Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-04-05 / 14. szám
211 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP 212 és magasztalás az unitárizmus és annak férfiai mellett, de erős támadás, átalános ócsárlás s részben metsző gúny a kálvinizmus s annak férfiai ellen; vagy hogy még jobban jellemezzem, épen K. saját szavaival: „szertelen unitárius vakmerőség“ ("116.), mely méltán meglepi nemcsak a kálvinistákat, hanem mindazokat, kik a történetírás elfogulatlansága iránt csak legparányibb érzékkel is rendelkeznek. Arról nem is akarok bővebben szólani, hogy szerző, unitárius testvéreink átalános szokásaként, múltat, jelent és jövőt egyaránt az unitárizmus számára foglal le. Szerinte „nyilvánvaló, hogy maga Jézus, épenugy mint később az apostolok, az Isten egységét — a tiszta miitár izmust tanította;“ (1.) az unitárizmus az „egyetlen magyar keresztény vallás“ (19.), „mely ma már az egész ország vallásos gondolkodását áthatotta ;“ (228.) ma már(ü) eljutott hazánk a monolitéi'sinus magaslatára (?!) és ez a kebelében támadt unitárizmus érdeme;“ végre a jövő is az unitárizmusé, mert hiszen „Kossuth Lajos ennek jósol legtartósabb jövőt és legnagyobb elterjedést,“ (229.) Mindezen gyermekes dicsekedéseket és ábrándokat nem akarjuk legkevésbé is zavarni, — legyen nekik az ő hitök szerint; más, mint unitárius, úgy sem fog azoknak legkisebb jelentőséget is tulajdonítani. Csakis annyit akarunk az unitárius szerénység eme nyilatkozatára megjegyezni, hogy „a vaskalap párt kislelkü révészei, kik a XIX, század utolsó előtti tizedében is oly balog irányban evezgettek“ (27.) másképen szoktak nyilatkozni a vallások jövőjéről, vagy — ha jobban tetszik — a jövő vallásáról. így például Révész Imre egy alkalommal*) ezeket mondja: „a valódi tiszta keresztyén vallás a lehető legtökéletesebb, sőt az egyetlenegy tökéletes vallás...........mely egykor valódi világvallássá leend, és pedig anélkül, hogy evégre pl. az egész világnak kálvinistává kellene lenni.“ De nem elégszik ám meg K. a múlt, jelen és jövő lefoglalásával; hanem egyúttal valódi ádáz gyűlölettel fordul a kálvinizmus és annak férfiai ellen. 8 ez a pont már az, ahol nem maradhat némán a kálvinista öntudat. Ha a gyermek tarka kavicsaival a porban játszadozva, gyémántokat és drágaköveket vél birtokában; vagy ha kanálkájával egy nagy tó vizét akarja kimenteni: gyönyörködünk ártatlan naivságán s mosolyogva simogatjuk meg fürtös fejecskéjét; de ha kavicsaival egyenesen dobálózni kezd ránk, vagy a tó piszkos sarával templomunk falát akarja bemázolni, bizonyára nem hagyjuk vásottságát szó nélkül s erélyesen utasítjuk az illendő magaviseletre. Kanyaró szerint: Kálvin „mint nagy kortársa, a katholikus Loyola, csak külsőleg hatotta át eg)’házát. Erkölcsileg és nem szellemileg teremtette újra híveit. Nagy lelke, épenugy mint nagy kortársáé, — megteremtette a protestantizmus jezsuitáit“ (26. 27) „A kálvinizmus sivár praedestinatioja volt termő talaja ez elvetemült gonosztevők (Balassi Menyhárt és társai) vak elbizakodásának„c kálvinizmus az erkölcsöket megvesztegeti.“ (93.) Valóban nem találunk elég kemény szavakat a fentebbi támadásokban nyilatkozó „szertelen unitárius vakmerőség“ jellemzésére. Czáfo* latra nincs szükség, hiszen világhírű Írók mutatták ki a kálvinizmus jótékony átalakító befolyását a népek erkölcsi életére. Csak egy gonosz kérdés lobben el ajkunkról: mikép mondhatja mégis K. müve 211. lapján, hogy az unitáriusok e veszett erkölcsű kálvinistákban „találtak nevelés, gondolkozásmód és külső szokások tekintetében legközelebb testvérekre.“ Kanyaró szerint Kálvinnak „bátorsága megvolt, csak akarata vagy elmeereje hiányzott a. dolgok legmélyére szállani.“ (26.) De azért „Kálvin és Knox, a protestáns patriarchák e kegyeletes alakjai a leghasznosabb, a legszükségesebb és a lehető legerősebb szegletkövek“ — itt egy perezre aludt a jó Homerus, de csakhamar felébredt, ekép folytatván beszédét: „mégis az alapba rejtjük el inkább őket, és nem helyezzük a szembetűnő homlokzatra a jövő építésénél“ (28.) E díszhelyre persze Cellarius, Hetzer, Capito, Denck s több apró unitár apostolok, mindenek előtt pedig Ser vet Mihály „magasabbra törő sudárabb alakjai jőnek.“ (29.) De hát vájjon becsesebbek-e valamely épületnél s épen a jövő épületénél a karyatidok vagy gipszfigurák, mint az erős szegletkövek? ! Azonban nem sokáig marad meg Kálvin szegletkőnek, mert hiszen „a kálvinista tudósok ma már még csak nevét is szívesen lomtárba dobnák(29. 30.) Jellemző „nagy mondás,“ mely azonban sokkal többet érne, ha ama kálvinista tudósoknak neveit is idézte volna K. ur. A Kálvin-Servet ügynek természetesen több *) Figyelraező 1872: 177 lap.
