Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-06-26 / 26. szám
423 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 424 stólát., mind a rendszerint való fizetést akképen fizetik, valamint a pápista emberek. Huszonegyedik árva ecdésia Kultsod. Győr vármegyében, mely 1750 esztendeig kiadványnak filiája volt, hanem a most említett esztendőben, ded. 14 marty tiltattak el a felséges koronás királyasszonyunk paranesolattyával Radványtól, mely idő alatt minden 3-ik vasárnap át jött a radványi Praedicátor Kulcsodra praedicállani. és minden héten könyörgést kétszer tenni mesterével együtt u. m. kedden és szerdán. Birja a szt-mártoni apát ur, jobbára taxalista nemesek, közönséges templom soha sem volt, hanem bizonyos házban gyűltek össze isteni szolgálatra. Vágynak benne öszvességgel 160 lelkek; egy pápistánál több közöttük nincsen, annak is felesége gyermeke reformátusok, Radványra járnak a templomba, amely egy órányi föld. Anno 1774 die 3. febr. Vittenek volt be, nótáriust, ki oskolamester is légyen, az administrátor engedőiméből, és tanított gyermekeket, de 25 április ejusdem anni, ugyanazon administrátor által eltiltatott a gyermekek tanításától és már nincsen. Ab anno 1750 vágynak a medvéi Plébános keze alatt, az keresztel, esket, és temet. Fizet minden helyet bíró páros személy, a plébánosnak 50 dénárt, nádat 12 kévét, búzát 2 fertályt, a sellérek pedig 25 pénzt, nádat 6 kévét, búzát egy fertályt, a rendes stólán kívül többet vészen. Két parasztok vágynak, fizetnek quantumot 14 forintot. (Folyt, köv.) VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — Tisztelt előfizetőinket felkérjük a hátralékos összegek beküldésére, illetőleg féléves előfizetéseik megújítására. — Az egyházmegyei gyűlésekről, közvetlen bevégeztük után kimerítő tudósításokat kérünk, hogy azokat idejében közölhessük. — Tisztelt munkatársainkkal e helyen tudatom, hogy a Lap számára küldött s eddig fel nem használt összes kéziratokat utódomnak, nt. Németh István urnák adtam át. Esetleges kérdések ez ügyben tehát ő hozzá lesznek intézendők. R. K. — Személyi hírek. Ft Mélt. Pap Gábor püspök ur az évzáró vizsgálatokra e hó 21-én Pápára érkezett.— A kerületi számvevőség tagjai, Nt. Ősiké Lajos és Tek. Máicz Gyula urak, Nt. Németh István unal együtt (Kit Nt. Dózsa József ur lemondása után Ft. püspök ur nevezett ki ez alkalomra harmadik számvevővé) e hó 17-e óta foglalkoznak az 1891. évi kerületi s főiskolai számadások vizsgálatával. — A theologia képzőtársulat évzáró diszgyülését f. hó 18-án d. u. 4 órakor tartotta a főiskola nagyterűiében, szép számú közönség jelenlétében a következő tárgysorozattal: 1. A XC. zsoltár 1. verse. 2. Elnöki megnyitó beszéd. Tartotta Révész Kálmán th. tanár. 3. Alelnöki jelentés. Felolvasta Kirvats László IV. é. pu. 4. „Hymnus," Kiss Gyulától. Szavalta László Zsigmond III. é. pn. 5. „Mózes,“ Szilády Jánostól. Előadta Páli Sándor II. é. pn. 6. Tanévet bezáró imádság. Irta Kirvats László IV. é. pn. Fölolvasta Vörös János II. é. pn. 7. CXXII. zsolt. 2-ik verse. — Az évzáró ima elhangzása után kedves meglepetésben részesítették a képzőtársulat tagjai távozó elnöküket Révész Kálmánt, amennyiben Földes Sándor senior egy díszes kötésit bibliát nyújtott át neki szép beszéd kíséretében, mire Révész meghatott szavakban válaszolt. Őzike Lajos főiskolai gondnok intézett még ezután a társulathoz és annak elnökéhez rövid beszédet. (Pápai Lapok.) — A főiskolai képzőtársulat 50 éves jubileumával kapcsolatos öröm ünnepélyét, a múlt számunkban közölt müsorozattal, igen szép közönség részvéte mellett tartotta meg f. hó 19-én a színházban. Este pedig a Griff vendéglő nagytermében kedélyes közvacsora s utána igen sikerült tánczmulatság volt. — Gyászhir. Mint egy hozzánk beküldött jelentés tudatja, uzoni id. Zayzon Ferenez székelyudvarhelyi ev. ref. lelkésztársimk, életének 72-ik, házasságának 31-ik, az anyaszentegyház szolgálatának 47-ik évében, súlyos szenvedések után f. hó 17-én az Urban elhunyt. Béke poraival ! — Különös esküvő volt Brooklynban legközelebb. Egy evang. vallásu német grófot, episkopalista prot. jegyesével, a vőlegény felkérésére egy r. kath. pap esketett össze. Az episkopalista pap szintén jelent volt s az esketés után ő kérte az áldást az uj párra. Az ilyen amérikai hóbortot nem nevezhetjük másnak, mint a vallásszabadság ferde kinövésének. Valóban furcsa lesz, ha majd nálunk is például egy r. kath. és zsidó jegyespár egy unitárius pappal eskettetheti össze magát. — Württembergben öt év alatt (1885—90) a protestánsok 2.09, a r. katholikusok l.90°/()-tel szaporodtak, ellenben a zsidók 4.04%-tel fogytak. Ez utóbbi igen ritka jelenség mostanában. — A hollandi hadügyminiszter azon ujonezoknak és tartalékosoknak, kiknek hétfői nap kell vén bevonulni. még vasárnap el kellene hazulról indulniok, megengedte, hogy kedden jelentkezzenek, hogy ekép a vasárnapot meg ne rontsák. Egy másik rendeletében felhívta a tiszteket, hogy mindenképen buzdítsák a legénységet a kath. vagy prot. ifjúsági egyesületekben való részvételre. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: RÉVÉSZ KÁLMÁN. Főmunkatársak: NÉMETH ISTVÁN és BORSOS ISTVÁN. Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN nevére czimzendők. Pápán, 1892. az ev. ref. főiskola betűivel.