Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-25 / 4. szám
59 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 60 he kellett vallani, hogy igaza van. No most már csakugyan nem tudom, mit csináljak. Kilencz csütörtök június hónapban, ez még Győrött is sok! Hogyan lehet ez?! Nemsoká megleltem a nyitját, midőn folytatólag ráfordítottam a 31-ik számra. Ez már augusztus hó 7-ről kelt. Most értem már! Az előbbi öt szám júliusban jelent meg, de azért P. uramöcsémnek két hónapon át mindig junius volt. Elő is vettem azonnal a kék plajbászt s kiigazítottam, ahol kellett, a júniust júliusra, hogy a compactor meg ne zavarodjék. Ezenközben a kilencz — csötörtökös junius hónapon annyira jóiziieket nevettem, hogy minden álom kiment a szememből. Rágyújtottam a harmadik pipadohányra, az uramöcsémet kiküldtem, hogy nézze meg a hízókat; majd ezt a soványságot csak magam szedegetem tovább. Talán már nem lesz annyi bajom vele, mint eddig. Pedig dehogy nem volt! Szerencsésen elforgattam ugyan az augusztusi számokat, de már szeptemberben megint bajról-bajra hágtam. A 36-ik szám is szeptember 18-án volt kiadva, a 37-ik is ugyanezen napon; szeptember 11-ről pedig, ami szinte csütörtöki nap volt, hiába keresem a számot, nincs sehol. Hasonlóképen a 45-ik és 46-ik számok ugyanazon napról, november 13-ról vannak datálva; november 20-ról pedig, (amikor nálunk megint csütörtöki nap volt) szintén hiába keresem a számot. De legjobban megijedtem, midőn deczember 8-ról (mely nap nálunk hétfőre esett, de Győrött, amint nyilván olvasható, ugyanekkor csütörtök volt) két különböző tartalmú 49-iknek jelzett számot találtam; a deczember 11-ki és 18-ki számokat pedig, melyek közül az utóbbi az 50-ik tartoznék lenni, sehol sem lelem. Méginkább megzavarodtam, midőn e második 49-ik szám után az utolsó, az 51-ik következett. No már az én öreg falusi eszemmel ily bonyodalmas labirinthusban egyátalában nem tudok eligazodni, a káplánomat is hiába hívom be, mert az meg elszökött a mesterékhez pagátot kergetni; azért is Nagy tiszteletű Uramöcsémhez fordulok azon kérésemmel, hogy nyújtson nekem Ariadne fonalat ez útvesztőben s üzenje meg a szerkesztői postában, hogy hát Pápára is ezen módon ment-e el az a győri sárga újság s oly állapotban, amint most nálam a tavalyi évfolyam van, beköttethetem-e, — vagy pedig várjak még valami javításra és kiegészitésre ? Egyébiránt bocsásson meg kedves Uramücsém, hogy unalmas girbe-gurba soraimmal ily hosszasan terhére voltam; de hát jól esik az öreg embernek, ha néha napján Isten-igazában kipanaszolkodliatja magát. Különben áldja meg az én jó Istenem minden javaival; adjon a szerkesztéshez továbbra is erőt és kedvet; a pápai lapnak pedig szorgalmas munkatársakat ■ és számos előfizetőket. Igaz szívből kívánja Nekeresden, 1891. január hó 17-én öreg bátyja és barátja Hilarius Zsigmond, ref. lelkész. N. B. Épen már pecsételni akartam levelemet, mikor kapom a „Szabad Egyház“ ez évi első számát. Érdekel ez az újság is, bár semmivel sem becsülöm többre, mint a győrit. Szalay és Kecskeméti fiatal kollegáim, úgy látom, igen haragusznak a theologiai tanárokra. Amarról már sejtem miért, hogy t. i. Ballagi barátom és többi tanárai, pesti theologus korában sohasem hívták meg vacsorára; de Kecskemétinél igazán nem tudom az okát kitalálni, pedig ő van legjobban elkeseredve. „Elkeseredésében mi telhetett tőle? Nagyot ütött botjával a — saját fejére.“ Azt mondja ugyanis legközelebb : „Szalay barátunk a tanárok Ahasvérusa“ Nagyon derék! Akkor Kecskeméti meg bizonyosan Hámán-yu a tanároknak. Sok szerencsét kívánunk hozzá! H. Zs.*) Irk Könyvismertetés. Protestáns Szemle. Szerkeszti Kenessey Béla, a magyar prot. irod. társaság titkára. Harmadik évfolyam. I. füzet. Budapest. 1891. 128. lap. Pontosan megjelent január elején protestáns irodalmunknak kiváló ékessége és büszkesége, a Protestáns Szemle ez évi első füzete. A buzgó szerkesztő éjt-napot egygyétevő szakadatlan munkával, teljes odaadással csüng a Társaság kiadványainak magas niveaura emelésén és egy egész ember fizikai idejét igénybe vevő kitartással fáradozik azon, hogy féltett kincsünk, Magyar Prot. Irodalmi Társaságunk mentői jobban meghódítsa a maga közönségét. Es, hogy feladatát híven megoldja, hogy tisztében pontosan eljár, bizonyítja a most megjelent első füzet is, melyet im be akarok mutatni a szives olvasónak. A tüzet élén Dr. Kiss Áron czikke van, Bornemisza Péter életé-ről. Bizonyára nem ismeretlen az olvasó előtt Bornemisza nemes alakja, aki a felső dunavidék első püspöke volt. Magam is foglalkoztam Bornemisza életével s mondhatom, hogy Dr. Kiss Á. jól felhasználta kútfőit, de közleményében legnagyobb részt Bornemiszának a pápai főiskolában levő unicum könyvét, az „Ördögi kísértetekről“ ismerteti és használja. De kikerülte iró figyelmét azon körülmény, hogy Bornemisza 1573-ban lett semptei prédikátorrá, mint ezt maga Írja a vizkereszt előtt való vasárnapi prédikácziójában: „Ezen tájba (tehát január elején) 1579. esztendőben, hideg, fagyos esőbe, félesztendős két kicsiny szoptatós gyermekecskéimmal, családostól űzettem ki én is oly *) Fogadja kedves Nagytiszteletü Urambátyám kedélyes leveléért legőszintébb köszönetemet s egyúttal azon bona fide adott tanácsomat, hogy csak köttesse be azt a sárga újságot úgy, amint van, de ne sajnálja ám tőle a költséget; ne egy, hanem két sarkot csináltasson rá, hogy egyhamar ne lehessen kinyitni. így aztán épen maradván az évfolyam, kedves unokái a jövő század közepén, mint bibliographiai ritkaságot, nagy áron fogják értékesíthetni. A »Szabad Egyház« két tanítványára pedig kár a szót vesztegetni, »duzzadó nyakinnal erőlködik ők a felső nyolczadot» (mint jó Aranyunk mondja valahol) minek a természet változhatlan rendje szerint elébb-utóbb az lesz a következése, hogy vagy elrekednek, vagy görcsös köhögést kapnak s mindkét esetben el fognak hallgatni. Hagyjuk azért őket egészen magukra. Szerkesztő.
