Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-07-27 / 30. szám
471 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 472 ugyanakkor fennen hangoztatta, hogy az egyház fentartásához lélek, vagy párszám szerint fog adózni, mert a szegény is úgy járatja a gyermekét iskolába, mint ö. És a gazdagok, mondjuk a gyülekezet vagyonosabb tagjai, észre sem veszik, hogy ezen örök igazságnak vallott elveik hangoztatása mellett részben birtok aránylag adóztak egész napjainkig, kiváltképen minden olyan alkalomkor, valahányszor nagyobb mérvű összegre volt szüksége az egyháznak, például építkezések alkalmával. Ha egybevetem a veszprémi egyházmegyénkben jelenleg érvényben levő adózási eljárásokat, azon végeredményre jutok, hogy — két egyházat kivéve — az adózás alapját, mindenütt a lélek és párszám képezi és a birtok csak ol}’ helyeken van megadóztatva, ahol nagyobb szükség érzete forog fen, vagy a hol a lelkész és tanító javára való díjlapi közmunka kötelezettséget az egyház készpénzzel megváltotta. De ily egyházakban is kizárólag csak bizonyos czim alatt van birtokaránylagos adózás és azért a lélek vagy párszám szerint is fizetnek mindenütt. Nem is láttam valami nagy szükségét annak, hogy az egyházi adózásnál §i?-okba szerkesztett törvényünk legyen, melyekben bőségesen körül lenne Írva az adózás mikéntje és minémüsége, annyival is inkább, mert minden gyülekezet maga ismeri legjobban saját helyzetét és mint egyedül illetékes maga teremti elő mindazt, a mire szüksége van. Különben is egyházszervezetünk presbyteri elvekre ven fektetve; törvényhozásunk alkotó tagjai a gyülekezetektől nyerik megbízatásukat, vag}ris minden felsőbb hatóságunknak jogos alapja az egyházakban, azoknak egyetemében van. A debreczeni zsinat úgy rendelkezett, hogy az egyházi adókat a presbyterium vesse ki s az egyház minden vag}Toni ügyéről kellően gondot viseljen. Egyh. törv. 30. §. 5. p. szerint maradjon hát meg ez a joga ezután is a presbyteriumnak, úgy is nagyon kevés van már neki, de kötelessége annál több. Minden egyházban van bizonyos adózási kulcs, régi szokás, avagy szabályrendelet; azért legjobban megegyezőnek tartom a presbyteri elvekkel azt, ha gyülekezeteink ezen régi jogát érintetlenül hagyja az összeülendő zsinat; ha az egyházi adózást nem részletezi, aminthogy nem is részletezheti egész a minuciákig, hanem egyszerűen egyetlen egy §-ban kimondja, hogy „Az egyházi adókat a helyi szükségletnek megfelelően a presbyterium veti ki, köteles lévén minden rendelkezésére álló eszközzel oda hatni, hogy a kivetett adó a polgári év végére be legyen fizetve. Oly7 eg}7liázban, a hol a presbyterium ezen tisztét hiven nem teljesíti, felhatalmaztatik az egyházmegye, hogy a szükséglet arányában, legjobb belátása szerint, az egyházi adót az egyház tagjaira kivethesse.“ Ne bontsuk el a régi határt; elég ha a kötelesség korlátái között általánosságban hozunk törvényt, de mégis olyat, a melybe meg lehet kapaszkodni. Thúry Etele. A lelkészi hivatal. ]Jr. M. Simpson amerikai methodista püspök felolvasásai. XV. Majd ez a kérdés támad: milyen hosszú legyen a beszéd? Erre nézve határozott szabályt nem adhatunk. A régi skót lelkészek és a puritánok communio alkalmával kora reggeltől a nap lenyugtáig tartották az istentiszteletet, délben is csak rövid időre szakítván meg. A predikáczió rendesen két óráig tartott. Savanarola, mint mondják, félóráig szokott beszélni. Idvezitőnk hegyi predikácziója nincs egészen ilyen hosszú, mégis megváltoztatta a világot. Pál apostol mennyi ideig szokott prédikálni nem tudjuk, mindazáltal olvassuk róla, hogy Troasban a tanítást megnyujtá szinte éjfélig, s azután egy kisfélbeszakítás után, midőn az ablakból leesett ifjút életre hozá s a kenyeret megszegte volna, egész viradtáig szála. Ezen ország covenanterjeinél csak a predikáczió előtti ima és ének másfél órát vett igénybe. A ritualistáknál pedig a beszéd aránytalanul kis helyet foglal el. Egy kitűnő franczia katholikus iró szerint hét perez a legillőbb idő a predikáczió tartásra. Mig Londonban egyszer hallottam Manning bibornokot, s majdnem egy óra lioszszáig beszélt. Protestáns predikáczió liarmincz percztől egy óra hosszáig tarthat. A beszéd hosszúsága váltakozhatik a tárgy fontossága, annak teljes megvilágositása s a gyülekezet körülményei szerint. Akik leírják beszédüket, s különösen ha két-három predikácziót kell késziteniök hetenként — azok rövidíteni igyekeznek azt. Az extempore prédikálok pedig egész a végtelenségig nyújtják, különösen ha a kellő eszméket keresniük kell. Az ilyen esetek következménye rendesen olyan, mint amit egy öreg skót papról beszélnek, aki egy alkalommal 3 óra hosszat beszélt. ,.De hát nem fáradt el?“ Kérdé egy barátja. „Nem, nem“ válaszolt a lelkész, „hanem jólesett volna az ön lelkének, ha látta volna, hogy a nép hogyan elfáradt.“ Szabályul azt tartsák, előbb hagyják el a beszédet, mintsem a gyülekezet türelme kimerült volna, mert különben nem szívesen jön
