Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-06-14 / 24. szám
377 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 378 Horváth János volt n. rákosi lelkész elhuny tát, kinek emléke jegyzőkönyvileg őriztetik meg. •— A helyébe választott lelkész állásában megerősittetett. Következett az adományok felolvasása. 0 Felsége, koronás Királyunk neve is az adakozók sorában volt említve. kit gyűlésünk neve említésekor megéljenzett s legmagasabb ajándékáért köszönetét szavazottlegmélyebb hódolatát fejezte ki. Majd az egyházlátogatás eredményéről tett esperes úr jelentést. Örömmel fogadta gyűlésünk a gyülekezetek törekvését, melyet úgy az erkölcsi mint az anyagi téren kifejtettek. A szabolcsi lelkészértekezlet indítványa tudomásul vétetett. — A n. rákosi gyülekezet a szathmári „Testvéri Szózat“-ot pártoló feliratot terjesztett az e. m. gyűlés elé, melynek felolvasása után különféle vélemények merültek fel. Végre az lett a határozat, hogy a konventi képviselők választása tartassák fen jövőre is a presby téri unióknak ; a felsőbb egyházi hatóságok tagjainak és azon hatóságok tisztviselőinek választásánál, minden egyház adjon annyi szavazatot, ahány rendes lelkészi állomást tart fen. Előfordult egy vallássérelmi ügy is, elkeresztelés miatt. A lelkész utasittatott, hogy a konventi utasítás szerint járjon el. Több kisebb ügy elintézése után a gyűlés befejeztetett. — Lelkészértekezletünk nincs s úgy látszik ennek szükségét senki sem érzi, mert egy hang sem emelkedett érdekében. Spectator szavai tehát itt a hegyek között is pusztában hangzottak el. Pedig a gyűlés folyamán nagyon is meglátszott, hogy előzetesen az ügyek nem beszéltettek meg. Különben ez most úgy is lehetetlen lett volna, mert a gyűlés tárgyai körözve nem lettek. Lelkészi értekezlet, jöjjön el a te országod! Csiszér András ref. lelkész. Rajz egyházkerületünk életéből. (Közgyűlésünk, azok székhelye, vezéreink, zsinati tagok kijelelése, nőnövelde.) Mivelhogy az egyházkerületi gyűléseknek Pápán tartása számtalan kerületi határozattal ki van mondva, ennélfogva a szent atyák, ha csak szerit tehetik, nem Pápára gyűlnek egybe, ahol legjobb helyen, de a főiskolai ifjúság tanúságára gyüléseznének; Komáromba sem, hol a püspöki székhely van, de ahova nehéz eljutni, hanem egybegyülnek legszívesebben Székesfehérváron, ahol meg kell adni, ami szegény egyházmegyéink küldöttei legjobban is gyülésezhetnek, van elég szálloda, elszállásolásra nem szorul senki, a „Királyban“ kapni jó drága közebédet, a „Sas“-ban pedig esténként a napi fáradalmak után jól lehet pihenni, s ezen két szállóhelytől oly messze van a reform, egyház temploma és tanácsterme, hogy mire a gyűlés tagjai a szállodákból netaláni bűnös lélekkel elzarándokolnak a tanácskozó asztalhoz, akkorig bucsujáráshoz hasonló vezeklést cselekesznek. Amíg egyházkerületünk főgondnoka Magyarország miniszterelnöke volt, és az állami nagy gondok őt Budapesthez nagyon lekötötték, az a körülmény, hogy ő a fővárosból a közeli Székesfehérvárra legkönnyebben utazhatott, döntő ok szokott lenni arra nézve, hogy kerületi gyűléseink Székesfehérváron tartattak legtöbbször; de amióta a kormányelnökségről lemondott és lett a haza bölcsévé és egészen a mienkké, hiszsziik, hogy ő mindenkor szívesen jön Pápára, hol a kerület szellemi központja van. Érdekes, hogy azelőtt Székesfehérváron a megyeház kapui nyíltak meg előttünk, most zárt kapuk előtt kell ott naponként eljárnunk; az igaz, hogy ez minket azért Székesfehérvárhozi vonzalmunkban nem gátolt, kegyelmes főgondnokunk pedig jobban is szereti, ha valamely helyen nem rideg tüntetésekkel háborgatják, hanem övéi szeretettel fogadják! Múlt heti kerületi gyűlésünknek a zöld asztalnál szép rendben letárgyalt dolgairól minek Írjunk, ékesen szólnak azokról majd a jegyzőkönyvek, e tárczánkban csak az események és élményekről emlékezünk. Nagyszerű emberek a mi vezéreink! Köd lehet előttünk, köd lehet utánnunk, de ha Tisza Kálmán közöttünk van, az ő kormányzói bölcsessége és lánglelke eloszlatja egy beszédjével. Minden főpásztori erényekkel ékeskedő püspökünknél pedig az a derék dolog, hogy bármily sokszor lehet róla hallani, hogy gyengélkedő, csak kerületi gyűlésnek kell lenni, akkor ő biztosan megerősül, mint a jó hadvezér az ütközetre. Érdekesek azok a dictiók és felköszöntések is, melyek a közebéden tartattak. Tisza Kálmán olyképpen lett felköszöntve, hogy ámbár a dunántúli egyházkerület világi férfiakban szegény, de hála Isten, az ő nagysága a sok hiányt mind pótolja. Nekünk pedig az a megjegyzésünk, hogy ámbár egyházkerületünk nem szegény, legalább számbau, buzgóságban és áldozatkészségben világi férfiakat illetőleg, de Tisza Kálmán nagysága abban áll, és nagyságát az mutatja, hogy őt a mi fejeinknek koronájává más kerületből is megválasztottuk, meglátva az ő nagyságát a távolból is, és a jövőjében is, noha nem a mienk volt, talán azon örök törvénynél fogva, hogy a nagyságot és magasságot azok nem tudták mind meglátni, akik közvetlen közelében voltak. Reméljük, hiába is próbálták őt tőlünk visszaválasztani, mert mi megnyertük az ő elsőségét! Közös fejünkké és vezérünkké azonban idő múltán legyen majd. Nagyszerű volt, mikor, a gyűlésen főpásztorunkrói szellemes főjegyzőnk Vályi Lajos bátyánk sajnálattal említette, hogy valamely bizottsági ülésen püspök ur beteg
