Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-08-07 / 32. szám
Bll DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 512 Ha ezen anyagi pontot, honnét az élet kiindul, analysaljuk, ugy találjuk, hogy az valami világos, alaktalan, kocsouyanemü, a tojás fejéréhez hasonló substantíából áll. Eleny, köneny, széneny és légenyből van összetéve, protoplasmának neveztetik s nemcsak a structuralis egységet alkotja ez, a nielylyel minden élő test az életbe lép, hanem ebből is képződik.“ A protoplasma — mondja Huxley — legyen bár egyszerű vagy sejtmag alakú, alapja minden életnek. Ez az agyag a fazekas kezében.“ „Emlősök és madarak, hüllők és halak, puhányok, férgek és a polyp mind a structuralis egységből ugyanazon jelleggel képződnek, nevezetesen, a protoplasma anyagából egy maggal.*) Mi állapítja meg a különbséget a különböző állatok között? Mi hoz létre egy kis protoplasmából Newton diamond nevű kutyájához s egy másikból, magához Newtonhoz teljesen hasonló lényt? Egy titkos valami az, a mi a protoplasmába behatol. Szem nem láthatja, tudomány nem definiálhatja azt. Egy bizonyos valami Newton kutyáját, egy más valami Newtont hozza létre; ugy hogy, noha mindegyik ugyanazon anyagot használja föl, de mégis egészen más lényt alkot. A protoplasma az agyag, ez a valami a fazekas. Es mivel csak egy anyag van, a melyből a sokféle alakok elő állnak, szükségkép következik, hogy a különbőzőség a fazekasban van. Röviden szólva, annyi fazekasnak kell lenni, a mennyi alak van; van egy, mely a férget alakítja, másik a kutyát, ismét másik, mely az az embert formálja. Hogy csakugyan van ilyen fazekas, mely a munkát végzi, hallgassunk meg egy tapasztalt szemtanút. Ez a megfigyelő Huxley. Mikroskopjával megfigyelte egy legközönségesebb állat kifejlődését egy kis protoplasmából: „csodálatos lehetőségek rejlenek — mondja ő — ezen félig folyékony golyócskában. Mihelyt kellő mennyiségű hő jut nedves bölcsőjébe, a plastikus anyagot oly gyors s mégis tartós, sorrendjükben mint egy tervszerű változások érik, hogy ezt csak egy, az alaktalan agyagdarabon dolgozó ügyes mintázóval lehet összehasonlítani. A mint láthatatlan eszközével az anyagot mindig kisebb-kisebb részekre osztja, mígnem az magocskák halmazává lesz, a melyek nem túlságos nagyok arra nézve, hogy belőlük az előállítandó Organismus finom szövetét elkészíthesse. És azután, mintha egy gyengéd ujj a gerinczoszlopot, a test körrajzát megformálná, a főt az egyik végén, a farkat a másikon elrendezi, az oldalukat és tagokat helyes arányban, oly művészileg alkotja, hogy miután az ember óráról-órára megfigyeli, csaknem önkénytelenül azon gondolatra jön, hogy ha volna az achromatikus üvegnél élesebb látó eszközünk, a láthatatlan művészt tervével együtt, a mint müvén buzgón dolgozik, megláthatnánk.**) Ezen, az itt oly világosan kifejtett tényt, hogy a művész különböző a „félig folyékony" protoplasma anyagtól. a melyen dolgozik, megerősíti azon lényeges körül*) Huxley: »Lay Sermons« 6. kiad. 127 és 129 1. **) Eu.ciey, ut supra 261. 1. mény is, hogy „ügyes művész“ nem vaktában, hanem törvény szerint dolgozik. Meg van a maga „terve.“ A természet zoológiái laboratumában nem ugy van, mint valami műhelyben, a hol az ügyes kézműves mindig mást és mást csinálhat, — a hol ugyanazon fazekas egyik nap madarat, a másikon kutyát, a harmadikon embert formál. A természetben mindenre külün munkás van; itt a legtökéletesebb munka felosztási rendszer uralkodik. Az egyik művész csupán madarat, a másik csupán kutyát, a harmadik csupán embert alakit. Ezenkívül mindegyik kizárólag saját terve kivitelén dolgozik. Mintegy rányomja saját bélyegét müvére, mindegyik szorosan önmagát reprodukálja. A tudományos törvény, melyen ez alapszik, atypussal való megegyezés. Egyik részét teszi az az öröklés ismert törvényének s egyszerűen ugy vehetjük, mint más szavakkal való kifejezését annak, a mit Darwin a typus egysége törvényének nevez. „A typus egysége alatt — mondja ő — értjük az alkatnak azon alaptervezetével való megegyezését, a melyet az ugyanazon osztályhoz tartozó egyes tagoknál találunk s a mely teljesen független azok élet módjától.*) Ezen törvény szerint minden e világon élő lény szükségkép a maga képére és hasonlatosságára hozza elő utódjait. A kutya saját typusa szerint kutyát nemz, a madár madarat. Az anyagon ilyen szépen dolgozó művész — az élei. Igen sok és igen különféle élet van. Es ha az apostol mondásának távolabbi értelmet adhatunk, mondhatjuk : „Nem minden élet azon egy élet, hanem más az embereknek élete, más a barmok élete, más ahalaknak, más a madaraknak.**) Van élet, vagy művész, vagy fazekas, mely a férget, van élet, mely a kutyát, és van élet, mely az embert formálja.***) Az állatvilágban tehát ez történik: a madár-élet hatalmába veszi a madár csirát s abból madarat hoz létre a saját hasonlatosságára. A hüllő élet hatalmába veszi a másik csirát, assimilálja a kötetlen anyagot és azt hüllővé alakítja. A hüllő élet ezen módon saját magát testesíti meg. Épen igy a látható madár egyszerűen megtestesülése a láthatlan madáréletnek. (Folyt, köv.) *) »Origin of Species* 16>. 1. **) V. ü. I: Kor. 15, 69. ***) Nincsen itt szándékunkban a fajok tartósságáról való tant támogatni. Hogy a faj szó bizonyos meghatározott quantitást vagy egyebet jelent-e, — a kérdésre nem tartozik. Az itt felsorolt tények, ha a palaeontologiában nem is, de korunk zoológiájában igazak. Hozzátehetjük azt is, hogy az életelv megszokott képzete itt egyátalán mint gyakorlati hypothesis basználtatik. A tudomány, lehet, még azt is kénytelen lesz föladni, a mit a németek »ontogenetische directive Kraftnak« neveznek. Czáfoló bizonyitékok hiányában ezei* alternativa közül a kielégítőbbet elfogadhatjuk s a régi theorist alapján munkálódhatunk.
