Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-09-06 / 36. szám
573 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 574 sokképpen el is vették. Ennek okáért determináltatik, hogy mind superintendens, mind generalis nótárius, mind seniorok kiki a magok dolgaihoz lássanak és más tisztibe magokat a kánonok ellen avatni ne merészeljék, hogy az ilyen állapotból confúsiók és alkalmatlanságok ne következzenek. 6., Ha a senior a maya districtussát elhagyja és másba megyen lakni, séniori tisztitől akkor megváljék és helyette más választassék. Mely végzésre alkalmatosságot szolgáltattak azok a hátramaradások, melyek lettek abból, hogy Veresmarti Péter, kecskeméti esperest lévén, Fiilöp- Szálláson, — Patai Sámuel, a tolnai esperest, Patajban — és így mindkettő a maga tractusán kivlil lakott. 7., Megtétetvén a superintendens, tekintetes curator, Gyürky István, úr és a tétetendő generalis nótárius a bécsi ágensnek Írjanak, hogy az 1734. 21. Okt. királyi rendelés szerint az uj superintendens névszerint praesentáltassék az udvarnál. 23. Junii a voksok felszámi áltatásokra kinevezett személyek munkájukat elvégezvén, visszajöttek és jelentették, hogy a voksok négy személyekre mentek, de ezek között legtöbb ment körösi prédikátor Helmeczi Istvánra. Közli Moros Gyula Róma és a nevelés.*) II. Miután láttuk, hogy a protestáns tanuló saját szárnyain az értelem és világosság legmagasabb légkörébe emelkedik és csüggedetleniil halad dieső rendeltetése felé: fordítsuk most már figyelmünket a római kath. tanulóra; gondolkozzunk és szánakozzunk annak lealázó helyzetén. A római kath. tanuló ugyanazon fényes tehetségekkel születik, mint a protestáns; teremtője őt is ugyanazon szellemi tehetségekkel ruházza fel, mint protestáns felebarátját; Isten keze az ő keblébe is ugyanazon ösztönöket és nemes vágyakat plántálta be, mint amazéba. Látszólag őt is épen úgy küldik iskolába, mint a protestáns gyermeket, hogy ő is részesüljön úgy nevezett „nevelésben“. Ezt a szót először ő is igazi értelmében veszi; jár iskolába azon reményben, hogy oly szellemi magaslatra fog jutni, amilyenre értelme és törekvése engedi. Szive örömtől dobog, midőn a világosság és tudomány legelső sugarait meglátja; előrehaladásában minden lépésnél nemes büszkeséget érez; vágyik tanulni többet és emelkedni magasabbra; ő is szárnyakra kap, s mint a fiatal sas repül fölfele. De itt kezdődnek a római kath. tanuló csalódásai; mert meg van ugyan engedve neki, hogy emelkedjék, de amint a pápa lábaival egy színvonalra emelkedett, mindenfelől fenyegető, haragos kiáltások hangzanak felé: „Megállj, megállj! A szent pápa lábainál félj ebi) ne e/mel*) Chiniqui művének (Ötven év a róm. kath. egyházban) XII. ejezete. kedj! . . . . Csókold meg ezen szent lábakat .... szakítsd félbe felfelé repülésedet! Jusson eszedbe, hogy az ismeretnek, tudománynak és igazságnak egyetlen forrása a pápa! .... A pápa ismerete a tudás és világosság azon legvégső határa, melyhez az emberiség eljuthat.... Neked nem szabad tudnod és hinned olyat, mit ő szentsége nem tud és nem hisz. Megállj, megállj! Ne menj túl a római főpap értelmi láthatárán egy lépéssel sem, hiszen ő benne van az igazi ismeret, mely megfogja váltani a világot!“ Azt kérdezheti valaki, hogy: hát Róma már nem mutatott fel a tudomány minden ágában nagy embereket? En mint már előbb is, úgy most újra azt felelem, hogy igen is mutatott. Róma egész sorát tudja felmutatni a tudomány egén ragyogó fényes csillagoknak; ott vannak a Copernicusok, Galileik, Pascalok, Bosuet-k és Lamenais-k stb. De Rómának soha sem tetszett az, hogy ezen szellem-óriások azon homályos észkörön felülemelkedtek, a hol a pápa, az emberi értelem ezen non jtius ultrája (netovábbja), lábait csókra kinálgatja ; és ezek merészségükért 1 akoliak is mindenkor. Galilei 1603. június 22-én, a pápa rendeletére kiadott halálos Ítélet kikerülése végett térdre borulva, sajátkezűig irta alá a következő nyilatkozatot: „Visszavonom, megátkozom és utálattal vetem meg azon tévedést és eretnekséget, hogy a föld mozog stb.“ Ezen tudós férfin megaláztatva, kénytelen volt esküvel erősíteni, hogy a földnek a nap körüli mozgása a legnagyobb hazugság. íme Róma ezen óriás sasának a pápa ollója szárnyát szegte. íme ezen magasztos szellemet összezúzva, bilincsbe verve Róma egyháza amennyire lehetséges volt, elhallgattatta. De Isten nem engedte, hogy a pápának, a világosság és igazság ezen engesztellietlen ellenségének véres kezei ezen szellem-óriást egészen elhallgattassák. Galileinek még maradt annyi ereje, hogy felkelve igy szólhatott: „És mégis mozog a föld!“ A csalhatatlan VIEL Orbán pápának a föld mozgása elleni csalhatatlan határozatát ellenjegyezték: Felia, Guido, Desiderio, Antonio, Bellingero és Fabricio bibornokok. A decretum igy hangzik: „A Jézus Krisztus nevében és az 0 tekintélyénél fogva, melynek teljessége székel az 0 helyettesében a pápában: azon állítás, hogy a föld nem a világ közepe és hogy az naponként megfordul, képtelen, bölcsészetiig hamis és téves hit.“ Mily dicső dolog a római pápára nézve, hogy ő csalhatatlan! Csalhatatlanul tudja, hogy a föld nem mozog a nap körül! S mily boldogító a római katholikusokra nézve, hogy őket ily csalhatatlan lény kormányozza és tanítja. Csodálatos, két hires jezsuita csillagásznak Lesueurnek és Jacquiernek azon fentebb idézett csalhatatlan határozat következtében nyilvánuló ezen alázatos hódolata : „Newton ezen három könyvében összegezi a föld nap körüli mozgásának elméletét. A szerző állítása csak a saját elmélete folytán magyarázható ki: annál fogva, mi kénytelenek voltunk nem a mi saját meggyőződésünk szerint járni el. De kijelentjük, hogy a római legfőbb áldozó pap
