Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-24 / 21. szám

325 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 326 csekedhessék oly buzgó esperessel, mint a mienk; és adja az ég, hogy minden esperes ezen téren 25 évnél tovább működhessék és hogy mindnyájának fején ékeskedjék az elismerés koszorúja! Tejfalvy Márton. A környezet.*) (Részlet Drummond H. munkájából.) »0 benne lettetek teljesekké.« Pál. »Az Organismus akármennyi erőt használjon is fel valamely alakban, — az arányban van, egyenmértékü azon erővel, melyet kí­vülről vett magába.« Herbert Spencer. I. Biographiák olvasói észre veheti ék, hogy minden jól irt életrajz első lapjain a figyelem különösen két do­logra irányul. Először is megismerteti velünk a memoir tárgyának családját. A nagyszülők, sőt talán még ezek elődei is rövidesen lerajzoltatnak, fő jellemvonásaik kiemel­tetnek. Azután a szülők iratnak le körülményesen. Ezek­nek külsejük, testalkatuk, jellemük, hajlamuk és szellemi tehetségeik taglalva tüntetvék fel. És végül felhivatunk annak észlelésére, hogy atyjától vagy anyjától mily külö­nös tulajdonságokat örökölt a sarjadék. Hogy az elődök mily híven tükröződnek vissza az utódban, hogy mily titok­­teljesen vegyülnek benne az örökölt testi és lelki tulaj­donságok, és hogy bár váratlan, de mégis természetes eredménye az illető azok egyesülésének, - mindez oly gondosan ki van tüntetve, hogy végre azt látjuk, nem valami független lény nyel vau dolgunk: hanem inkább a sírba eltemetettek életének folytatásával, reorganisa­­t injával. Másodsorban pedig a külső befolyásokra tétetünk figyelmesekké, — milyenek: az iskolák, tanítók, ismerő­sök, otthon, anyagi körülmények, a tájék s majd azon idők vallási és politikai atmosphaeraja. Ennek mindnek meg­van a maga része az individuumnak azzá alakításában, a mivé lett. Eme befolyásokat csak azon esetekben nem mél­tathatjuk eléggé, amidőn nem láttuk, hogy mily hatalma­san alakították az elmét és a jellemet, és az élet folyá­sának milyen irányt jelöltek. *) Ezen czikk Henry Drummond »Natural law in the spiritual world« (a természeti törvény a szellemi világban) czimü könyvének egy fejezete. Drummond ur a glasgowi egyetemen a természettudo­mányok tanára. De nem csupán ezzel foglalkozik, vasárnaponkirit több­nyire munkás emberekből álló közönség előtt valláserkölcsi felolva­sásokat is szokott tartani. Mint előszavában mondja, barátainak ez sok fejtörést okozott. Sőt neki magának is eleinte úgy tetszett, hogy a tudomány és a vallás egymást kizárják, egyszerre velők nem fog­­lalkozhatik, később azonban az ellentétet mindig csekélyebbnek ta­lálta, majd azoknak egységét fedezte fel, — vagyis, hogy úgy az anyagi, mint a szellemi világban ugyanazon törvények működnek és ezen törvények megegyeznek, azonosok a keresztyén igazságokkal. Ennek bizonyítása a könyv czélja. mely rövid néhány év alatt 23 kiadást ért. Gs. L. Az individuumnak ezen kettős, szüleihez és körül­­ményeihez való viszonya nem csupán az emberi lény sa­játja. Minden élő organismust ezen két tényező tesz azzá a mi. Amidőn a természetbúvár valamely állat életét le írja, ugyanezeket tartja szem előtt. A biographia valóság­gal egyik ága a természethistoriának; és a biographus, a ki hősét ezen két ható erő eredményeként tünteti fel, épen oly szigorúan tudományos módszert követ, mint Mr. Dar­win „az állatok és növények a domesticatio alatt“ czimü tanulmányában. Mr. Darwin, Weismannt követvén rég kimutatta, hogy minden fejlődésnek két fő tényezője van, — az Organismus természete és föltételek természete. Illustrationkul mi a legmagasabb vagyis az emberi fajt választottuk, hogy ezen két tényező jelentőségét a legvilágosabban kifejthessük ; de azért nem szabad felednünk, hogy az embernek ezen irányadó befolyások alatt való fejlődése ugyan olyan, mint bármely más organismusé a természet kezében. Tehát egyetemes törvénynyel van dolgunk. Még teljesebb lesz azon vezérelvekről való fogalmunk, ha ezen tényezőknek általunk használt elnevezését a sokkal fontosabb tudomá­nyos elnevezéssel helyettesítjük. Amit a biographiában szülei befolyás alatt értünk, azt a biológiában öröklésnek nevezik; s mindazt, amit a második tényező magában fog­lal — a külső körülmények stb. — a természetbúvár egy, a környezet elnevezése alá veszi. E kettő, az öröklés és a környezet a legfőbbek az organikus világban. Ezek al­kottak azzá, a mik vagyunk. Ezen két erő életünk folya­mában megszűnés nélkül munkál. Es az, aki helyesen is­meri föl ezen befolyásokat; az, a ki tudja, hogy mennyire engedjen egyiknek, vagy másiknak: a ki a keletkező uj erőket tudja szabályozni, vagy a régiekhez alkalmazni s úgy irányozni azokat, hogy most összemunkáljanak, majd meg egymást ellensúlyozzák: az ismeri az észszerű sze­mélyes fejlődést. Megragadni folyton minden alkalmat a jobb és magasabb állapotra való jutásra, egyensúlyozni a benső rosszat valamely külső tisztább befolyással, egyszó­val alakítani környezetünket, az alatt az idő alatt, mig az minket alakit, ez a titka egy jól folytatott, sikeres életnek. A szellemi világban is az öröklés és a környezet azon befolyások, melyek alakítják és átalakítják a lelket. És különösen itt, a hol minden láthatatlan, ahol sok olyan, amit valónak érezünk helytelenül van definiálva, itt válik lényegessé az atmosphera gyakorlati fontosságát, a mennyire csak lehetséges, a természet életéből vett isme­retekkel tisztázni. Alig van valami, amit az emberek ke­vésbé ismernének, mint a szellemi élet föltételeit. A kép­telenség azon nyomasztó volta, melyet legtöbben érezünk. midőn megkíséreljük szellemi életünk tökéletetitését, ta­lán nem annyira a beteg akaratnak — a mit közönsége­sen visszautasítunk — mint a helyes föltételek tökéletlen ismeretének tulajdonítható. Nem vesszük észre, hogy a szellemi mennyire természetes. Mindig valami transcende­­talis után törünk; oly módszerek szerint próbáljuk töké­letesedésünket, a melyek természetellenesek és ép ezért hiában valók; és csupán ez eszmék teljes képtelen volta 21*

Next

/
Oldalképek
Tartalom