésül pedig nem tartom szükségesnek. Igen, vaunak symbolikus dolgaink nekünk is; de sem Kálvint nem imádjuk, sem Károlyi szobra minket nem hiv föl az ő isteni tiszteletére, imádására, a miért az idézett szentirási hely nem alkalmazható, még kikapva sem. A mely symbolikus vallásos cselekményeink vagy tárgyaink vannak , azokat Krisztus rendelte. Ezeken kiviil több nem kell, de nincs is, mert sem a csillag, sem a kakas nem azok, de még az orgona sem. Olyan forma elől, melyben isteni tiszteletünknek, az igének leghelyesebb kifejezést adhatunk, nem zárkózik el egy prot. ember se; de alaposan megvizsgáljuk minden oldalról, ha — protestáns-e? Sajnálom, hogy kicsinyléssel szól B. F. ur az igéről. Mit vittek az apostolok, mit visznek a missionáriusok a pogányok közé? Mit hirdet a lelkész a szószékről, a családban, az egyesnek, a társaságban, a belmissióban, mint az igét? Igen is azt, alkalmas és alkalmatlan időben. Még B. F. uris azzal akart engem fölvilágosítani, de nem sikerült. Majd máskor. * * * Szives örömmel üdvözlöm H. K. czikkét, melyből a conclusio hiányzik ugyan, de a sorok közt olvasni lehet, hogy a dupla stólának eltörlését kívánja. Két mértékkel mérni az egyház tagjának nem igazságos. Ha nem is ezen, de a másik egyházban tag az a vidéki s viseli ott az egyház fen tartásának terheit. Miért adóztatni az ilyet duplán, ha a szomszédba megy a keresztlevelét stb. kérni: nem érthetem, mikor a dolgom meg épen annyi vele, mintha itt laknék? A községemből a szomszéd községbeli elviszi a leányt feleségül. A legény helyett ott, a leány helyett itt megfizették az egyházi adót. Az egyházi cselekmény se több se kevesebb a rendesnél: miért fizet hát a vidéki duplán ? Ismét nem értem. A szegény béreseket, pusztai cselédeket sújtani a dupla stólával, veszedelmes egyházpolitika. A dupla stólát delendam esse censeo. Szép Lajos. *) A dolog nem egészen igy van. A ruházkodás kérdésének elbírálásánál mindig szem előtt tartandó azon közmondás: »Pénz emberség, ruha tisztesség.« azután mig e tekintetben nem intézkedett az egyh. törvényhozás, mindenki öltözhetett »saját jó Ízlése szerint.« De a törvény rendelkezése óta bizony engedelmeskedni tartozunk annak mindnyájan, mert ellenkező esetben a felsőségnek nagyon is van joga érvényt szerezni az alkotott törvénynek. Szerkesztő. A typussal való megegyezés. „ . .. Miglen a Krisztus ti bennetek megábrázoltassék.“ Pál apostol „Úgy látszik vau egy czél, melyre minden élő lényben az alakitó ösztön törekszik, — vagy egy terv, a mit Achäus, a régi speculativ gondolkozó igyekezett kimutatni, mely az utódot szüleihez hasonlóvá teszi. A reproductio * első nagy törvénye, hogy az utód inkább atyjához, vagy szüleihez igyekezik hasonlóvá lenni, mint akármi máshoz. Huxley. Ha egy botanikustól megkérdezzük, hogy a tölgyfa, a pálmafa vagy a zuzmó különböznek-e egymástól és miben ? egyszerre megmagyarázza, hogy azokat az osztályozásnak nyiván való, legvilágosabb határvonala választja el egymástól. Nincs szüksége, hogy gondosan szemügyre vegye nagyságuk és alakjuk különbségét, virágjaik és gyümölcseik különbözőségét, ágaik és leveleik sajátosságát, csupán csak structurájuk typusára tekint, és ez annyira különbözik egymástól mint pl. az építészetben a román, a góth és az egyptomi építészet. De már, ha ezen növények csiráját tesszük elébe, nem tud közöttük különbséget tenni. Nem tudja, egyikből vagy másikból mi leszen. Még ha górcsőn vizsgálja is meg azokat, akkor sem tudja a kérdést megoldani; vagy bár elmesse azokat a vegyész minden apparátusával, mégis megőrzik titkukat. Épen igy vagyunk az állatok embryójával is. Vegyük a féreg, a sas, az elefánt, sőt akár az emberi csirát, nincs az az ügyes természetbúvár, a ki legalaposabb megfigyelés mellett is azokat egymástól meg tudná különböztetni. De van még ennél meglepőbb is. Ha összehasonlirjuk a növényi és állati csirákat, közöttük a különbözésnek még árnyalatát sem tudjuk felfedezni. A tölgyfa és a pálmafa, a féreg és az ember mind egy és ugyanazon módon kezdik életüket. Mindegy, bármennyire szembeötlő is közöttük későbbi fejlődésük folyamán a különbség, mindegy akár a vízben, akár a szárazon éljenek is, másszanak vagy repüljenek, ússzanak vagy járjanak, gondolkodjanak vagy vegetáljanak, embryojukat eleinte a tudomány meg nem különböztetheti. Az alma, mely Newton kertjében leesett, diamond nevű kutyája s maga Newton is életüket ugyanazon ponton kezdették.*) *) »Minden sejtszövet és minden előttünk ismeretes élő lény fejlődésében van egy periódus , a melyben tényleg semmi alaki sajátosság nem észlelhető, a melyben az egész Organismus átlátszó, alaktalan, félig folyékony, élő bioplasmából áll és a midőn nem lehetséges a növő, mozgékony anyagot, a melyből a tölgy kifejlődik, valamely gerinczes állat csirájától megkülönböztetni. A legalacsonyabb rendű bioplasmatikus anyag és a legegyszerűbb epithelialis fokon lévő emberi Organismus között különbséget nem lehet találni, valamint azt sem ismerhetni föl, a melyből agyvelejének ideg sejtjei képződnek. Sem a bioplasma pontos mikroskopi vizsgálata, sem bármely íizikai vagy chemiai kutatás alapján nem tudunk fogalmat alkotni a bioplasmát alkotó substantia mivoltáról, sem arról, hogy mi fog belőle előállani.« Lionel S. Beale:« Bioplasm. 17 ésl 9. 1. 32*
