Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-04-03 / 14. szám
225 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 226 hol egy ifjúkori hu barátja fiánál talált védelmet és támogatást. Itt ismét tanítással foglalkozott s folytatta irodalmi munkálkodását. A többek közt itt adott ki egy „Lux in tenebris“ „Világosság a sötétben“ ez. könyvet, mely annyi méltatlan támadást vont e szerencsétlen, sokat szenvedett emberre. Ebben a könyvben ugyanis különféle jóslatok voltak összegyűjtve, melyek a protestánsok elleneinek vesztét s az üldözöttek sorsának jobbra fordulását jövendölték. Bizonyára sajnálatos, hogy e lángeszű férfin is élete alkonyán a jóslatokban való hit útvesztőjébe tévedt, de csodálni s ezért elitélni épen nem lehet. Egész életében annyit szenvedett, leghőbb reményei, vágyai? legszentebb törekvései annyiszor szenvedtek súlyos hajótörést, hogy sokat hányatott lelke utoljára csak ilyen jobb jövőt ígérő jóslatokban talált némi enyhülést. Késő öregségben, szakadatlan munka közt érte a megváltó halál 1670. nov. 17-dikén. Életében sokat szenvedett, de szikla szilárd protestáns hite sohasem ingadozott; egy jobb jövőben vetett hite soha meg nem ingott; a humanitás érdekében az emberi művelődés előbbre vitelén munkálni soha meg nem szűnt. Rája is híven alkalmazhatók Kölesei szavai: „Mi szép az emberi élet, midőn a mindennapiság parányi köréből kiemelkedik ; s magát valami nagy és szent és milliomokat érdeklő czél után intézi! Mi szép világositó csillagként tűnni fel ezrek előtt; és szabadon, de átmelegiilt lélekkel választani magának pályát, s azt jó és bal szerencse közt, örökre tiszta, és soha nem hidegülő szenvedelemben futni meg! Azonban ez, a mily szép, nem egyszersmind ily boldogító is. — A sorsnak kedvenczei nincsenek, csak eszközei. Kemény részvétlenséggel az egyesek iránt intézi ez az egész menetelét. S igy a már elveszettnek látszó magból gyakran csak hosszú évek után virágoztatja fel a telje.- szépségű plántát, nem tartván figyelemre méltónak, hogy az, ki a magot a jelenlét pusztaságában, egyedül a még akkor kétes reményért hintette el, többé nincs; s emléktelen sírja felett díszük a virágbokor, midőn már sem illat, sem árnyék nem enyhítheti az égő fájdalmat, minek gyötrelmei közt elhamvadott.w Mi sem enyhíthetjük az égő fájdalmakat s a gyötrelmeket, melyek közt Comenius elhamvadott, de mégis jól esik szivünknek, háromszázados emlékünnepén leróni a a hála és kegyelet adóját; jól esik elmondanunk : Áldott legyen még emléke is ennek az igaz embernek ! Borsos István. * * * A XVII. század egyik legnagyobb szellemének emlékünnepét alig ülhetnénk meg méltóbban, mintha áldásdus élete főbb mozzanatainak emlékezetbe idézése után néhány perczen át nevelési elveivel foglalkozunk. A midőn ez alkalommal nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy Comenius tanait főbb vonalaiban vázoljam s a bennök kifejezésre jutott nagy horderejű eszméket ismertessem: egy pillanatig sem ringattam magamat azon csalódásban, hogy csak kis részben is teljes munkát végezhessek. Comenius egy-egy nevelési eszméjéről könyveket Írni igen. de csak főbb elveit is egy rövid előadás keretébe szorítani alig lehetséges. Minél több időn át foglalkozunk ugyanis az ő munkáival s minél mélyebben hatolunk be hatalmas rendszerébe: annál inkább meggyőződünk róla, hogy itt a neveléstörténetben szinte páratlan jelenséggel van dolgunk. Azon nevelési elvek és fogalmak, melyek a művelt emberiséget előtte foglalkoztatták, tisztult és tökélvesbült alakban nála csaknem mind felfal álhatók; másfelől meg, a mi sokkal inkább bámulatba ejt bennünket, részben kifejtve, részben pedig jelezve találjuk Comenius müveiben a mai kor sajátjaiul feltüntetett főbb ideákat is, a nélkül hogy ő ezek hirdetőinek „modern“ tévedéseit is elfogadná. Es a mi Comenius rendszerét különösen becsessé, de egyúttal szűk keretben való előadását szinte lehetetlenné teszi: valódi kincsesháza az oly eszméknek is, a melyek megvalósításra még ezután várnak s a melyeknek vezérlő fénye mellett remélhetjük csak a nevelésügynek üdvös előhaladását és fellendülését. Meg fog hát bocsátani a tisztelt közönség, ha az ünnepelt paedagogus tanainak rendszeres összefoglalása helyett csak kiválóbb, és minket közelebbről érdeklő gondolatainak vázlatos közlésére szorítkozom. Az első, a mi Comenius paedagogiai rendszerében kiérdemli elismerésünket, a test ápolásának különös figyelemre méltatása. A „mens sana in corpore sano“ arany igazságot nemcsak szóval vallja, hanem az abból folyó gyakorlati következményeket is leakarja vonni. Alapvető: „Didactica magna etc.“ cz.imü müvének 15-ik fejezetében részletezi az élethosszabbitás elveit, a melyek nem csupán az iskolai oktatás tartamára vannak hivatva irányadókul szolgálni, hanem a Comeuiust jellemző egyetemességgel a csecsemő kortól egész az élet végéig követendő egészségi szabályokat magokban foglalják. Az iskolákra nézve különösen a játékok, a séták és a torna gyakorlatok nagy fontosságát s általában a test lehetőleg nagy mérvű és sokoldalú edzésének szükségét igyekszik feltüntetni. Es bár korunk lázas tevékenységet fejt ki épen a testi nevelés helyes szabályainak felkeresésében, nagyon sok oly észrevételt találhatunk nála e tekintetben is, a melyek még mindig méltán megérdemlik a paedagogusok figyelmét. De a test — bármily fontos legyen is annak épsége és egészsége egész szellemi létünkre — mégis csak hüvelye a léleknek, s ez utóbbi az, mely a nevelés főgondját igényli s a melynek minél összliangzóbb fejlesztése foglalkoztatja kiválóan Comenius lángelméjét is. És nem eredménytelenül! Mert teljesen elég fentebb idézett munkájának tartalmára egy tekintetet vetnünk, hogy belássuk,miszerint sem előtte, sem utáuua senki oly mélyen és általánosan nem fogta fel és fejtette ki a szellem tudatos nevelésének feladatát, mint ő. Mint igazi gondolkozó, az ember mivoltának és rendeltetésének bölcsészeti problémájából indul ki s az e tekintetben felmerülő kérdések mély bölcseségre és igaz vallásos kedélyre mutató megoldását állítja rendszere élére. *
