Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-06-14 / 24. szám
379 DUNÁNTÚLI PEOTESTÁNS LAP 380 ség miatt nem elnökölhetvén, helyette neki volt szerencséje elnökölni! Alkalmasint érezte is főjegyző urunk az ő ártatlan szavainak félremagyarázható voltát, ennélfogva mikor kerületi központi ügyészünk Darányi Ignácz úr lelkesen jfelköszöntötte püspökünket, teljes szívvel osztozván ő is a püspök úr irányábani jó kivánatokban, sietett a közfigyelmet kerületünk világi nestorára Beöthy Zsigniond úrra, -ez érdemekben megőszült, múlt évben megünnepelt jelesünkre átvinni, kiemelvén érdemeit, hogy: „a közbizalom folytán az egyház vállaira sok terhet rótt.“ Közgyűlés csak délelőtt tartatván, alig hogy vége lett a közebédnek, mindenki iparkodott haza utazni, csak a zsinati tagokat kijelölő conferentia tartott még vissza egynéhány tagot. Mikor arról volt szó, hogy legyen-e kijelölés vagy sem, sokan féltek, hogy belejöhetnek a jelöltek sorába, sokan pedig talán attól féltek, hogy kimaradnak s megállapodásra jönni nem tudtak, akartuk indítványozni, hogy akik egyáltalán nem akarnak tagok lenni, azok nevezzék meg magukat és ezen személyileg érdektelen férfiak legyenek illetékesek a zsinati tagokat kijelelni! Mindenesetre első sorban az egyházkerület és főiskola vezérférfiait kellett volna a hat-hat első helyre rendes tagokul kijelelni; de csakis azokat, akik körülményeiknél, vagy hivatalos állásuknál fogva a zsinat ülésein mindvégig jelen lehetnek, a másik hat-hat egyházi -és világi egyént pedig megyénként felosztva kellene jelelni azon férfiak közül, akik egyházmegyénként buzgók, tevékenyek és érdemesek. Attól félünk, hogy majd nem igy lesz, hanem úgy, liogy az abrudbáuyaiak módjára összeáll két három egyházmegye, és a maguk embereit legtöbb számban jelelik és választják is meg; pedig nem arról van sző. hogy azok mind oda valók ne lennének, hanem arról, hogy mindegyik egyházmegyében van érdemes és hivatott egyén arra, hogy a zsinati tagok között egy-egy szerény póttagként kijelelhető lenne, s az ily kijelölés minden egyházmegyében kielégítené a jogos és méltányos követelményeket. Majd el is felejtettük, hogy volt consistorium is, ahol a körül forgott a kérdés, hogy az Uj szőleje helyett a Noé tőkéjét szerető pap mily büntetést érdemel? Es régül felemlítendő, hogy gyüjtettek alapítványok is a kér. nőnöveldére; a többek közt egy fényes egyházban 8 írt 20 kr, melyet püspök úr takarékpénztárba is helyezett. No de nem tesz semmit, elég az. hogy a legkisebb, de jókedvű adakozót is szereti az Isten. Meg vagyunk győződve, hogy Pápa méltó lesz arra, ha keblében a nőnövelde felállittatik, mert az egyház és egyesek már is ezereket alapítottak, s az áldozatkészség még bizonyára növekedni fog! Istvánffy Bertalan. Könyvismertetés. Enekügyi előmunkálatok. III. és IV. füzet. Kiadta Fejes István egyetemes biz. elnök. 8r. (Folytatás.) Egyike — mondhatni azon legszebb zsoltároknak, melyek az Urban való örvendezést igazán szívhez szólóan fejezik ki, a XXXIY-ik. Itteni átdolgozása elég sikerült; az egészen végig ömlő melegséget szinte érzi az ember, de alakilag még van javítani való rajta egyes soraiban. A ki egy kissé ismerős a költészet világában, azonnal észreveszi, hogy hol. Ugyanezt mondhatni a XXXV-ről is, melyben a zsoltáriró Isten védelmét hívja az ellenség ellen s kéri, hogy a gonoszt méltó Ítéletre vonván, segítse a jót diadalra s fényljék igazsága. A XXXVIII. zsoltár, melyben az iró, a bűntudatra ébredt, busongő zsoltárdalnok, zengi keserves panaszát s kéri Isten bocsánatát. — továbbá, a XXXIX — a 30-nak dallamára — melynek a földi, múlandó élet fölötti elmélkedés képezi tárgyát s Írója még szólni sem kíván, nehogy ez által bűnbe essék és az úgy is rövid életet még inkább megkeserítse, — végre a XLIII-ik, melyben az Istenre támaszkodó kegyes lélek az ő igaz Ítéletét hívja fel: e három egymásután közölt átdolgozás mind alakilag, mint tartalmilag sikerültnek nevezhető s javítani való alig van rajtok. Épen nem ilyen azonban, legalább véleményem szerint, a XLVII. zsoltár, mely pedig lendületes felhívás a föld népeihez a mindenség urának dicsőítésére. Hiszen az igaz, hogy a mostani szöveg felett nagyon is magasan áll. egyes kifejezései válogatottak is, de még sincs meg benne az az emelkedettség, mely egyszerre képes lenne foglyul ejteni a szivet, a mellett külalakjában sincs meg az a tökély, a mi a füzet több darabjában. Azonban ennek oka úgy hiszem abban rejlik, hogy a mostani dallam szerinti rövid verssorok akadályozzák a szabadabb szár nyalást. A következő XCIV., OIL és GIV-ik zsoltárokról méltán lehet egyszerre beszélni. Különben kevés megjegyzés fér hozzájok. Az első — a 38-ik zsolt. dallamára -— erőteljes könyörgés az Úrhoz, ítéletének gyakorlására a hitetlenek, gonoszok ellen, kik készek még mindentudását is kétségbevonni. Csendes megnyugvás zárja be az egészet az Istenbe vetett bizodaloni folytán. Ép ityen megragadó, áhitatteljes könyörgés a CII-ik zsoltár is, melyben a földi lét múló gyarló volta van élénk színekkel rajzolva szemben az erős, örök Istennel, kihez azért szorongva esedezik a busongó dalnok. A CIV. pedig, egy hatalmas dicsőítő ének a csodás hatalmú, teremtő, éltető Istenről, kinek imádására a nagyszerű természet is hiva-hivja a lelket. Mindhárom sikerült, költői felfogással átdolgozott darab s legfölebb néhány kifejezési és verselési korrektiót kíván. Nem sokkal gyengébbek előbbieknél a GXVI. és OXVIII. zsoltárok átdolgozásai; de a kifejezésbeli szépség és verselési tökély nincs olyan, mint az előbbiekben.
