Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-14 / 24. szám

379 DUNÁNTÚLI PEOTESTÁNS LAP 380 ség miatt nem elnökölhetvén, helyette neki volt szeren­cséje elnökölni! Alkalmasint érezte is főjegyző urunk az ő ártatlan szavainak félremagyarázható voltát, ennélfogva mikor ke­rületi központi ügyészünk Darányi Ignácz úr lelkesen jfelköszöntötte püspökünket, teljes szívvel osztozván ő is a püspök úr irányábani jó kivánatokban, sietett a közfi­gyelmet kerületünk világi nestorára Beöthy Zsigniond úrra, -ez érdemekben megőszült, múlt évben megünnepelt jele­sünkre átvinni, kiemelvén érdemeit, hogy: „a közbizalom folytán az egyház vállaira sok terhet rótt.“ Közgyűlés csak délelőtt tartatván, alig hogy vége lett a közebédnek, mindenki iparkodott haza utazni, csak a zsinati tagokat kijelölő conferentia tartott még vissza egynéhány tagot. Mikor arról volt szó, hogy legyen-e kijelölés vagy sem, sokan féltek, hogy belejöhetnek a jelöltek sorába, sokan pedig talán attól féltek, hogy kimaradnak s meg­állapodásra jönni nem tudtak, akartuk indítványozni, hogy akik egyáltalán nem akarnak tagok lenni, azok nevezzék meg magukat és ezen személyileg érdektelen férfiak le­gyenek illetékesek a zsinati tagokat kijelelni! Mindenesetre első sorban az egyházkerület és főis­kola vezérférfiait kellett volna a hat-hat első helyre ren­des tagokul kijelelni; de csakis azokat, akik körülmé­nyeiknél, vagy hivatalos állásuknál fogva a zsinat ülésein mindvégig jelen lehetnek, a másik hat-hat egyházi -és világi egyént pedig megyénként felosztva kellene je­lelni azon férfiak közül, akik egyházmegyénként buzgók, tevékenyek és érdemesek. Attól félünk, hogy majd nem igy lesz, hanem úgy, liogy az abrudbáuyaiak módjára összeáll két három egy­házmegye, és a maguk embereit legtöbb számban jelelik és választják is meg; pedig nem arról van sző. hogy azok mind oda valók ne lennének, hanem arról, hogy mindegyik egyházmegyében van érdemes és hivatott egyén arra, hogy a zsinati tagok között egy-egy szerény póttagként kijelelhető lenne, s az ily kijelölés minden egyházmegyé­ben kielégítené a jogos és méltányos követelményeket. Majd el is felejtettük, hogy volt consistorium is, ahol a körül forgott a kérdés, hogy az Uj szőleje helyett a Noé tőkéjét szerető pap mily büntetést érdemel? Es régül felemlítendő, hogy gyüjtettek alapítványok is a kér. nőnöveldére; a többek közt egy fényes egyházban 8 írt 20 kr, melyet püspök úr takarékpénztárba is he­lyezett. No de nem tesz semmit, elég az. hogy a legkisebb, de jókedvű adakozót is szereti az Isten. Meg vagyunk győződve, hogy Pápa méltó lesz arra, ha keblében a nőnövelde felállittatik, mert az egyház és egyesek már is ezereket alapítottak, s az áldozatkészség még bizonyára növekedni fog! Istvánffy Bertalan. Könyvismertetés. Enekügyi előmunkálatok. III. és IV. füzet. Kiadta Fejes István egyetemes biz. elnök. 8r. (Folytatás.) Egyike — mondhatni azon legszebb zsoltároknak, melyek az Urban való örvendezést igazán szívhez szólóan fejezik ki, a XXXIY-ik. Itteni átdolgozása elég sikerült; az egészen végig ömlő melegséget szinte érzi az ember, de alakilag még van javítani való rajta egyes soraiban. A ki egy kissé ismerős a költészet világában, azonnal észreveszi, hogy hol. Ugyanezt mondhatni a XXXV-ről is, melyben a zsoltáriró Isten védelmét hívja az ellenség el­len s kéri, hogy a gonoszt méltó Ítéletre vonván, segítse a jót diadalra s fényljék igazsága. A XXXVIII. zsoltár, melyben az iró, a bűntudatra ébredt, busongő zsoltárdalnok, zengi keserves panaszát s kéri Isten bocsánatát. — továbbá, a XXXIX — a 30-nak dallamára — melynek a földi, múlandó élet fölötti elmél­kedés képezi tárgyát s Írója még szólni sem kíván, nehogy ez által bűnbe essék és az úgy is rövid életet még in­kább megkeserítse, — végre a XLIII-ik, melyben az Is­tenre támaszkodó kegyes lélek az ő igaz Ítéletét hívja fel: e három egymásután közölt átdolgozás mind alakilag, mint tartalmilag sikerültnek nevezhető s javítani való alig van rajtok. Épen nem ilyen azonban, legalább véle­ményem szerint, a XLVII. zsoltár, mely pedig lendületes felhívás a föld népeihez a mindenség urának dicsőítésére. Hiszen az igaz, hogy a mostani szöveg felett nagyon is magasan áll. egyes kifejezései válogatottak is, de még sincs meg benne az az emelkedettség, mely egyszerre képes lenne foglyul ejteni a szivet, a mellett külalakjá­ban sincs meg az a tökély, a mi a füzet több darabjában. Azonban ennek oka úgy hiszem abban rejlik, hogy a mostani dallam szerinti rövid verssorok akadályozzák a szabadabb szár nyalást. A következő XCIV., OIL és GIV-ik zsoltárokról mél­tán lehet egyszerre beszélni. Különben kevés megjegyzés fér hozzájok. Az első — a 38-ik zsolt. dallamára -— erő­teljes könyörgés az Úrhoz, ítéletének gyakorlására a hi­tetlenek, gonoszok ellen, kik készek még mindentudását is kétségbevonni. Csendes megnyugvás zárja be az egé­szet az Istenbe vetett bizodaloni folytán. Ép ityen megra­gadó, áhitatteljes könyörgés a CII-ik zsoltár is, melyben a földi lét múló gyarló volta van élénk színekkel rajzolva szemben az erős, örök Istennel, kihez azért szorongva esedezik a busongó dalnok. A CIV. pedig, egy hatalmas dicsőítő ének a csodás hatalmú, teremtő, éltető Istenről, kinek imádására a nagyszerű természet is hiva-hivja a lelket. Mindhárom sikerült, költői felfogással átdolgozott darab s legfölebb néhány kifejezési és verselési korrek­­tiót kíván. Nem sokkal gyengébbek előbbieknél a GXVI. és OXVIII. zsoltárok átdolgozásai; de a kifejezésbeli szép­ség és verselési tökély nincs olyan, mint az előbbiekben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom