Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-03-22 / 12. szám
183 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 184 ez az eljárásuk az értelmesebb katholikusoknál — a köznépben is nagy visszatetszést szült — de mit nekik a nép? „Amit megírtak megírtak“ s tartják ahoz magukat, azóta a vegyes házasok körüli teendőket én látom el s én hallom az egyházból kilökött emberek keserű kitöréseit saját papjaik ellen. Bizony nagy lelki szegénység, ha a nép nem ébred fel annak tudatára, hogy nem ő van a papokért, hanem megfordítva és hogy nagy különbség van a lelki nyáj és a birkanyáj között! A kath. papság ily erőszakoskodásaiban a tridenti zsinat liatározmányaira, miut ránézve kötelező szabványokra hivatkozik és készségesebben hajol meg ez előtt, mint saját hazája törvényei előtt, miért? mert az a klérus uralmát, félelmetes auctoritását biztosítja. — l)e hát ennek általános érvényességéhez hiányzanak a legfőbb kellékek, t. i. a népek befolyása a zsinat liatározmányaira és a fejedelmek szentesítése! — Most már egy olyan törvény behozatala, amely idegen helyen, s papok által hozatott— századokkal ezelőtt! —bizony képes felturbálni minden önérzetes nemzetet s valóságos felség elleni lázongás és felségsértési blin. Bölcsebb törvényeket is hoztak már a műveltebb korok népei, mégis idők haladtával s körülmények alakultával, azok is revisiónak vettettek alá! Csak a tridenti határozmányok tartanák meg kötelező érvényességüket az uj ég és uj föld elkövetkeztéig vagy tán még azután is ?! Azt hisszük, hogy azok a tridenti zsinati szabványok az egész világon kötelezők a kath. papságra. Próbálják meg Angliában, Poroszországban, vagy pláne Muszkaországban azok értelmében zsarnokoskodni, majd meglátnák a következményét — csak* ilyen helyen mernek fellépni, ahol többségben tudják magukat; de ne feledjék el, hogy nem mindig a Góliátoké a diadal! Voltak a kath. papoknak törvényeik („Lutherani comburantur“) az eretnekek üldözésére. — Ott volt fővégrehajtó hóhéruk Torquemada máglyáival, köteleivel és pallosával — miért nem tartották fen azokat is a tridenti zsinat törvényeivel együtt mai napig? Bizony nem rajtuk múlt, de erős a hitünk, hogy hazánkban is leszállítják a barátot a hintából — és az állam tudni fogja kötelességét az engedetlen és fenhéjázó papsággal szemben; de uralkodónk is meg fog felelni ha kell a pápának is, mint egykor a czinkotai kantor megfelelt Mátyás királynak erre a kérdésre: hol van a világ közepe? Én azt hiszem a pápának Rómában, nekem pedig itt helyben Budapesten. Nem kádencia, hanem igaz! Veszprém. Bényei Gábor ev, ref. lelkész. A? ISKOLAÜGY. A népiskolák osztályozása. E lap két múlt évi számában a körfelügyelő tisztéről szólva kifejtettem azon véleményemet, hogy valamely iskolának alapos megvizsgálására és lelkiismeretes megítélésére legalább egy nap szükséges. Az osztályozás szükséges vagy szükségtelen voltáról azonban nem szóltam. Most e felől is elmondom véleményemet. Rendtartásunk 35. p. értelmében a tanítás eredménye jeles, jó, elégséges jelzőkkel jegyeztetik. S ezt az eredményt ugyanazon egyházmegye iskoláiban 4—10 különböző mértékkel mérő. más más szempontból kiinduló körlelkész állapítja meg. Az ilyen osztályozásra méltán mondhatta a b. som, esperes úr, hogy „nem tartom elfogadhatónak, mert kilencz egyén a legjobb esetben is kilenczféle mértéket használhat; és nincs viszonyítás az egyik és másik kör ugyanazon osztályba sorozott iskolája között s ezért gyakran megtörténik, hogy egyik körnek harmadosztályú iskolája egyenértékű a másik körnek másodosztályú iskolájával.:í Ha nem állítjuk is, hogy kilencz egyén a legjobb esetben is kilenczféle mértéket használhat, mégis az állítás egész tartalmának igazságát semmikép se vonhatjuk kétségbe. Én ezen esperesi nyilatkozat után vártam az indítványt: „az iskolák (valósággal a tanítók) osztályozása töröltessék el.“ És ezen indítvány mellett a kilenczféle mértéken kívül még több nyomós érvet is lehet fölhozni. Nevezetesen, hog}r a vizsga — kivált ha csak egy-két óráig tart — nem hú kifejezője a tanító szorgalmának. Pedig hiába beszélünk, a tanító szorgalmát mérlegeljük! Nem hű kifejezője, mert a néhány megkérdezett lehet a legjobb egytől-egyig, vagy épen ellenkezőleg a legrosszabb; a tárgyak fele elmaradván, kérdés : abból itéltünk-e, amit jól tudnak, vagy amit csak kevéssé?! De meg esztendőnként különböző képességű gyermekek kerülnek a tanító keze alá. Úgy értem ezt, hogy egyik másik évben egy-egy osztály a maga egészében könnyen vihető, igen jó; a másik évben meg a megfelelő osztály a maga egészében nagyon gyenge, elannyira, hogy ebben a jó osztályzat ama másik osztály elégségesének felel csak meg. Már t. i. amint maga a tanító, illetőleg a tanár osztályozza növendékeit. Ezt mi, kik hosszabb idő óta foglalkozunk tanítással, nagyon jól tudjuk. És sajátságos! a tanítónak az általában gyengébb osztálylyal kell többet foglalkoznia, úgy szólva minden erejét megfeszítenie: s mégis a vizsgakor nem mutathatván föl olyan eredményt, mint talán az előző évben, iskolája egy fokkal kevesebb értékűnek ítéltetik. Tehát: több munka, kevesebb elismerés!
