Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-07-19 / 29. szám
451 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 452 szén igy szabad kezet nyújtunk a kérvényezésre minden egyháznak, mert melyik van megelégedve? Ha eddig sem folyt be rendesen a közalap jövedelme, no, igy aztán halálra unhatná magát a sególyosztó bizottság, a missionáriusok meg várhatnák az égből a mannát! Tény az, hogy a mi egyházunk oly különböző viszonyok között áll fenn, hogy az egészet egy kalap alá vonni nem lehet. S épen azért, mert ezt a törvényjavaslat is elismeri „az egyházi adóról“ szóló negyedik rósz indokolásában (pl. 66), szinte csodálkozom a felett, miért látta a bizottság szükségesnek vagy helyesnek az egyetemes adózási rendszert, más adónemek kizárásával, csak a közalapra terjeszteni ki? Be kell látnunk, hogy a közalap is adó, s a mi más egyházi adóra nézve a speciális, localis viszonyok mellett lehetetlen, erre is csak az. Ha ehez még hozzá veszem azt, hogy a „család fentartási ezredrész“ elve szerint pl. a pápai egyházmegye bakonyi részében egy családfő sem kötelezhető jogosan 20, sőt 15 krnál többnek fizetésére, mert családfenntartása 150 - 200 frtnál többe nem kerül; a „módosabb“ helyeken a kellő mérték nem vihető keresztül; ha meggondolom, hogy így a közalap nem felelhet meg hivasásának: meggyőződésem csak erősbül. Ezért, mint viszonyainknak meg nem felelő, azokra nem alkalmazható intézkedéseket, a törvényjavaslat 269—270. §-ait törlendőknek vélem s tartalmuknak is némileg megfelelőleg, helyettük ezeket igtatnám: „A közalaphoz minden családfő köteles oly mértékben járulni, mint azt illetékes presbyteriuma a helyi viszonyoknak megfelelőleg alkotott s az egyházmegyei elnökség által megerősített kulcs szerint meghatározta. „Az egyházközségek által befizetett járulék, lélekszám szerint 5 krnál kevesebb nem lehet. „A közalapi járulékoknak az egyházmegyei közigazgatási pénztárba befizetéséért az eg}Tházközségi, illetve egyházmegyei világi elnökségek, mint egyházi közigazgatási tisztviselők felelősek. „A közalapi járulékok az egyes egyházközségek által más adókkal együtt is kivethetők, de meglevő alapból nem fedezhetők.“ E javaslatom már az általam elmondottakban is nyer indokolást. He hiszen ez nem is javaslat, hanem több, általam is négy egyházmegyében ismert eljárás rajzolatja. Hát ezeken kívül hány lehet? Az egyházközségekről meg nem is szólok, oly sok van, hol a közalapi kezelési szabályok teljesen mellőztetnek, s a járulékok mint közigazgatási költségek fizettetnek, sőt még az A. G. ur által igen-igen helyesen publikált hamis presbyteri jegyzőkönyvek sem készíttetnek el, mert az a fáradság . . . felesleges. Én magam is teljes erővel e praktikus eljárást támogatom: sok haszon nélküli munka mindig felesleges. A hátralékok behajtatását nemcsak a közalapnál, de bármely egyházi adónál, a helyi eljárás után, az egyházmegyei gondnokok kezébe tenni le, s az esperesekről levenni ezen hivatalukat alacsonyitó tisztet épen ezért feltétlenül szükségesnek tartom. Az adózási rendszer e neme mellett a járulékoknak csak egyszeri kivetése alkalmával kell küzdeni a lelkésznek az egyházak legkevesebb 90()|()-ában. Megszokottá válik az egyházi adó némi emelése, elfeledik, mert nem hallják a nevét. S ha aztán, ilyen légkörben élvén, kap bármelyik egyház segélyt, annak meg lesz üdvös hatása. Mondom, segélyt, mert ez a mostani segélyezési rendszer nem helyes, s épen ez a második oka a közalap népszerűtlen voltának. Ha az adóztatási rendszer elvi megváltoztatására nézve semmi nehézség nem áll fenn, annál nagyobb akadályokkal kell megküzdeni a segétyezés ügyének helyes megoldását illetőleg. Az u. n. tőkekamat segélyezés behozatala, a missióügynek a közalap jövedelméhez képest túlságos kiterjesztése által már le van kötve a segélyezésre konventi szabályrendelettel megállalapitott összeg, annyira, hogy, mint a f. évi konvent j.-könyvéből bárki láthatja, a végrehajtó bizottság elveszti fejét a zűrzavarban. Ezeknek egyoldalú feloldását sürgetni képtelenség. Meg kell abban nyugodni, mint változhatatlanban. —He ne gondolja senki, hogy az a nyugalom teljes legyen. Látjuk, hogy a segélyezés már ez évben a legmegszoritottabb körben mozog, s az évenként még szabad rendelkezés tárgyát képező összeg a lekötés által csökken, uj jövedelmet pedig csak a tőkésített 25"/„ kamatja biztosit. E jövedelmi forrás ez évben is túl terhel tetett. Ezeket figyelemre méltatva, kedve volna az embernek magasztalni a tőkekamat-segélyt nyert egyházak szerencséjét, a többire, a szükséget e 8. évtizedben szenvedőkre pedig gyászos keresztet vetni.
