Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-06-21 / 25. szám
389 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 390 kézségeket, lia a megvizsgálást is belevonjuk a keretbe; osztom még akkor is, ha a megvizsgálás már faktum, de a szószéken mondandó imádságok és alkalmi predikáczió jó egy órát, a hiterősitési szertartás egy második, az úrvacsorái ágenda egy harmadik, s végre a sz. jegyek kiosztása egy negyedik, esetleg egy ötödik órát vesznek igénybe. Nálunk ez utóbbi eset második ünnepen, jó templomos nép mellett sem igen szokott megtörténni, mert aki csak teheti, első ünnepen járul az ur asztalához; második ünnepre csak a házőrzők maradnak. — De föltéve, hogy népes gyülekezetben, vagy vélekedésem szerint való konfirmálás esetén kisebb egyházban is akadna annyi úrvacsoráié, hogy a jegyek kiosztása jó egy órai időt igényelne: kérdem, micsoda főben járó bűnt követnénk el Isten, vagy az emberek ellen azzal, ha predikácziónkat, szertartási beszédeinket, imádságainkat kissé kurtábbakra szabnék a szokottnál? Azt hiszem. Isten könnyen megbocsátaná e bűnünket már csak azért is. hogy a rögtöni nrvaesorálással mintegy a pecsétet is ráüttetjük országa uj önkéntes tagjaival hitvallásuk- s fogadástételükre. Az emberek, akiknek nagy része manapság már nagyon furcsa mottót hangoztat a hosszú predikácziók ellen, no azok — úgy hiszem — még könnyebben megbocsátanának, mert bizony szívesebben végighallgat és néz akármelyik is közülük egy hosszabb, változatos cselekvéuyt, mint egy valamivel rövidebbet, de nem oly változatosat. A „varietas delectnt“ elv ezen esetben is érvényt szerez magának. Ha mindezt tekintetbe veszem s a mellett a kifejeztem feltételekre gondolok, nem tudok olyan „épen nem kívánatos“ dolgot látni abban, hogy a konfirmácziót pünköst második napján tartsuk meg. Nem látom azt az épen nem kívánatosat annyival inkább, mert egy másik, szerintem fölöttébb kívánatos dolog azt diktálja, hogy — ha csak lehet — akkor tartsuk meg és mert ezzel a konfirmálási idővel sok helyütt jobb rendet, több ékességet lehetne behozni a hiterősités ünnepélyébe az eddigi rend- és ékességnél. Szolgálati helyemről veszem fel a példát. Az anyaegyház mellé két leány- és egy csomó fiókegyház húzódott még akkor, midőn a régi mater-eklda egyházi épületeitől megfosztva, a nagy nyomás által megtörve, katholizált. Ezek fennálló viszonyai közül most csak arra mutatok rá, hogy a lelkész a pünkösti úrvacsorát régi tisus szerint a következő sorrendben szolgáltatja ki: áldozó csütörtökön a közelebbi-, „exaudi“ vasárnapon*) a távolabbi leányegyházban, pünköst két napján az anyagyülekezetben. Ebben aligha talál bárki is rendellenes dolgot. De bezzeg találhat már abban, hogy a leányegyházak úrvacsorához készülő gyermekeinek megvizsgálása és konfirmálása az urvacsorálást, illetőleg az istentiszteletet megelőző órában alig két-három egyháztag jelenlétében a praeorans-lakon, vagy az iskolában szokott megtörténni. Erre, nem hinném, hogy akadna ember, a ki helyeslőleg bólintgasson. Az már megtörténhetik, hogy valaki ilyen mondást koczkáztat meg: hm, könnyű ezen segíteni más konfirmálási idők mellett is. nemcsak a pünkösti mellett. Vegye nyakába az a lelkész az áldozó csütörtök előtti hét valamelyik köznapján azt a két falucskát, vizsgálja meg délelőtt az egyik, délután a másik gyülekezet növendékeit, „rogate“ vasárnapon*) meg tartsa meg ugyanabban a rendben a hiterősúést. Az ilyen közbeszólás valahonnan a kerület vagy az ország másik széléről legkevésbé sem látszik olyannak, hogy czélja kivihető ne volna. De — hic Rhodus. Itt nehéz volna arra a nótára olyan nagyokat ugrani. Nehéz első sorban a lelkészre tekintettel. Ha ugyanis jó idők járnak, a távolabbi leánygyülekezetekbe nagyon üdvös szép csendes lépésben menni, különben az a jő döczögős ut még a lelket is kirázza az emberből ; ha meg Jupiter pluvius köszönt be. akkor volt rá eset, hogy az úrvacsorát osztani indult lelkész a jó négy ló húzta kocsit szépen a kátyúban hagyva, az apostolok lovain juthatott el csak nagy nehezen déli 12 órára a faluba, hol a hívek jóformán azon törték már fejüket, hogy talán jobb volna először megebédelni s csak azután vacsoráim s esetleg meg is cselekedtek. De tegyük fel. hogy a lelkészben volna még elszántság, hogy egyszer helyett háromszor tegye meg ezt az élvezetes utat -- ott a mater ekkla. Az. ha Róma valamennyi szentje megy is rajta közbenjárni, még akkor sem engedi a papját több vasárnapra filiáinak. mint a mennyire a régi megegyezésnél fogva muszáj: hatszori úrvacsoraosztásra. Pedig hát még arra sincs kilátás, hogy a fontemlitett. nagy tiszteletnek örvendő férfiak, kis- és nagyasszonyok ide ránduljanak hozzánk (hol a tömjénfüstből vajmi kevés jutna nekik) csak azért, hogy nekünk jámbor eretnekeknek jó rendbe hozzák a szénánkat. így hát a fent hangoztatott vélekedés kárba veszett reánk. — s ugyanilyen okoknál fogva talán mindazon egyházakra nézve, melyek helyzete a miénkhez hasonló. •— Ennélfogva már vagy azt mondjuk,, hogy „legyen úgy mint régen volt,“ vagy elfogadjuk az ajánlottam expedient, mely szépen megoldaná, esetleg kettévágná ezt a gordiusi csomót, rendet hozna ebbe a bábeli rendetlenségbe. A lelkész ugyanis pünköst előtt, valamelyik alkalmas köznapon sorba vehetné a filiákat s megtarthatná a növendékekkel az előre meghirdetett vizsgálatot a gyülekezeti tagok jelenlétében, — tehát épen úgy, ahogy az anyaegyházban és ahogy a rend követeli. — Pünköst második ünnepén a vizsgát kiállott növendékek az elöljárók feiséretében mind az anyaegyház templomába vonulhatnának. hogy ott a hiterősités megtörténte után nyomban éljenek a sz. jegyekkel is Ha már eddig eljutottam, elmondom még, mit szeretnék én az első urvacsorálásnál föltámasztva látni ? Föltámasztva abból a sírból, amelyben a XIII. század óta**) tökéletesen eltemetve pihen. Nem kerítek nagy feneket a dolognak. Amit én hamvaiból phőnix madárként *) Az áldozó csütörtök előtti vasárnap. **) V. ö. Schenkel i. m. III. kötet 625 1. Manchot: Kuss. 25* *) Az áldozó csütörtök utáni v. pünköst előtti vasárnap.
