Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-13 / 50. szám

795

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

796

szas uralkodása alatt tapasztalt annyi kegyességéért, megtisztelő bizalmáért áldást felséges személyére, összes dicső családjára s uralkodóházára; és nyilvánítson teljes elismerést alkotmányos magyar kormánya irányában.

Főtiszteletü és méltóságos zsinat! Mélyen érzem és tudom, hogy ez ünnepélyes alkalommal, midőn az országos zsinat tagjait itt szemlélem, elnöki tisztemből folyólag kötelességem volna egyházunk életében a legutóbbi zsinat ideje óta felmerült legfontosabb eseményeket és mozzanatokat, a konvent működését s annak eredményeit, az egyes egyházkerületek kebelében is íOl-föltünedezett igaz vallásosságról és élő hitről tanúskodó nagyfontosságu tényeket és adatokat felmutatni, feltárni; lelkem késztetne is, hogy ezt megcselekedjem, ámde egyfelől testi erőmmel vetve számot s másfelől a zsinat drága idejét sem akarván köztudomású dolgok és tények felsorolásával igénybe venni: megbocsát a főtisztelendő és méltóságos zsinat, ha azokra ki nem terjeszkedem, s egyszerűen utalok az ezen idő alatt tartott tizenkét konvent jegyzőkönyveire^ a köztudalomra; hisz azok a zsinat mélyen tisztelt tagjai előtt annyira ismeretesek. Elég legyen csak annyit jeleznem, hogy jelen zsinatunknak főtárgyai lesznek: javításokat és módosításokat tenni egyházalkotmányunk azon szervezetén, melyet a legközelebbi zsinat megalkotott és királyunk ő felsége is szentesitett, még pedig az én egyéni meggyőződésem és hitem szerint azon elv által vezéreltetve, hogy a midőn egyes egyházaink autonom jogait erősbitjük és biztosítjuk, ugyanakkor a fokozatos felsőbb egyházi hatóságok intézkedési jogkörét se engedjük csorbi' tani és gyöngíteni. Védvárakul szolgáltak a m1 egyházmegyei és kerületi gyűléseink a nehéz megpróbáltatások idején; hithüség, jogvédelem szent szavai hangzottak azokból legféltettebb kincsünk, egyházi és iskolai autonómiánk megmentése szent ügyében. Biztosítsuk azért azoknak jogkörét oly módon, hogy a zsinatpresbyteri elvek alapján, tényezőkép működhessenek egyházi és iskolai ügyünk rendezésében és ne pusztán szavazatok és vélemények összeszámításában álljon egész hatásuk és befolyásuk. Határozatképes kon mentünkre ismét mily feladatok és kötelességek teljesítése várt és vár, a közelebbi tíz év lefolyása és története eléggé illustrálja.

Mindezekre nézve a javaslatok a konventi

bizottság és maga a konvent részéről megtétetvén, a főtiszteletü zsinat elé vannak terjesztve.

Egyházalkotmányunk szervezetébe felölelni kívánta konventünk iskolaügyünket is, mert csak azzal teljes és ép a mi alkotmányunk.

Végezetre nem zárhatom be rövid megnyitó és üdvözlő beszédemet a nélkül, hogy a legközelebbi zsinatunk ideje óta elhunyt azon jelesekről meg ne emlékezzem, kik ott Debreczenben még velünk együtt munkálkodó hű sáfárok voltak. Engem mélyen sebzett a veszteség, szivemig hatott a csapás, midőn igen tisztelt elnöktársaim közül többen eltávoztak és ide hagytak! A múlt zsinaton elnöktársam Nagy Péter erdélyi püspök, majd konventi elnöktársam Török Pál, főgondnoktiszttársaim közül gróf Dégenfeld Imre, gróf Lónyai Menyhért, báró Bánfi Albert elmentek a minden élőknek után, most legközelebb vettünk búcsút a szelíd lelkű llévész Bálint püspöktől, a lelkipásztorok mintaképétől. Mind hívek, igazak és nagyok voltak ők, kik hitfelekezetükért, egyházukért és hazájukért annyit tettek és áldoztak, annyi dicsőt és fenmaradót alkottak. Legyenek áldottak emlékükben a többi elhunyt zsinati képviselőkkel, kiknek száma — fájdalom — a harminczötöt meghaladja.

De végül szólanom kell azon megtisztelő figyelemről is, melyben zsinatunkat a presbiteri rendszert követő református egyházak szövetsége részesítette, midőn egyetemes titkárát Matthews D. urat hozzánk elküldötte. Fogadjuk testvéri szeretettel és viszonozzuk a nemes részvétet hasonló érzelemmel. Egy ügyben, a Krisztus egyháza építésének nagy munkájában fáradozunk, mint testvérek velük együtt mi is. Áldásunk szálljon az ő nemes és nagy törekvéseikre!

Most pedig, mint a haj dánkor pátriárkái égre emelt kezekkel kérték a Jehovától az áldást s segedelmet Izrael népére, én is hadd rebegjem el, talán utoljára, nyilvánosan esdő kérésemet az én jó Istenemhez, hogy kegyelmét láttassa ev. ref. egyházunkon! Áldásaival boldogítsa hitfelekezetemet nemzedékről nemzedékre! Szeretet, béke és egyetértésben országos zsinatunkat! Oh, hallgasd meg uram, régi agg szolgádnak kérését kegyelmedből!“