Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-09-28 / 39. szám

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 624 623 A lelkészi hivatal. L>r. M. Simpson amerikai methodista püspök felolvasásai. XX. A gyakorlat, természetesen a helyes gyakorlat, erősíti a hangot. Ha nem erőltetéssel beszélünk, ugy an­nál jobb, minél többet beszélünk. Kálvin, aki lelkesülten szokta előadni beszédjeit, naponként beszélt. Luther is majdnem mindennap. Wesley, aki csendes és nyugodt, bár buzgó vala a szószéken, ötvenhárom éven keresztül 42.000-nél többször prédikált. Wliitefield, a ki heves szó­nok volt, harmincznégy év alatt 18,000-szer prédikált. Kétségbevonliatatlanul igaz, hogy sokan oktalan és szük­ségtelen hevességük által beszélő szervüknek ártanak. Sok szónok sikerét épen a hevesség akadályozza meg. Cicero ifjú korában erőltette hangját s barátjai pályája elhagyását tanácsolták. 0 azonban utazni ment, s hires szónokokkal érintkezett, s megtanulta gyors kiejtését las­sítani, hevét fékezni s hazájába visszatérve, kora első szónokává lett, Dr. Durbin Kentuckyban kezdette lelkészi pályáját s oly hévvel kezdett prédikálni, hogy néhány hónap alatt hangját elveszté. De jót tenni annyira vágyott, hogy midőn susogni is alig tudott, eljárt híveihez s ott beszélt nekik Jézusról, vagy magyarázó nékik az üdvös­ség útját. S ezen csendes munkálkodás alatt hangja las­sanként visszajött, s ekkor sajátította el azt a különös utánozhatatlan szónoki kitörés-modort, amely őt hosszú ideig Amerika első egyházi szónokává tévé. A szemnek is roppant hatása van a gyülekezet fö­lött, Ez sokszor jobban kifejezi a szónok érzelmét, mint a szavak. Az emberek nemcsak hallani, de látni is óhajtják a prédikátort; a szem egyik alkotó eleme a szónoki ha­tásnak. Ismertem néhány kitűnő lelkészt, akik a gyüle­kezet fölött néztek el, mintha az építést vizsgálnák; s másokat, kik a prédikálás alatt mintha szemöket behuny­ták volna. És ez által hatásuk igen megcsökkent. A va­lódi szónok gyülekezetével szembe néz, bárha egy pilla­natra elfeledné is mondanivalóját; folyton a gyülekezetre irányozza tekintetét, azokhoz intézi gondolatait s igy ve­lők szellemi összeköttetésbe jön. A buzgóság értékét nem lehet eléggé meghatározni. Szt. Ágoston igy szól: „A lelkész inkább beszédjének keresztyéni buzgóságától, mintsem lelki adományaitól re­mélje hallgatói értelmének felvilágosítását, azok érzel­meinek megilletését és akaratuk elhatározását.“ Az idők folyamában jelentek meg egyesek, akik buzgalmuk által egész városokat, sőt nemzeteket ösztönöztek cselekvésre. Ezen buzgóságnak kell nyilvánulni minden tettében, a predikáczió Írásában, elmondásában, az imádkozásban, a hanghordozásban. Mily buzgó egy anya, midőn önfejű gyermekét oktatja. Mily buzgósággal adja egy atya utolsó tanácsait, a halálos ágyon, siró gyermekeinek. Azon lel­készek, kiket ez a tulajdonság jellemez, ugy hatnak gyü­lekezetükre, hogy azok érzik és sympathizálnak mély buz­­góságukkal. Az extempore beszéléshez e kettő kívántatik; a szó­­bőség és az önuralom. A szóbőséget leginkább ezen a két módon sajátíthatjuk el: először is ha társaságban vala­mely idegen nyelvből hangosan fordítunk. Ezt Pitt és Macaulay ajánlják és sok más kitűnő iró és szónok is gya­korolta