Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-03-27 / 13. szám
199 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 200 Folytattatok a félben maradt szakasz tárgyalása. A 216. § egy stylaris módosítással elfogadtatik, így a 217. is, csakhogy ehez azon pótlék jő, hogy ahol a választók száma az 1000-et meghaladja, két szavazatszedő bizottság állittassék fel. A 218—22B. §-ok elfogadtattak, a 224. is, azon toldással, hogy a választást indokolatlanul el nem fogadó lelkész a választás költségeiben elmarasztaltatik és égj' évre a pályázás jogától elzáratik. Ugyané §-nál Kovács Antal azon kérdést veti fel, hogy ha egy lelkész meghal, mielőtt azon egyházba, melybe megválasztatott, elköltözhetett volna, melyik egyház lesz köteles az özvegy és árvák gondozását elvállalni. Ez igen fontos kérdés később fog eldöntés alá kerülni. A 230—232. §-ok elfogadtattad. A szabói;/ ellenes választásról szóló §-ok oly meghagyással tétettek vissza a bizottsághoz, hogy ezeket újra dolgozza ki az egyet, konvent 142. számú határozatának figyelembevételével. Az özvegyi és kegyeleti évről rendelkezni az egyes kerületek belkörü feladata lévén, a javaslat erről szóló szakasza a törvénykönyvbe nem vétetik fel. Ekép bevégeztetvén egyelőre a lelkészválasztási törvények részletes tárgyalása, a törvényjavaslat második része (Az egyházi tisztviselőkről és az egyes egyháztagokról) vétetett fel szintén részletes tárgyalás alapjául. Egymásután olvastattak és lényeges változtatás nélkül elfogadtattak az egyes egyháztagokról, az egyházfinkról, az egyházközségi gondnokokról, a szegények és árvák gondnokáról, a tanítókról, énekvezérekről és a tanárokról szóló I—VII. fejezetek. A VIII. fejezet a lelkészekről szól. Itt a 114 § elfogadtatott, a 115 § kihagyatott, a 116 § a kerületi közgyűlések hatáskörébe iktatta tik be. A 117 — 120 §-ok elfogadtattak. A 121 §-ba a bibliamagyarázás mellé a heidelbergi káté magyarázása is beiktattatok. A 122—131 §-ok elfogadtattak. A 132 § Szász Károly püspök következő szövegezésével fogadtatott el. „A lelkésznek kötelessége az urasztalához először járuló növendékeket előkészíteni; ahol ezt egyházközségi segyéb hivatalos teendői, vagy betegség miatt nem végezheti, tartozik a tanítást, helyettes vagy segédlelkész által végeztetni" — a szöveg többi része marad Az idő előrehaladván, atágyalás holnap folytattatik. Tizenegyedik ülés, már ez. 22. Szilágyi József helyébe a kérvényi bizottságba egy tag lesz választandó. A tegnap félbenhagyott tárgyalás folytattatván. a 133 § elfogadtatott, a 134 § szintén Tisza István két módositványával. amely szerint a lelkészek egyházi hatóságaiknak nem csak engedelmeskedni, hanem azok iránt illő tiszteletet tanúsítani is tartoznak, a bíróságok és politikai hatóságoknak pedig törvényes megkereséseit kell teljesíteni. A 135 §-nál többen azt is a lelkész kötelességévé akarták tenni, hogy a nem felekezeti iskolákba járó hitsorsos növendékek vallástanitásáról is gondoskodjék, de mivel ez nem egyedül az illető lelkész vagy egyház, de a kerületek, sőt az egyetemes egyház érdeke és kötelessége. az eredeti szöveg maradt. A 136 § Véghely Dezső indítványára úgy módosíttatott, hogy a lelkészek a magánháznál levő betegeket felkérésre, a köz vagy magánkórházakban fekvő betegeket pedig hivatalból tartoznak meglátogatni és vigasztalni. Ugyan e §. végső pontját, Révész Kálmán kihagyatni kívánta mivel „érvényben álló ágendánkS nincs— vajha mielőbb lenne — ami pedig nincs, arra hivatkozni nem lehet. A többség azonban nem fogadta el e módositványt. A 137—144 §-ok elfogadtattak. A 148 §-ban, Nagy László és többek felszólalása daczára nem praecisiroztatott, hogy a „kevésu és „huzamosabb“ idő alatt mit kelljen érteni; Szász Károly püspök indítványára azonban a § vége akép módosíttatott, hogy „az egyházközségéből huzamosabb időre eltávozó lelkész távozásáról a gondnok által a presbyteriumot értesíteni s az esperesnek jelentést tenni köteles.“ A 149 § mely a lelkészek hivatalos egyenruhájáról szól, azon körülmény miatt, hogy a konvent által e tekintetben véleményadásra kiküldött bizottság mindezideig nem volt összehívható, (de a jövő szombaton már össze fog ülni,) a bizottsági jelentés beterjesztéseig függőben hagyatott. Ezzel a lelkipásztorokról szóló nyolczadik fejezet letárgyaltatván, következett az adózási és közalapi törvényeknél felmer illő elvi kérdések megállapítása. Az egyházi adózásra vonatkozólag Tisza Kálmán öt pontban tette fel azon megvitatandó kérdéseket, melyek eldöntésének a részletes vitát meg kell előzni. Első kérdés volt: helyes-e a helybeli egyház és iskola fentartására szolgáló, viszont a felsőbb közigazgatás és kormányzás czéljaira szedett adó megkülönböztetés? (240. $ a. b. pontok.) A zsinat e kérdésre igennel felelt. Második : az egyházi adó különböző nemei (termény, szolgálmány, készpénz) megtartassanak-e ez utánra is ? (241. §.) E kérdésnél Molnár Béla felvetette azon eszmét, hogy a termények és szolgálmányok értékét pénzértékben is meg kellene határozni, azonban e tekintetben a viszonyok igen változók lévén, az indítvány nem fogadtatott el s maradt a szöveg. A harmadik kérdés ez volt: helyes-e a javaslat azon része, mely szerint az egyházi adórendszerre nézve az eddigi gyakorlat mindenütt meghagyatik,. de e mellett az osztályba sorozás oly helyeken is alkalmazásba vehető, hol eddig szokásban nem voltV (247 — 248. §.) E pontnál gr. Tisza, Lajos, az albizottság munkálatának 8. 9. 10. pontjait ajánlotta elfogadásra, többek felszólalása után azonban a javaslat álláspontja fogadtatott el. A negyedik kérdés igy hangzott: vonhatók-e adózás alá és mennyiben az egyházközség területén nem lakó, ott nem is illetékes, de ugyanott állandó lakással vagy üzlettel és földbirtokkal bíró egyének V E kérdésre nézve is a javaslat álláspontja (249. §) fogadtatott el. Az ötödik kérdés az volt, hogy az építkezésekre, beszerzésekre kivetett rendkívüli adóív mikép vettessenek ki s mennyiben legyenek ilyennel megróhatok az egyházközség helyben nem lakó, de ott birtokos tagjai ? Itt is a javaslat álláspontja (250—251. §) emeltetett érvényre. Ezután az egyházi közalapra vonatkozólag ugyancsak Tisza Kálmán v. elnök két elvi kérdést vetett fel. Az első az volt, hogy a közalap jövedelme mily arányban osztassák fel. E pontnál sokan (Kis Albert