Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-12-28 / 52. szám
839 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 840 hogy az egyes emberi tulajdonságok — legyenek jók vagy roszak — a czivilizált társaság révén is előállhatnak. — De van a mai czivilizácziónak egy igen nagy bűne, melyet legelöl kellett volna említenem, az t. i.j hogy vallásnélküli, materiálisztikus. — Tekintsük csak meg az emberi társadalomnak czivilizáltabb rétegeit, mit tapasztalunk ezeknél? Azt, hogy vallástalanok, templomkerülők, hogy pénz az Istenük. Ha igaz, hogy az őstermészet a czivilizáczió daczára is kikandikál az emberből; ha áll, hogy ha nem is minden, de igen sok rósz a czivilizáczió forrásából ered; ha igaz, pedig — fájdalom — igaz, hogy a mai vallásnélküli czivilizáczió vallástalanná, anyagiassá teszi az embereket: akkor minő lélekismerettel utasíthatnék az ifjakat a czivilizáczió hatására, ha Istennek és egyházunknak akarunk szolgálni. El kell ismernünk, hogy a czivilizáczió elől népünket elzárni nem tudjuk, „mert a czivilizáczió, bármilyen alacsony vagy magas fokon álljon, csakugyan észrevehetetlen nyílásokon, mint a föld árja, átszivárog a társaság minden rétegébe, mindnyájan kiveszsziik belőle részünket, sokan közülünk a nélkül, hogy ezt gyanitnák.“ Ben van ez mintegy a levegőben, ezzel együtt szívjuk magunkba. Nem is az a czélunk és feladatunk, hogy ettől népünket elvonjuk, — egyfelől azért, mert ez lehetetlen; másfelől azért, mert a czivilizácziónak is meg van a maga jó oldala, —- hanem az, hogy tegyük vallásossá a czivilizácziót, tegyük ezt akkor, mikor erre szükség van, akkor és addig, mig a maga áldozatait ki nem vette, vagyis tegyük az ifjú korban és őrködjünk az ifjak felett min" denkor. — Mi volna az ifjú korban ellenőrzés végett rendelkezésünkre álló alkalmasabb eszköz, mint az ifjak, a felnőttek oktatására szánt téli iskola? — Állítsunk hát fel téli iskolát, addig is, mig erre kötelezve nem leszünk, mert ezzel nem csak betöltjük az űrt, a hézagot, mely a lelkész működésében e nélkül támad, hanem nagy szolgálatot teszünk egyházunknak és Istennek. Felső-Eőr. Csiszér András ref. tanító-káplán. Kis-Komárom történetéhez. (II.) Féléves adósságot fizetek meg, midőn lapunk 25. számában megkezdett fenti czimü közleményemet az év végeztével befejezem. Nem akarom az adósságot az uj évre átvinni; hiszen eddig is igen restellem, hogy fen volt, de a sok időhöz kötött közlemény s méginkább sok oldalú elfoglaltatásaim egész mostaníg gátoltak kötelezettségem beváltásában. Az idézett 25. számban közöltem Nagy-Maráczy Balázs kis-komáromi lelkésznek Lorántfy Zsuzsánnához 1650. szeptember hó 28-án Jintézett levelét s megígértem, hogy e levél egyes pontjaira el fogom mondani megjegyzéseimet. Ezt akarom most tenni, azért kérem a szives olvasót, hogy, amennyiben megtartotta, vegye elő a 25. számot és szíveskedjék újra elolvasni abból a jelzett közleményt, hogy a későn jött befejezésnek legyen mihez kapcsolódnia. Nagy-Maráczy Balázs levele megbecsülhetlen adalék azon korbeli egyházalkotmányunkra nézve. Láthatjuk belőle, hogy azon korban (a XVII-ik század első felében) Dunántúl már csaknem mindenütt voltak nemesi és polgári rendből választott presbyterek, kik nemcsak saját egyházuk ügyeinek intézésébe folytak be, de a közlött levél 14. pontja szerint, képviselőik által a generalis vagy particularis zsinatban is „admittáltattak és a külső causákban voxoltak.“ Ezen adat alapján ki merem mondani, hogy hazánkban a presbyteri rendszer legelőször nálunk Dunántúl lett életbe léptetve, és pedig, ami még sokkal szebb színben tünteti fel itteni őseinket, minden ellenmondás és rázkódás nélkül! De a levél egy másik pontja is igen nagy figyelemre méltó. „ 1. Az mostani püspökünknek, tiszt. Gál Imre uramnak két proseniora vagyon és 8 presbytere a praedikátorok közül Beszprémben; az vitézlő rend közül mennyien legyenek, nem tudom.“ Tehát a püspökön, seniorokon (espereseken) kiviil még proseniorok és presbyterek is voltak a lelkipásztorok közül; mert hogy a presbyter név alatt nem a lelkészek általában értendők, az úgy a most idézett pontból, mint a levél 3. 4. és 14. pontjából világosan látható. A proseniori állás keletkezését és hatáskörét eléggé megmagyarázza Tóth Ferencz „Túl a dunai püspökök élete“ ez. munkája 166. lapján. „Veszprém végvár lévén, és a veszprémi ekldézsiai vidék esperestje többnyire Veszprémben lakván, onnan az esperestek az ekklézsiai dolgoknak eligazítására a kezek alatt levő ekklézsiákban nem bátorkodtak kimenni. Ezek tehát magok helyett proseniorokat tettek, kik a szomszédjokban levő ekklézsiák dolgait igazgatták és azokról a rendes és Veszprémben lakó esperestet, módjok esvén benne, tudósították.“ A veszprémi egyházmegyében kifejlődött, de más egyházmegyéinkben is szokásba jött ezen eljárás aztán Deálú István hires veszprémi esperest azon kísérletre bátorította, hogy valóságos esperesnek csak magát tartsa, a többi esperesekét pedig csak prosenioroknak; úgy hogy az 1743-ban Peremartonban tartott kerületi gyűlésnek kellett kimondani, hogy a liivataloskodó esperesek egyenlő rangnak és a proseniorságok megszűnnek. Gál Imre püspöknek tehát, ki egyúttal a veszprémi egyházmegyének főesperese is volt, a 2 prosenioron kiviil „8 presbytere volt a praedikátorok közül.“ E „presbyterek“ alatt nem érthetünk másokat, mint a későbbbi assessorokat vagy a mai tauácsbirákat. De hogy „presbyterré“ hogyan lett valaki a közönséges „praedikátorok“ közül, arról határozott adatunk nincs; de valósziníileg közel járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy a „presbyterek“ testületé az időben önmaga egészítette ki magát. Hogy a lelkipásztorok közt az időben is volt már határozott fokozat, nyíl"
