Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-01-17 / 3. szám
37 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. mint közelebbi ismerői várták is, az ő éles esze. mély belátása, íáradhatlan szorgalma, győző munkaereje, fényes szónoki képessége, hamar feltűnt még az ország legkiválóbb tehetségeit egyesitő országgyűlésen is az osztályokban, a bizottságokban és a házban. Különösen megnyerte Deák Ferencz és Andrássy Gyula rokonszenvét, a kik úgy ő nála, mint másoknál is, sokkal nagyobb súlyt helyeztek az észre, belátásra a vezetésre hivatott egyénekben, mint az elméleti és gyakorlati szakképzettségre. így lett a nagyeszű, mély belátása Kerkapoly az első delegatio ülésében a hadügyi albizottság előadója; ott aratott diadalai után honvédelmi államtitkár; nem sokára ezután Magyarország pénzügyminisztere; az egyszerű pápai tanár mindezt elérte rövid 5 év alatt. Majd midőn a miniszterségről lemondott, elfoglalta a részére addig fentartott egyetemi tanári széket, hol az államtudományokat, tüzetesebben a politikát, nemzetgazdászatot és pénzügytant adta elő. Nyilvános szereplése mellett főgondját vagyonának kezelésére és gyarapítására fordította, a hol kiterjesztette figyelmét minden aprólékosra és közvetlen szeretett mindenről meggyőződni és tudomást szerezni. Foglalkozott földműveléssel, kertészettel, bortermeléssel, iparüzlettel és bármihez fogott, azt a legnagyobb industriával űzte, ki nem fáradva soha a bajlódásban és költekezésben. Munkás, szorgalmas, takarékos életét megkoronázta azzal, hogy minden vagyonát, nemes szivü és angyali jóságu neje beleegyezésével szegény árva-gyermekek nevelésére hagyta. * * * Ez főbb vonásokban rövid összefoglalása azon fényes életpálya mozzanatainak, a melyet a kíméletlen halál az 1891-ik év utolsó napján megszakított és a melyről, legalább egy ideig, ismertté lett a pápai főiskola neve azon magas körökben is, a melyek annak létezéséről előbb nagyon keveset tudtak. (Vége.) Ács Antal Gábor. ref. lelkész. •3 8 A bécsi békekötés rövid története, magyar protestáns egyházügyi tekintetben. Irta RÉVÉSZ IMIIK. (Folytatás.) Midőn a jesuiták e nyilatkozata nem kevés aggodalomba ejtette Rudolf császárt, a ministerium a capucinusok rendét szólította fel véleményadásra, melynek kebeléből Hyacinthus atya következő tartalmú nyilatkozatot tett: „A feltett kérdésnek, nézetem szerint két része van. Az első: hogy vájjon meg lehet-e engedni (t. i. a szabad vallás gyakorlást a protestánsoknak); a második: hogy vájjon Írásban történjék-e ez?“ Az elsőre igennel felel, mesterséges és szabályos okoskodásban, melynek tartalma ez: a földi fejedelmek Istent tartoznak követni az uralkodásban: úgy de az Isten, megengedi a világrendben a gonoszok létezését is: tehát a földi fejedelmek is eltűrhetik az eretnekségeket, kivált ha meg nem akadályozhatják azokat; mert lehetetlenre senki sem köteleztetik. A mi a kérdés második pontját illeti: minthogy Isten tényleg (actu positive) akarja megengedni a gonoszokat: igy a fejedelem is az eretnekek eltűrését miért ne nyilváníthatná szóban és Írásban is?“ Erre viszont egy a jesuiták közűi — Joannes Mellensis — terjedelmes czáfolatot mondott, melynek veleje ez: A fejedelem nem utánozhatja e részben az Istent; mert Isten mindenható s a roszból is jót hozhat ki, de a fejedelem nem; mert alatta áll azoknak. írásban nyilvánítani az eretnekségek elnézését, már nem türelem, hanem valóságos engedély, s ennél fogva bűn lenne, a mit nem szabad elkövetni még akkor sem, ha meg kellene halni. Mit tegyen tehát a fejedelem e kérdés alatti ügyben ? Ha alattvalói között a rendet visszaállítani nem képes, mellőzheti a kényszerítő erőszakot, és tűrheti bizonyos ideig azok esztelenségét, t. i. mig elegendő ereje nincs a kényszerítésre, de írásban arra engedelmet nem adhat.“ stb. stb. (Szirmay Ant. Not. hist. Comit. Zempl. 119—126 k. Fessler. Gesell, d. Ungarn. VII. 592 — 4.) — Miként egyebekre, úgy a vallásügyre nézve sem lévén megelégedve Bocskai és társai Mátyás főherczegnek a békepontokra adott feleletével: a korponai országgyűlésből 1605. december 3-dikán uj választ bocsátottak ki, melynek protestáns vallásügyre vonatkozó pontjai ezek: „I. Császár urunk ő felségétől mégis azt kívánjuk, hogy a romana, lutherana és helvetica religióban ne háborgasson senkit, és assecuráljon felőllök, hogy nem háborgat bennek. Mert tudva van Matthias herczeg parancsolatja, a császár ő felsége nevébe, kibe parancsolja a kassai templom elvételét a Lutheránusoktól és azok kiüzé sét. Ezent kérjük, kívánjuk a tizenhárom városban is, és kiket excludaltanak volna is azokban a városokban, avagy magokkal, avagy prédikátorokkal, restituáltassanak. Az Lajos király decretumából pedig az két artic. de comburendis et exstirpandis Lutheranis, az 1604 esztendőbeli constitutióból, az utolsó articulust, kit ő felsége proprio 3*
