Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-25 / 4. szám
57 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 58 szerkesztett újság első évfolyamát is. Mondhatnám, szenvedélyem az egyházi lapok járatása; amit csak lehet, mind megszerzem; ennek tulajdonitsa, hogy még a győri újságot (!) sőt a „Szabad Egyházat“ (!!) is járatom; sőt mi több, be is szoktam köttetni őket. Hanem az idén igen megakadtam a győri lappal s épen ez az oka, hogy most Uramöcsémnél, mint aféle ujságiró embernél alkalmatlankodom; bizonyára van gyakorlata az ilyesmiben, hát segítse ki öreg bátyját nagy zavarából. Én bizony megvallom, hogy nagyon sokszor bosszantott ez a sárga újság az elmúlt év folyamán; nemcsak a sok tökéletlenség miatt, ami benne kijött, hanem azért is, hogy igen-igen rendetlenül jelent meg. Sokszor két hétig sem jött semmi, máskor meg két szám is jött egy hét alatt; épen ezért sokszor felmetszetleníil is félretettem, gondolván: majd belenézegetek, ha beköttetem az egész évfolyamot. Nem igen érdemli ugyan meg; de hát ha be nem köttetem, elveszelődik; mégis maradjon meg legalább nálam, elrettentő például fiaimnak és unokáimnak, hogy valaha ujságcsinálásba ne kapjanak. Hanem az igaz, hogy már bőr sarkat nem szavazok meg neki, (a pesti és pápai újságot ilyenbe köttetem) nagyon elég lesz rá a puha papirfedél. Ekép morfondíroztam magamban tegnapelőtt délután, készülvén az egyes számok egybeszedéséhez. A pestivel meg a pápaival hamar készen voltam; szépen eléjök tettem a czimlapot, melléjük a tartalmat; összekötöttem őket jó cíukorspagéttal, hogy szét ne hulljanak; mert tetszik tudni a falunkban nincs compactor, a városba kell beküldeni. Hanem a sárgával ugyan meggyűlt a bajom. Először is keresem a czimlapját és tartalommutatóját; felforgatom az egész asztalomat, hát biz’ én nem lelem. Nézem a tavalyi, a harmadévi évfolyamot, végig mind az ötöt, hát akkor látom, hogy egyiknek sincs sem czimlapja, sem tartalommutatója. Rúgja meg a kakas ! lám ilyen az öreg ember! tudtam én ezt már ezelőtt is, de hát — elfelejtettem. Hanem megint igen furcsát gondoltam magamban az én Pereszlényi uramöcsémről, aki maga se tartja érdemesnek saját újságát arra, hogy tartalomjegyzéket adjon hozzá. De talán igaza is van: alig lenne miről. Azért csak köttessük be az egészet czimlap és tartalommutató nélkül, hiszen úgy van a többi is. Kezdem aztán megolvasni a számokat. 1. 2. . . . 10 ... 20 ... 30 ... 40 ... 50, 51. Ez az utolsó. De hát hol az a 52-ik szám? Talán elolvastam egyet?! Újrakezdem, de megint csak 51. Beszólitom káplán uramöcsémet, hogy segítsen, de bizony ő sem tudta az 52-ik számot kiszorítani. Furcsa! hiszen minden más heti lapnak 52 száma volt a múlt esztendőben . . . talán ebből még nem jött meg az 52-ik, ámbár január 15-én (ez nap bajlódtam az újságaimmal) már megjöhetett volna. De egyszerre csak az uramöcsém mondja, hogy az 51-ik számon ez áll „csütörtök, deczember 25;“ a következő csütörtök pedig már újév első napja volt, ergo a múlt évről 52-ik számot már hiába várunk. Tehát Győrött csak 51 csütörtök lett volna az elmúlt esztendőben?! De már erre kétszer is megtöröltem az ókulárémat, elővettem a komáromi kaiéndáriumot s kiszámláltam az ujjamon, hogy debizony 52 csötörtöknek kellett lenni még Győrött is a tavalyi elmúlt esztendőben. Most meg már az fúrta vén fejemet, hogy mikor és hol spórolt meg az én kedves P. uramöcsém a. múlt évben egy egész számot. (Valami nagy kárt ugyan alig szenved az anyaszentegyház, elmaradása miatt, de hát, tudja Uramöcsém, „röndnek muszáj lenni“ s ha már Gaar Iván uram béveszi rajtunk a négy pengő forintot, mi is méltán megkövetelhetjük az 52-ik számot.) Segített töprenkedni a káplánom is, s megint ő találta meg a dolog nyitját, rámutatván nagy triumphussal a múlt évi első számra, hogy „itt a róka!“ Adta találós gyereke, igaza van. Az első szám január 9-én jelent meg, tehát tavaly január 2-án nem volt Győrött csütörtök; vagy pedig átaludta P. uramöcsém az egész hetet, miképen az egyszeri pap a nagypénteket. „Na — mondék ezzel rendben volnánk;“ igaz, hogy azonközben kialudt a pipám; „adjon tisztelendő uramöcsém egy másikat.“ Adott s egyúttal nagy követ vett le a szivemről azon ajánlatával, hogy majd ő rendbeszedi a számokat. Addig én szundikálhatok egy kicsit. Bene, mondám s csakugyan betelepedtem az öreg bőrös karszékbe. De nem soká hagyott pihenni az uramöcsém. „Nagytiszteletü ur! — mondá lelkendezve baj van!“ „No mi az?“ — kiáltám felrettenve. „Hát —mondja — hatesztendős újságok keveredtek ebbe a csomóba.“ „De uramöcsém, ilyet ne mondjon, — válaszolóm én egész indignátióval — hiszen az 1885-ki évfolyamot régen beköttettem.“ „De bizony, tessék csak nézni — felelt a káplánom — itt a 24. 25. 26. 27. számokon ez áll: I. azaz első évfolyam, mig a többiek a VI. évfolyamból valók.“ Már látom, megint meg kell törölnöm az okulárt, mert ez csakugyan fura egy dolog. Igaz ugyan, hogy az öreg phoenix madár meg tud fiatalodni — mint ezelőtt, valami hatvan esztendővel tanultam — de az uj világban nem ismerek más phoenixet, mint az erdélyit, az is rég meghalt szegény; most talán Győrött lett volna egy újabb?! De hát valóban úgy van, az említett számokon világosan ez áll: I. évfolyam; pedig ráteszem az öreg fejemet, hogy ezek is tavaly jelentek meg. Ehol nil csakugyan ott van közbül „Győr, csütörtök, 1890. junius 19-én.“ Tehát ott lehet a bibe, hogy az V-ös szám kibukott a lap éléről. De lássuk csak tovább, meddig tart ez a megfiatalodás?! A következő (25.) szám junius 26-ról kelt; helyes! Az ezt követő 26-ik szám junius 3-án. No ezt megint nem értem. Hogy kő vetkőzhetik junius 26-a után junius 3-a?! De nézem tovább. . . A 27-ik szám junius 10-ről, a 28-ik junius 17-ről, a 29-ik junius 24-ről, végre a 30-ik junius; 31-ről van datálva. Per amorem Dei! már erre az ókulais leesett az orromról. Eddig úgy tudtam, hogy júniusnak mindig csak 30 napja van. Közbeszól a káplánom, hogy hátha szökő esztendő volt a tavalyi? No bezzeg, kaptam az alkalmon, hogy már egyszer én is mondhassak neki valamit; hát rádörmögtem, hogy szökő évben csak a februárius szaporodik meg, de akkor is csak 29 napja lehet. „Győrött a juuius hónap is szökő lehet“ felelt a lurkó 9.