ezt. Dr. Franklin, Addison egy-egy essay-jét szokta elolvasni, azután arról gondolkodva saját szavaival irta le s ezt azután az eredetivel összehasonlította. A jöven­dőre való minden számítás nélkül, már ifjú koromban gyakoroltam, hogy barátaim előtt valamely idegen nyelvű könyvből fenhangon fordítva olvassak. Különösen kiválo­gattam a szép és érdekes helyeket, kiváltképen Xeno­phon irataiból, Demosthenes szónoklatai, Virgil ,.Aeneis“-e és Fénélon „Telemaque“-jából. Házi istentiszteletünkön pedig a szentirás eredeti nyelvéből szoktam olvasni. Ez a szokás, -— bár nem ezen czélból tettem — ,mégis nagyon elősegített, hogy könnyedén beszéljek: az is igaz ugyan, hogy ez által nem ismertem meg ugy az idegen nyelvek szerkezetét. 8 nem jutottam el annyira, mint Sophomore, aki a latinról beszélvén, azt mondá, hogy latinul tud leg­jobban gondolkodni. Eli megvallom egész életemben min­dig ángolul gondolkodtam. A másik mód vallásos beszél­getéseket tartani másokkal. Valamely szentirási helynek magyarázata közben figyelmes elme mindig talál valamely cselekedetre buzdító szót. Ez a beszédre való készség igen nagy szolgálatot tesz a szószékben. Nemcsak kegyes­ség, de pliilosopliia is van a betegek és foglyok látoga­tásában és a szeretet vendégségéhez az embereknek utak­ról, ösvényekről való bekényszeritésében. A szép és választékos nyelvezet elsajátítására sokan vallásos tárgyú költemények — mint amilyet Milton is irt — olvasását ajánlják és pedig ugy a szószékbe való felmenetel előtt egy félórával. Én helyesebbnek találom, hogy Jézus szavait vagy valamely ihletett Írót olvasnánk. Az önuralmat legjobban elősegíti, ha lelkünket be­tölti küldetésünk végtelen fontosságának és a vele együtt járó felelősségnek gondolata. Ha valaki érzi Isten jelen­létét, és hogy az ő ügyéért beszél, a hallgatók jelenléte miatt támadó félénksége el fog tűnni. És sohase aggód­janak a miatt, hogy ez vagy ama hírneves ember megje­lenhetik. — hanem prédikáljanak a népnek. Luther mondá, hogy ő nem a doctorok és professoroknak beszél, hanem a tanulatlan népnek. Fiatal emberek gyakran in­tézik magokhoz a kérdést: „vajon mit fog mondani az a doctor, vagy az a bíró, vagy az a professor?“ És talán akaratlanul is azoknak tetszésük megnyeréséért prédikál­nak. Uraim, engedjék meg, hogy e kettőre figyelmeztes­sem önöket, Először is a hírneves politicusok rendszerint nem igen tudják a predikácziót megbírálni. Bibliájukon kívül csaknem minden mást tanulmányoznak. Texas egyik kormányzója egykor az ország jövendőjére való szép ki­látások hatása alatt igy üdvözölte a törvényhozást: „Hogy a szentirás szavaival éljek: „imé elégedetlenségünk zord telét elűzte s dicsővé tette a nyári nap!“ A másik, amit mondani akarok ez: A legtanultabb és legkiválóbb egyé­nek a legenyhébben bírálók a theologiai dolgokban. Ha önök jót akarnak, aligha lesz náluk figyelmesebb hallga­tójuk. Azok jól tudják, mily nehéz dolog beszélni és épen ezért sokat elnéznek. Nem várják, hogy egyenest az ő számukra csinálják a prédikácziókat. Ami pedig a ke­mény. barátságtalan bírálatokat illeti, inkább prédikálok önök előtt, mint egy csomó, csak most felkapott ember előtt. Önmegtagadás nélkül sohasem érik el az önuralmat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom