Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1891-09-13 / 37. szám

587 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 588 Ennek a szeretetnek, az egyházi közélet terén foly­tatott hű és lelkiismeretes munkálkodás elismerésének, de meg a tagoknak a főhöz való szoros tartozandóságának akart egyszersmind szerény kifejezője lenni az a serleg, melylyel a komáromi ref. egyházmegye emlékezetessé óhajtotta a mai napot a szeretve tisztelt esperes ur részére. De nemcsak ez emléktárgy, hanem az egy­házmegye papságának, tanítóságának, az egyházak képvi­selőinek — a szorgos nyári munka idő daczára is — tö­meges megjelenése az emlékünnepen mutatta azt a köz­­becsülést, melynek az ünuepelt részese. Az ünnepély lefo­lyása különben a következő volt: Kezdődött aug. 25-én délelőtt a komáromi ref. tem­plomban az ünnepélyre összesereglett számos tisztelők rész­vételével — kik között az egyházmegye lelkészein, taní­tóin, egyházak képviselőin kívül ott láttuk Főtiszt, s Mél­­tóságos Pap Gábor püspök, Nt. Czike Lajos tatai egyhm. esperest, Nagyságos Beöthy Zsolt bpesti egyetemi tanár s idősb. Szinyei József bpesti múzeumi könyvtárnok urakat fiaikkal; nt. Révész Kálmán pápai tlieol. tanár s még szá­mos világi urakat. A templomban Tóth Kálmán egym. e. aljegyző tartott az ünnepély alkalmához mért megható imát. Istenitisztelet után a kollégium nagytermében gyűlt össze a tisztelgő közönség, hol az ünnepélyt mélt. Beöthy Zsigmond e. megyei gondnok ur a következő alkalmi be­széd kíséretében nyitotta meg: Naqytiszteletü Esperes Úr, Igen tisztelt Uram! Még az is, ki közszolgálati kötelességeit csak egy­szerűen de híven teljesiti, méltó az emberek elismerésére és tiszteletére. Mennyivel inkább az, ki közszolgálati kö­telességeinek nemcsak egyszerűen, de tudománya s böl­csessége egész súlyával és az ügynek, melyet szolgál, lelki s testi erejét odaáldozó hűséggel tesz eleget. És mi a komáromi ref. egyházmegye tagjai, ezt az odaáldozó hűséget láttuk Főtisztelendőséged negyedszá­zadon át teljesített esperesi hivataloskodásában. A magyar reformált egyházban teljesített hivatali szolgálat ma már, midőn a jogok és kötelességek egyen­lősége szabja meg a társadalmi s politikai rendet, az or­szág állami functiójában is számot tesz; s épen azért a közhaza elismerésére is méltó az az egyházi szolgálat, mely nem csak az illető egyház érdekeinek, de az állami törvények rendeltetésének is megfelelőleg teljesittetett. Főtisztelendőséged pedig az egyház érdekeit bölcsen s hazafiasán tudta összeegyeztetni az állam érdekeivel. És ez bölcs és hazafias eljárás tette egyházmegyénk köz­­igazgatását olyanná, hogy Főtisztelendőséged nemcsak hí­veinek szeretetét és tiszteletét, de a mi egyházunkon kí­vül állók becsülését és tiszteletét is megnyerte: Ez a szeretet és tisztelet s hálaérzelmünk a hosszú és hű munkáért lelkesítette az egyházmegye tagjait arra, hogy Főtisztelendőséged esperesi buzgó és sikeres hiva­taloskodása negyedszázadi évfordulatán jubileumot ünne­peljünk s ekképen nyilvánítsuk egyszerűen ugyan, de refor­mált vallásunk puritanizmusához legjobban illő mély és igaz érzéssel hálánkat az apostoli hű munkáért, melylyel Főtisz­telendőséged egyházmegyénket negyedszázadon át boldo­gította. Első sorban nekem, mint az egyházmegye egyik eluökének jutott az a kedves kötelesség, hogy egyházmegyénk örömét s hálateljes tiszteletét ez alkalomból kifejezzem, de kifejezem ugyanazt a magam részéről is, ki évek óta szerencsés vagyok Főtisztelendőségeddel igaz szeretetben s békés egyetértésben az elnöki tisztet megosztani. És most fogadja Főtisztelendőséged ezt a billikomot, mint az egyházmegye tagjai szeretetének symbolumát, mindnyájunknak azzal az óhajtásával, hogy a jó Isten Fő­tisztelendőséged közhasznúságban s áldásosán töltött éle­tét terjessze az emberi kor legvégső határáig! Beszéde végén az egyházmegye szeretete és tiszte­lete jeléül a következő feliratú „Főtiszteletü Vályi Lajos ref. lelkész urnák, negyedszázados esperesi hivatalos­kodása emlékéül a komáromi ev. ref. egyházmegye 1891. szeptember 25.“ ezüst serleget nyújtott az ünnepeltnek, ki arra a következőleg válaszolt: Méltóságos Gondnok Ur! Mélyen tisztelt e. megyei Gyűlés! Ezerszer bocsánatot kérek, ha ez ünnepélyes perez hatása alatt csak is töredezett szavakban adok hangot ér­zelmeimnek. Méltóságod említi, hogy espereskedésem 25. évfordulója alkalmából ünnepélyt rendezett a komáromi ev. ref. egyházmegye közönsége. E nyilatkozat valóban megpirít; mert az érdemek, miket felsorolni méltóztatott nem enyimek, hanem az egyházmegyéé; igen az egyház­megyéé, mely kegyes volt irányomban, mely bár legjobb igyekezetem mellett, de — meg kell vallanom — a leg­nagyobb gyengeségekkel méltóztatott csekélységemet e fontos széken eltűrni; a dicsőség pedig, hogy 25 évig megtartotta e helyütt erőtlen szolgáját: a jó Istené. Jelen perezben az esperesi széken töltött 25 év, mint szigorú számoltató bíró — homlokán sötét redőkkel — áll előmbe, s feltárja előttem azon hiányokat, melyek em­beri gyarlóságomból születtek; s ha végig nézek hivata­loskodásom 25 évén; ennek minden napja, órája és per­­cze szigoruau vádol azzal, hogy igen sokat mulasztottam el, a mit meg kelle vala tennem, és sokat tettem olyat, mit mellőznöm kelle vala, úgy hogy elmondhatom Ezsjtlás­sál, „hogy a sok fogyatkozás meg nem számláltathatik.“ De nemcsak ünnepélyt rendez az e. megye 25 éves espereskedésemért, hanem még ezüst biliikommal is óhajtja maradandóvá, emlékezetessé tenni e napot! A billikom, a pohár, úgy a magán életben, mint val­lási tekintetben igen nagy jelentőséggel bir, mert vájjon ki ne esengene közülünk az öröm poharáért s ki ne óhaj­taná kerülni a keserűségnek poharát? De szenttörténelmi szempontból is nagy szerepet játszik a pohár; mert Írva van Mózesnél, hogy az izra­eliták fejedelmei 12 ezüst poharat ajándékoztak az oltár­hoz — s a mennyei jelenések könyvében a 24 vének ké­zibe ezüst poharak adattak. A pohár 25 éves espereskedésem tartama alatt szin­tén igen jelentékeny volt rám nézve, a mennyiben jól végzett munkám után az önérzet és nyugodt lelkiismeret isteni nedűvel megtöltött poharából mennyei gyönyörér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom