Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-10-04 / 40. szám
639 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP 640 A187. §-ban általában az az elv jut érvényre, hogy a jeles s jó egyenlő jogúvá válik, mig az elégséges jóval alantabb áll. Nincsen-e ebben egy kis következetlenség? Ha már rendes lelkészekről van szó : bizonyos idő múltával az az elégséges nem emelkedhetik-e olyan magaslatra, mint amazok? . . . S miért éppen két évi különbség? Hát egy év nem elég volna-e? Ha a jó osztályzatú egy évet ugrik a rendes lelkészségnél: az elégséges nem ugorhatik ? . . E tolihiba is kijavítható s javítandó is, különben a méltányosságot sérti meg a leendő törvény. Nem tekinthetem másnak, mint ugyancsak tollhibának a 188. §. amaz intézkedési javaslatát, hogy a helyettesítés, ha egy évre terjed, bár nem egyfolytában, de mintegy összesítve: egy évi rendes lelkészi szolgálatnak számítandó be. Tehát, ilyen formán a volt helyettes lelkész : rendes lelkész is, meg segédlelkész is! . . . Ilyen nem lehet. Az a volt helyettes lelkész a helyettesítésért jóval több fizetést nyer, mint a segédlelkész. Helyettesitéseért ama fizetés tisztességes jutalom, miért egy érthetetlen s kétszeres előnyt is juttatni neki mások fölött is ?.. Aki helyettes volt, elégedjék meg azzal s segédlelkész társai fölé ne emelkedjék még más tekintetben is elég méltánytalanul. Szintén e §-ban van az utolsó tollhíba, mely javítandó szerintem s az az, hogy a püspöki titkárok egyenlő minősítést nyernek a theologiai s bölcsészeti tudorságot s theol. magán tanári vizsgát tett lelkészekkel. No már ilyen magas emelkedést adni valakinek csak azért, mert egy tisztességesen. sőt a többi segédlelkészekhez képest fejedelmileg díjazott ifjú magas állást nyer, olyan eljárás mely igenis a legnagyobb fokú fölháborodást idézheti elő, minden méltányosan gondolkozó s érző egyénben. Csak azért, mert a titkár ur rovatolni fog, vagy a körleveleket lemásolja vagy más e fajta teendőket, és pedig irodai teendőket fog végezni: egyenlő rangra emelkedjék egy dr. theolologiaeval: igen-igen sok. Az a fiatal ember, ki elég szerencsés püspöki titkár lehetni: elégedjék meg ilyen kitüntetésével, mely e mellett igen-igen tisztességes díjazással van egybekötve, különben a méltánytalan, sőt igazságtalan kedvezmény megtestesült bizonysága leend. Ezek azok a tolihibák, melyek szerintem nem maradhatnak meg a javaslatban, mert ha megmaradnak, okvetlenül méltánytalan s igazságtalan intézkedést fognak eredményezni. Csak tolihibáknak nevezhetem e tévedéseket, mert nem tudom elhinni, hogy alapos megfontolás után is elfogadhatná valaki azokat. A ki érzi a méltányoságot s tudja az igazságot becsülni, az az általam említett tolihibák törlését bizonyára szive szerint óhajtja velem együtt. Bizton is hiszem, hogy a zsinaton mindezen toll hibák ki lesznek javítva s az egész lelkészválasztási javaslat a szabadelvüség és egyszerűség szempontjából átalakítva fog törvényerőre emelkedni. Extra neus. —nMIW*— Róma és a nevelés.*) IV. Mindenki előtt ismeretes Rómának azon bevallott óhajtása, hogy a nevelés a jezsuiták kezében legyen, mert úgy mond, azok a legjobb és legpéldányszerübb tanítók. Miért? Mivel azok minden tanítók közt a legvakmerőbben és legnagyobb sikerrel veszik czélba tanítványaik lelkiismeretének és értelmének lerombolását. Róma mindenütt hirdeti, hogy a jezsuiták a legbuzgóbb és leghivatottabb tanítók: és igaza van, mert ha azok megfeleld ideig nevelhetnek valakit, annak teljesen erkölcsi hullává kell lennie. Felebbvalói azt tehetik vele, a mi nekik tetszik. Ha tudja, hogy valami fehér, mint a hó, kész megesküdni, hogy fekete az, mint a tinta, ha felebbvalói úgy mondják neki. De azt gondolhatja valaki, hogy ezen lealacsonyító elveket csak a jezsuiták tanítják; hogy azon elveket az egyház nem tanítja és hogy én igazságtalan vagyok a r. katholikusok iránt, midőn reájuk hárítom a jezsuiták bűnét. Hallgassátok meg tehát azt, amit a csalhatatlan XVII. Gergely pápa 1832. augusztus 15-én kelt encyclicájában mond: „Ha a szent egyház úgy kívánja: áldozzuk fel saját véleményünket, tudományunkat, értelmünket, képzelődésünk legszebb álmait és az emberi értelem legmagasztosabb tökélyeit.“ Rómának ezen társadalom-ellenes elveire való tekinből irta nemrégen a tudós és mély gondolkozást! Gladstone: „Ravaszabb csel sző vényt soha sem gondoltak ki az emberiség szabadsága, boldogsága és erényei ellen a romanismusüál.“ (Levél Aberdeen grófjához.) Nos protestánsok, kezditek-e már belátni, hogy mi a különbség a protestáns és a r. katholikus iskolák nevelésének czélja között? Kezditek-e már belátni, hogy a „nevelés“ szó jelentése tekintetében, a ti felfogástok és Róma felfogása közt oly nagy távolság van, mint a föld északi és déli sarka között? Ti szerintetek a nevelés által az emberiség legmagasabb légkörébe emelkedünk. Róma felfogása szerint pedig a nevelés azt jelenti, hogy az ember a legostobább barmokhoz alaesonyodik le. Ti szerintetek a nevelés = megtanítani az embert arra, hogy ő szabad lény; hogy a szabadság az Isten és az ország törvényein belül mindenki számára biztosítva van; hogy jobb meghalni szabadon, mint élni rabszolgaságban. Róma pedig azt kívánja tanítani, hogy csak egy ember szabad, a pápa; a többi pedig arra született, hogy annak gondolkozásra, akaratra, cselekvésre nézve alárendelt rabszolgája legyen. Hogy annál jobban megérthessük, hogy Rómának keresztyén- és társadalom-ellenes elvei, az erkölcsi lealacsonyodás mily feneketlen örvényébe sodorják a vezetése alatt álló szegény rabszolgákat, olvassuk el, mit mond Liguori az ő „Megszentelődött apácza“ czimü müvében" „A felebbvalók iránt tartozó Isten és ember előtt érdemid erejű engedelmesség gyakorlására fő és igen hathatós eszköz annak meggondolása, hogy azoknak engedelmeskedve, magának Istennek engedelmeskedünk és hogy azok *) Chiniqui müvének (Ötven év a róni. kath. egyházban) XIL fejezete.
