Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-04-26 / 17. szám
263 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 264 Harsányban, hanem Alvinczi akasztatá fel Veresmarti Illést!“ (mert hát jóformán ilyen ám az az unitárius történetírás!) — hanem hát az illető t. szerkesztő nem közölte ezt a nyílt levelemet, s mintán azt a volt szerkesztőt mi mind a ketten igen szeretjük, tiszteljük, én silentiumban hagytam az egészet, gondolván hogy hiszen adódik még arra alkalom, hogy én kedves Öcsémhez nyílt levelet írjak! Tovább dolgozgatván a régi énekek történetében, különösen a már készen levő Ének-Lexikon írása alkalmával a különféle gyűjteményeket egybehasonlitván, rájöttem s nyíltan ki is mondám, hogy a magyar irodalom történetében a réginek mondott unitárius énekeket sem példákul, sem példányokul felhozni nem lehet, nem szabad; mert azok nem egyebek, mint a régi kálvinista énekeknek csüréscsavarásai, a maguk dogmáihoz való alkalmazásai, sokszor e miatt ferdítései, s idegen nevek alá csempészései, s mind ez állításaimat élő példákkal is bebizonyitám, úgy hogy ha ezután valaki a XVI. század lyrai költészetét akarja recenseálni, az irodalomtörténeti igazság, a becsület és tisztesség érdekében tartozó kötelességének kell hogy ismerje, az elrontott, ferdített, fordított, csempészett régi énekek felemlitését! Hát .... az unitárius történetírás itt is kimutatá foga fehérít! ... és hogyan? . . . im elmondom, és ha mondom, jót állok érte az Isten itélőszéke előtt is. Ezelőtt két évvel kapok én Kanyaró Ferehez nevű Írótól egy levelet, melyben kér ő engem, hogy az énektörténeti irodalom érdekében szolgáltassak én ő neki adatokat, ő még kezdő fiatal ember, nagy lelki gyönyörűséggel olvasgatá az én e nemű munkálkodásaimat, különösen nagyon szeretné tudni, ha csakugyan Skaricza Máté forditotta-e az Erős várunkat, s igaz-e az, hogy azok az unitáriusok a régi énekeket elferdítették? Luther psalmusát II. János király neve alá csempészték? sat. sat. En utasitám a törekvő ifjút a tőlem megjelent dolgozatokra, kedélyesen oda tevén az én kedves veszekedő társam kifejezését, ilyenformán: ezekkel kiroppanthatja a nyakukat az unitáriusoknak, küldje csak Írandó czikkét a kolozsvári Prot. közlönybe, az enyimek is legtöbbnyire ott jelentek meg, — szolgálok máskor is szívesen, csak parancsoljon, kérem azonban egy példányt nekem is küldjön megjelenendő czikkéből. A czikk azonban nem jött, — várok jó ideig, de biz nem jón. Egyszer épen a Heltai nyomdájából kikerült unitárius énekeskönyv unicum példányára volt szükségem a kolozsvári ref. koll. könyvtárából, ezt kérve, egyszers-. mind kérdést intéztem az illető könyvtárnok úrhoz : megjelent-e már Kanyaró Ferencz ur dolgozata? s hogy ki legyen az a Kanyaró Ferencz? Az illető könyvtárnok úr megküldé a könyvet, és egyszersmind irá, hogy az a Kanyaró Ferencz egy törekvő ifjú unitárius tanár!!! Már kedves öcsém! azt ugyebár csak tudja, hogy én nem vagyok valami buksi-fejű; de biz mondom, rútul elszégyeneltem magamat! Uramfia! kálvinistának adja ki előttem magát a törekvő, énekirodalomban dolgozni akaró ifjú, — hozzám úgy ir, úgy kérdezősködik, hogy levele szerint kálvinistául kellett őt tartanom, ki az unitáriusok ferdítéseiről kér tőlem adatokat, s ime! kisül hogy unitárius ! Már most kedves Öcsém ! becses röpiratából is látom, hogy alaposan ismeri az unitárius történetírást, im tessék ebből megismerni az unitárius történetírót is! De van még egyéb is hátra: múltkor hogy kiugrattak a bokorból, s a bpesti egvli. lap 7. számában irtani egy némely dolgokat bizonyos uj hangról, következő héten kapok névtelen küldőtől ebnázolt (s ez által olvashatlanná tett) posta nyomással egy ilyen füzetet: „Téves nézetek az unitárizmus felől és vádak az unitáriusok ellené1 Hát én Istenem! én amit róluk ott irtani, azt a tulajdon könyveik, tauitásaik, bevallott dogmáikból Írtam, ezekből győződtem meg, hogy az a sana ratio oly nagy közbevetést csinált közöttünk, mint Lázár és a gazdag között az evangyéliomi példázatban. Ez cselekedte azt az engesztelhetlen gyülölséget, a magyar kálvinista egyház úttörőivel való csufondároskodást, az öndicséret kétes illatú tömjénezéseit, s vezette őket immár oda, hogy daczára az általuk folyton emlegetett „testvér‘ szónak, tolunk oly nagyon messze, és a zsidókhoz oly közel állanak, hogy ha az ember voltaképen néven akarná őket szólítani, keresztény zsidókul kellene nevezni, mert csakugyan tény ez a nevezet. Hanem hát az uj hang-va, még más válasz is jött, a „Magvető“ rá követüező számában Írtak rólam egy olyan karis-maris-t (elegy-belegy), a milyennek ők nevezték Nagy- Harsányban az evangélium Krisztusának tanításait, (nem tudom, ha nem Kanyaró ur kanyarítá-e ?!) mely után a sana ratio consequeutiája szerint nem következik egyéb, mint a mit Dávid cselekedett Akis király udvarában (ISám. 21: 13.) melyre aztán 0 Felsége legmagyarabbpüspöke elmondhatja a 14. vers szavait! Gyom a, 1891. ápril 9. Kálmán Farkas. EGYHÁZI ÉLET. A közelebb összeülendő zsinat becses figyelmébe. (Vége.) 6. A 121 és 123-ik §§-okban szépen meg van írva, hogy miként viseltessék a lelkipásztor hallgatói és a tanító irányában; de viszont, arról, hogy ezek miként viseljék magukat a lelkész irányában, —sehol egy szó sincs! Innen van. hogy Szász Károly püspök ur szerint: (lásd Szentgyörgyi József csarnotai lelkész-tanító jubileumán 1890 augusztus 24-én elmondott beszédét, — megjelent a „Prot. Pap“ ez évi januárhavi füzetében.) „A pap
