Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-04-05 / 14. szám
Második évfolya m. ű4. ««/ám. Pápa 1891. április 5. DUNÁNTÚLI MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. TARTALOM: Unitárius történetírás. Révész Kálmán. — Egy XVI. századbeli történet a XIX. század végén. M. Iskolaiig-}': A főiskolai igazgatótanács ülése. E—n. — Vegyes közlemények. — Unitárius történetírás. (Unitáriusok Magyarországon, tekintettel az unitárizmus általános történetére. Irta Kanyaró Ferencz. Kolozsvár. Lehmann és Baldi kiadása. 8. rét 229 lap. Ára 1 frt 60 kr.) ■ Mindenkiben őszintén tiszteljük és becsüljük a hitvallása, felekezete iránti odaadó hűséget, valamint a nagy hitbaj nők-elődök emléke iránti tiszteletteljes és hálás kegyeletet, — tiszteljük és becsüljük egészen azon pontig, mig e hűség és kegyelet egyfelől az igaz érdemet sértő hizelkedéssé, embert meg nem illető bálványozássá, másfelől pedig más vallások és azok nagy alakjai iránt ellenséges, sőt gyűlöletes elfogultsággá, torzító igazságtalansággá nem fajul. Ki a hűségben és kegyeletben a kellő határt és mértéket megtartani nem tudja, ki saját vallását és annak nagy embereit más vallások és azok bajnokainak ócsárlása nélkül ismertetni és méltányolni nem képes, — egyszóval: ki az elfogulatlanság színvonalára felemelkedni nem tud vagy nem akar, — rendelkezzék bár minden más kellékekkel a lehető legnagyobb mértékben: ama főhibája, az elfogultság miatt, mint történetíró komolyan számba nem jöhet. Kanyaró Ferencz fiatal unitárius tanár, mint történetiró, sok kiváló tulajdonsággal bir. Fáradhatatlanul és szerencsésen gyűjti az adatokat, kellően tudja azokat csoportosítani; irálya könynyen folyó, előadása lekötő és érdekes; úgy hogy ezen tekintetekben idézett s általam az alábbiakban pár megjegyzéssel kisérendő munkája valóban az első sorban áll ujabbkori e nemű termékeink között. Egy kelléket azonban, -— melyről a történetíróra nézve elmondhatjuk, hogy „mindent pótol, de nem pótolja semmi“ — elfogulatlanságot vagy tárgyilagosságot, fájdalom hiába keresünk nála: hanem találunk e helyett oly nagymérvű elfogultságot, mely saját ügye és felei irányában merev exclusivitásban és túlzó magasztalásban, — különösen a kálvinizmüs és annak régibb és újabb férfiai iránt pedig a legnagyobb igazságtalanságban, sértő kegyeletlenségben, sőt elmondhatom: ádáz gyűlöletben nyilvánul. Kanyaró müvének olvasásakor önkéntelenül eszembe jutottak Mitrorícs Gyula homiletikájából az analysis és synthesis kérdésének tárgyalásakor mondott következő találó szavak: „Sohasem szerettem azt, ha valaki magát vagy pártfogoltját oly módon ajánlgatta, hogy másokat gyalázott s másnak jóravalóságából igyekezett levonni amannak rovására. Az ilyen felpóczolt érdem mindig figyelmes széttekintésre, saját meggyőződésre intett, mielőtt megbíztam volna állítólagos értékében. Mint az itt közlött nyilatkozatokból egyszerre láthatjuk, azok nem csapán véde-lem és magasztal ás a homiliai alak mellett, hanem erős támadás, általános ócsárlás s részben metsző gúny a synthetika predikáczió ellené1 „Mutató nomine“ szóról szóra elmondható ez Kanyaró művére, mely nem csupán védelem 14
