Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-03-29 / 13. szám
199 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 200 EGYHÁZI ÉLET. A zánkai reform, egyházról. Ezen becses Lapok 11. számában a „Vegyes közlemények“ rovatában röviden említve volt a zánkai jóra törekvő kis gyülekezet márezius 8-iki örömünnepe. Legyen szabad mégis pár szóval bővebben megemlékezni róla. A zánkai reform, anyaegyház 150—160 lelket számlál. temploma közös az ág. ev. atyafiakkal, kik 120—130-an vannak s lévita tanítójuk van. Az egyház fenállhatását azon szőlő biztosította, mely 200—250 akó bort szokott teremni és amelyet a hívek közmunkával, minden költség nélkül házilag szoktak kezelni. Most már ennek vége lesz, mert a phylloxera minden oldalról körülvette. Az egyház értelmes, jóigyekezetü tagjai minden erejüket arra igyekeznek fordítani, hogy a phylloxera pusztítása után is megtartsák anyaegyházi jellegüket, mire annyival inkább törekedniük kell, mert községi iskolájuk van. Alapot kell hát teremteniük, és ők erre anyagi áldozatok árán, önerejükből törekednek, ami még nagyobb egyházszeretetükre vall. Ez év elején 1000 forintot tett le ez a maroknyi református lélek takarékpénztárba, hogy némileg biztosítsa egyházát, majd ha jő a veszély, mikor majd rajtuk is betelik a szentirág szomorú jóslata: „szőlőt ültettek, de nem isztok annak nedvéből.“ Kevés ugyan, de kezdetnek elég arra, hogy azon tovább is épülhessenek, mit annyival inkább lehet reményleni, mert ez év elején minden adósságukat, mintegy 600 forint, kifizették, megváltották a főiskolai szervezet tőkéjét is. Ennyi áldozat mellett vallásos lelkűk szükségét sem hagyták érintetlenül. A községi iskola hivatása magaslatán álló derék tanítója György József (reform, liitv.) a zánkaiak méltó büszkesége és dicsekedése, az egyház lelkészével élén ahoz a kiapadhatlan kutforráshoz, a hívek áldozatkészségéhez fordult, és munkájuknak gyümölcse az a szép harmonium lett, mely ott van már az Isten házában. az Úr dicséretére és vallásos buzgóságuk ébresztésére, erősítésére. Márezius 8-án a vidékről is számosán jelentek meg, az egész község felekezetkiilönbség nélkül a szegény zánkaiak által csinálta csudára, mikor liarmoniumuk először szólalt meg az Isten házában. Engedje meg kérem nt. Szerkesztő úr! hogy a szives adakozók névsorát ide Írhassam: Vadnay Andor országgyiilési képviselő 20 írt, Becsák Ferencz 25 fit, Thúry Károly lelkész 10 frt, György József közs. tanító 3 frt, Thúry Dénes gyógyszerész, Geiszler Ferencz, Poór Ferencz, Sitfer Gábor, Siffer György, Geiszler József, Pálffy Károly, özv. Szalay- Sándorné, özv. Poór Györgyné 5—5 frt, Poór Mihály, Geiszler Dániel, 3—3 frt, Csemez Pál (ág. ev. a harmoniumlioz jogot nem formál) 5 frt, Akis Imre 2 frt, Kutas Sándor 4 frt, Kutas Imre, Siffer Ferencz, Siffer Lajos, Siffer Károly, Tringer János (róm. kath.) Pápai Sándor 2—2 frt, Bácsi János 3 frt, Areintraub Lajos (izraelita), Grósz Ignácz (izr.), Biró Bálint 1—1 frt, özv. Geiszler Istvánná 50 kr., Siffer Imre, Sebestyén Gábor, Borotvás Lajos, Szalay Károly, Kunczler Károlyné, Sárii István (r. kath.), Siffer Zsigmond, Mátyás Pál, Kutas Eszter, Poór Klára, Poór Lina, Nagy Kornélia. Nagy Pál, Nagy Sándor, Takács Kálmán 1 — 1 frt, Tóth Gábor, Csabai Józsefné 50—50 krt. A községi iskola növendékei 1 frt 65 krt, Összes gyűjtés 158 frt 25 kr. A harmonium 170 frt volt, a hiányzó összeget az egyház fedezte, valamint a Budapestről hazaszállítás költségeit is. Ez a harmonium a zánkai reform, egyház tulajdona. Az ág. hitv. atyafiak egynek kivételével nem adakoztak rá. Oh legyen ez földieim! a ti hiteteknek ébresztője, leikeiteknek édes vigasztalója; legyen hármon hun ne csak templomotokban, hanem házaitokban, családaitokban és egyházatokban is, hogy dicsérhessétek ezután is az Urat trombiták zengésével; dicsérjétek lanttal és hegedűvel, dicsérjétek huroknak zengésével és orgonákkal s ékes énekekkel. Thúry Etele. I Virágh Sándor emlékezete. | Hosszú tél után, itt vagy rég várt en}'he kikelet. Elvet remélt tőled a halandó, annyi dermesztő fagyok után. Azt sokaknak nem hoztad el. Alig a pacsirta kedves dallama megcsendül, szabaddá lett birodalmában, addig te óh szép kikelet! sötét gyásszal vontad be egy kis parocliia boldog otthonát. Alegtagadád valódat. Alásszor fakasztál, most szakasztál. Letörted, kit nem neveltél, azt a szép, kiuyilt Virághot, a ki felett olyan búsan harangoztak Turjánban. S a Arértés oldala olyan igen bánatosan adta vissza a tarjáni harangszót. Méltán. Hiszen egy ifjúnak kellett leszállni oda, hova irtózik besütni a' nap, hova irtózik leszállni mindaz, kinek kedves az élet. Hisz egy ifjúnak nem nyílt ez a szép kikelet, de tart tovább neki a hosszú tél — mit mi átéltünk — fehér szemfödőjével, fagyos göröngyeivel. Pedig neki valaha kedves volt az élet és szép, de rövid, mint egy virágnak. A ki őt ismerte és jókedvében látta, az őt elfelejteni nem tudja soha. Több reménnyel, nagyobb bizalommal talán senki sem ment neki az életnek. Gyönyörtelve ringatta magát az ábrán do-" zás rengő csónakán. Ki is az ifjú korában, ki ujjairaköti s nem felejti a költő szavát: „ábrándozás az élet megrontója.“ Pedig úgy van. Ha felrepülsz az ábrándok magas hegyére, le is kell szállanod a keserű csalódások mély völgyébe. Úgy történt ő nála is. Beméit sokat, ábrándozott szépeket, tervezett nagyokat, mert ifjú volt. Aíutass nekem ifjút, kiben élet van, ki nem igy tesz. Azután sok előnyei szövették vele fényes álmait. Elhízottá tette a világ, elkényezteté az emberek tömjéné. S mint a harmat a nap csókjára, úgy illantak el ábrándjai, reményei egymásután.
