Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-07-10 / 28. szám
443 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 444 nem imperativ, nem cogens, hanem csak declarativ; vagyis: a szülék nem kényszerithetők gyermekeiket a jelzett szakaszban kimondott elv szerint nevelni.“ A ki ismeri a keresztyén egyház történetét, ismeri Róma egész rendszerét kifejlődése szerint, ismeri szokásos eljárásmódját, azt e nyilatkozat épen nem lepi meg. Nincs is benne semmi, eddig nem hallott uj elem. Hogy „más a politikának az exigencziák szerint fejlődő, alakuló tudománya és más a vallásnak örökre megállapított, semmi körülmények között nem változó hitelvi rendszere, amely felsőbb, mert lelki természetű lévén, belső igazságának erejénél fogva a vele ellentétes intézkedéseknek, törvényeknek magát alá nem rendelheti,“ más szóval, hogy az államnak a r. kath. derűst is egyformán kötelező törvényhozói joga nincs; ha tehát az állam oly intézkedést tesz, mely az egyház érdekkörét érinti, attól az engedelmességet egyszerűen megtagadja: azt nagyon régen tudjuk, most is sajnosán tapasztalj uk. Az sem szokatlan jelenség, hogy Magyarország herczegprimása igy szóljon: „én hazámat minden más államtól független, szabad államnak tudom és vallom, melynek politikai belügveibe, törvényhozásába, kormányzásába semmiféle más állam vagy külkatalom befolyást nem gyakorolhat“ mint ezt ő eminenczíája most tette, hanem azután ő is így folytatja : „amit a rómaiszt. szék impossibilisnek jelent ki, azt a politikai törvényhozás vagy kormány possibilisnek nem jelentheti ki,“ más szóval minden világi törvényhozással szemben a szt. széknek „vető“ joga van, mert ő az egyedül illetékes törvényhozó. Nagyvárad tudós püspöke sem mondott semmi váratlant azzal, hogy „Katholikus tanitás szerint ... mindenki, aki érvényesen meg van, keresztelve, légyen az bárki által megkeresztelve, a katholikus egyház jogkörébe lép. A keresztség tehát ... egy és ez katholikus,“ hiszen nem titok előttünk katholikus atyánkfiainak az a balvéleménye, hogy a kire, mellette elmentében, az igazhivő katholikus keresztet vet, tehát quasi megkereszteli, az eo ipso „keresztény katholikus.“ Mindig tudtuk, hogy Róma minket is fiainak tekint, csakhogy elátkozott fiáknak, és ezt évenként ünnepélyesen tudtunkra is adja. Számolunk azzal is, hogy a mindent rabigába hajtó Róma a szellemnek czéljaival és intézményeivel ellentétes nyilatkozatait nem tűri. Aki egyszer ezzel az áradattal összekerült, annak azzal úsznia kell, különben a felzuduló hullámok kérlelhetetlenül eltemetik. íme most is a tudós historicus és hirneveves iró, ki egykor Magyarország oknyomoző történetét adta elő elragadó lelkesedéssel, történeti tények puszta egymásután sorozásához kénytelen folyamodni, az azoknak valódi jelentőségét megadó okok elhallgatásával, tehát azok történeti belső igazságának és igy erkölcsi súlyának és értékének — tudatos vagy nem tudatos — háttérbe szorításával, csak azért, hogy tétele ezen részéhez: „nem tudom összeegyeztetni .... a protestánsoknak évszázadon át nyilvánított óhajaival“ az avatatlanok előtt tetszetős bizonyítékot nyerjen. Igen ám, mert amire Róma pár évtizeddel „páti posse“-t mondott, azt most impossibilisnek jelentette ki, tehát ezzel az árral úszni kell, más választás nincs. Ugy-e milyen szép akkor ez a figyelmeztetés: „Ne zavarjuk össze a tényeket, ne zavarjuk össze a fogalmakat.“ Hát a most oly sokat emlegetett szabad nevelés elvével hányadán is van Róma? Azon alkalomból, hogy 2 római katholikus ifjú Kassáról S.-Patakra ment joghallgatónak, a helytartó tanács utján 1797 sept. 12-én megjelent a királyi rendelet, mely szerint „Juvenes Catholici ad Latinas Evangelicorum scholas nuspiam admittantur.“ Csakhogy persze száz év alatt nagyot fordult a világ, még pedig az utóbbi évtizedben Róma javára. Nossza fel tehát! hirdetni kell a szülők szabad intézkedhetését gyermekeik vallás-erkölcsi nevelését illetőleg, mert a lélekhalászásra alkalmasnak látszó idők és körülmények igy mutatják ezt most előnyösnek a canossai szép napok dicsőségéről ábrándozó áramlatra nézve. Pedig ők tudják legjobban, hogy azzal „az örök időkre megállapitott hitelvi rendszer“-rel mi sem áll merevebb ellentétben, mint az általuk most oly fennen emlegetett szabadság. Merthogy a szülőket a természeti jogból mi illeti meg a plebanusok felfogása s eljárása szerint, arra bármely falu matriculájának czifra nomen-claturája furcsa felvilágositást ad. Hanem azért védeni kell a senki által nem háborgatott, sőt oltalmazni óhajtott családi szentélynek békéjét, hogy annál korlátlanabb legyen az a fölött való uralkodhatás.
