Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-25 / 4. szám
55 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 56 egyik sincs megelégedve. Amely elégedetlenségnek ügyes, de kissé túlzott és igazságtalan kifejezést ad a valóban egységes és reális irányú középiskolának egy erős és lelkesült védője az „Egyet. Közoktatásügyi Szemle“ lapjain, midőn az ilyféle középiskolákat tervezőkre czélozva, mondja, hogy „a gyökeres megoldástól irtózó kényelmes Opportunismus a benne magát jól érző érdekszövetkezeteken kívül csupán az ezektől félrevezetett naiv hívőket szokta kielégíteni; s ezeknek szánvák a „létezőhöz való alkalmazkodás“ és a „tényleges állapotból való kiindulás“ olcsó frázisai, melyek csak a bátor elhaladáshoz kellő irányelvek hiányát akarják leplezgetni.“ Már pedig e tervezetek némileg rászolgálnak erre a vádra, midőn a humán tárgyak kedvéért kiindulnak a tényleges állapotból s alkalmazkodnak a létezőkhöz, — a reális irány kedvéért pedig lehetőleg sokat vesznek föl ennek köréből. Ami lehet szép és — a hirtelen változásokat kerülvén — elméletileg tetszetős eljárás, de az bizonyos, hogy ama fentebb említett panasz, miszerint a középiskola sok fölösleges lommal terheli a tanulókat, igy még több alappal fog bírni. S ha van valami igaz a túlterhelés ellen hangoztatott panaszokban, igy az ezután is igaz marad. A testi nevelés számára pedig ily módon egyáltalán nem lehet kellő időt és alkalmat szerezni. De legkevesebb tekintet van a nemzeties irány kielégítésére, pedig szerintem ennek kívánalma a legjogosabb s a nemzeties szellem és gondolkozás az, mely középiskoláinkban a mostaninál sokkal nagyobb tért és sokkal több gondozást méltán igényel. Több mint valószínű, hogy, ha ilyen szervezetű középiskola valamikor életbe lépne, ezzel ismét nem lenne biztosítva az oktatás és nevelés sikerességéhez annyira kívánatos, sőt nélkülözhetlen állandóság; hanem tovább folynék a harcz, megújulnának a támadások, tovább is bizonytalan maradna az állapot, ami hogy mily károsan hat az iskola működésére, mindnyájan tapasztaltuk legközelebb a görög nyelv ügyénél s tapasztaljuk még most is. S azért bár én a humánus iránynak föltétien hive és a classicus nyelveknek szivem szerint barátja vagyok, s bár e tervezetek ezen irányban még mindig meglehetős tért biztosítanak: ilyen középiskolák életbeléptetését egyáltalán nem tartanám helyesnek és kívánatosnak, hanem szívesen belenyugodnám egy gyökeresebb átalakításba csak azért, hogy valahára egy szilárd és állandó középiskolai szervezetet nyerhetnénk, melynek keretében azután képes volna gyökeret verni a valóbau nemzeties szellem és gondolkozásmód s egy igazán nemzeties irányú oktatás és nevelés, amire legfőbb szükségünk volna. (Vége köv.) Boesos István, főgymn. tanár. Egy kis reflexió. Én nem tudom, vájjon én felejtettem-e el a logicát, vagy a logica törvényei változtak meg, de az uj embereket sokszor nem értem. E lapok második számában Fiilöp József ur azt a kérdést teszi föl, miért hogy a mllástanitásnak manapság nincsen sikere ? és csakhamar rá röviden meg is felel: mert rosszak a kézikönyvek. Furcsa . . . Nagyon furcsa!! Mig ezeket a kézikönyveket jóknak tartották és híven ezek szerint tanítottak, addig volt sikere a vallástanitásnak, pedig még akkor nem is különösen arra hivatott okleveles theologusok, hanem csak közönséges tanítók tanítottak. Van annak már több mint harmincz esztendeje, hogy tekintélyes egyházi férfiaktól hallom, miszerint vallástani könyveink roszak. Tóth Fereucz kátéja, a heidelbergi káté, a helvetica confessio, melyeket még az én tanuló koromban az egész collegiumon jó sikerrel végig tanítottak, ma már értéktelen hiábavalóságok, — és a sok derék férfiú közül még eddig nem találkozott, ki helyettük jobbat, valami használhatót készített volna. Ezt sem értem. Mint gazdaember azt tapasztaltam, hogy ha rósz a munkás, mikor a dolog roszul vagy sehogy sem megy, mindig az eszközöket, a körülményeket hibáztatják. A rósz munkásnak mindig rósz az eke, roszul jár a vonós, a föld vagy száraz vagy vizes, — ha roszul dűl a rend, nem jó a kasza, vagy nehéz miveletü a rét. Tartok tőle, hogy nálunk sem egészen a könyvekben van a hiba! A harczba készülő görög ifjú, midőn panaszkodott anyjának, hogy kardja rövid, azt a választ kapta: toldd meg egy lépéssel, és az ifjú a rövid karddal is jól harczolt. Egyébiránt megjegyzem, hogy én Fiilöp urat legkevésbé sem kívánom kellemetlenül érinteni. Mert ő még azt sem tudhatja, hogy tanításának lesz-e és minő sikere; ő csak elmondta, amit másoktól hallott, kiket ő tekintélyeknek tart. o AT fám« 4* Levél a szerkesztőhöz. Kedves Uramöcsém! Megengedi ugyebár, hogy igy szólítsam. Régi bizalmas viszony köt a Révészekhez; a tiszántúli nagyérdemű püspök úrral együtt deákoskodtunk a debreczeni anyaoskolában; boldogult jő atyjának „Figyelmezője“ pedig annak idejében épen oly kedves olvasmányom volt, mint most az Uramöcsém által szerkesztett hetilap. Kívánom, hogy Uramöcsém is sok éven át, jó erőben és egészségben szerkeszthesse a pápai újságot. Mint öreg ember, szeretek a régieken el-el gondolkozni; de emellett örömmel kisérem figyelemmel a jelenvaló dolgokat is. Fő büszkeségem kis könyvtáramban áll, melynek sorai között ott van a pesti „Protestáns lap“ harminczhárom kötete, ott a „Figyelmező“ kilencz évfolyama s most majd melléjök teszem az Uramöcsém által
